Beautiful heaven

V.

TW/ Társfüggőség, önkárosítás, depresszió

Elmenekültem. Újfent. Miközben ő gúnyt űzött belőlem és a reakciómon, jól szórakozott. Egy szemkontaktus. Egyetlen egy össze fonódott szál képes volt kihozni a sodromból. A vágytól izzó írisze. Fel elevenítette az összes közös emlékünket. Hírtelen mintha megéreztem volna a meleg érintéseit a testem különböző részein, ahol az évek során egyszer is megérintett.

Hangosan csapódott be magam után a fa ajtó, ezzel egy időben már fejjel borultam is bele a gondosan bevetett ágyamba. Ezzel tönkre téve a rendezettséget. Nem tudtam kizárni az egyre jobban elfajuló gondolataimat. Újfent érezni akartam a teste melegét. Ahogy megsimítja az arcom. Majd levezeti nagy tenyerét a nyakamra, kicsit megmarkolva azt, hogy biztosan tartson. Érezni akarom a kezeit a derekamon, a hátamon, mindenhol. Csak érezzem. Arra vágyom, fájlóan, hogy újfent a kezei között kössek ki.

-Eren.- Nem kellett sok, hogy a fiú neve ki kúszon egy sóhaj keretében a szárazságtól repedező ajkaim közül. Úgy csendültem fel, mintha felettem ágaskodott volna. Bár így lenne. Mindezt elképzelve jobban szorítottam az arcomat a párnámba. Szinte már levegőt sem kaptam. De ez mind fel sem tűnt. Mert elvakított az a fiú. Egyedül a nyitva hagyott keretes ablakon berobbanó hideg levegő térített észhez. Ha ezt most nem küldték volna az égiek, akkor biztosra veszem, hogy hagytam volna megfulladni magam, minthogy kiszakadtam volna az álmaimból.

Közelebb léptem a vastag párkányhoz, majd felülve rá kifele kezdtem merengeni. Ahogy a hajamat felkapta szél. Ahogy a bőrömön éreztem a tavasz mivoltját. Felemelő érzést váltott ki belőlem. Megnyugtatott. A buzgó szívemet lassan lassítani kezdte. Már nem kapkodtam úgy a levegőért, mintha körbefutottam volna egy teljes kerületet. Senki sem lézengett már kint. Valószínűleg vagy épp vacsoráztak, vagy már a lefekvéshez készülődtek a katona társaim. Elvégre holnap nagy napunk lesz. És én mégsem a holnapi nappal törődöm. Szégyenletes-nem?

Túltéve magamat mindezek felett, jobbnak láttam elindulni a fürdő felé, hogy rendbe tegyem magamat. Egy jó hideg zuhany mindenen segít. Legalább is segít kizárni a démonjaimat az elmémből. Meztelenre vetkőzve, ezzel is megmutatva az igazi éned, miközben a hideg víz alá állsz. Ahogy a hideg csempének döntöm a hátam, csak arra tudok fókuszálni. Levezetem a tekintetem először a mellkasomra. A domborulataimon át futom magam, mire egy sóhaj kúszik ki belőlem. Magam elé helyezem mind két alkarom, amit keresztbe is fonok. Összepréselőik a két mellem. Most a szokásosabbnál is érzékenyek. De nem azért mert közeledne a havi vérzésem, nem. Azon már túl estem. Kicsit több mint egy hete. A combjaimat ezek után egymásnak préselem, hogy ne érje a hideg víz a belső részt. Mielőtt teljesen össze zárhattam volna a tekintetem hírtelen megállapodik egy régi, szinte már elfeledett seben. Nem túl vastag, azonban elégé mély vágásnál. Levezetem a jobb kezemet, majd finoman megmarkolom az említett területet. Épp csak, hogy megérezzem a bizsergő fájdalmat. A kis tenyeremnek hála nem tudom teljesen elfedni a sebet. Bár megtehetném.

Ehelyett a kezem átsiklik a csapra majd megváltoztatom a jelenlegi hőmérsékletet az ellenkezőjére. Rögvest fel is szisszenek. Rá harapok az ajkamra, majd várom, hogy teljesen megégesem minden porcikámat, még nem alkalmazkodni kezdek. Fájt. Próbáltam nem mozogni. Ha csak felemelkedett a mellkasom, mert levegőt merészeltem venni, kínzóan nyöszörögni kezdtem. Büntettem magam. Hogy miért? Mert más nem tette meg. Az egyetlen akinek jogában állt volna, elutasította. Helyette szorosan magához szorított. Nem is... Magához láncolt. Talán akaratlanul. Talán nem.

Így rám hárult eme csodás feladat. Talán jobb is így. Ha meg is bánom valaha, elég magamnak okozni bűntudatot. Másnak nem kell. Nem engedhetem meg. Ahogy azt sem, hogy következmények nélkül, büntetlenül éljek tovább. De ahhoz túl gyenge vagyok, hogy egyszerre okozzak magamnak egy drasztikus sérülést. Ehelyett lassan kínzom magam. Apránként. Talán így jobb is. Még van időm élvezni is. Ahogy az ujjaim közé siklik egy vékony, kicsinykis penge. Gyönyörűen fénylik. Tiszta volt. Annyira, hogy a csupasz testem is vissza tükröződik rajta.

Levezetem a már tucatszor megsebzett területhez. A tompa oldalát tartom először a már enyhén égési sérüléses bőrömhöz. Csak, hogy bemutassam egymásnak a kettőt. Hogy véletlenül se kövesse el azt a hibát amit én egykor tettem. Ismeretlenül sebeztem meg valakit.