Kőbe zárt érzelmek megoldatlan kèpletei(Senkuu x Gen)

13.rész-Katalitikus bomlás

Senkuu kényelmetlenül fészkelődött a széken, ami minden mozdulatára hangosan megreccsent. Kínjában, hol az ujjaival játszott, olykor megvakarta az orrát, később a füleit, utoljára a tarkóját. Mikor szék ismét nyomni kezdte a fenekét, újból mocorogni kezdett. A tudós a tekintetével is elkalandozott ide-oda. Néha a saját kezeit figyelte, néha a cipője orrát, a padlót, a réseket, vagy azt hogy milyen érdekes alakzatot alkotnak a fények és árnyékok. Nézte az asztalok és székek lábát, a küszöböket, ennél fentebb viszont nem igen mert bámészkodni. Egy darabig csak egy megadott sávot figyelgetett, aztán mikor kicsit megnyugodott jobbra és balra is kiszélesítette a megfigyelhető területet. A látókörébe került Króm cipője is, ezt jó sokáig figyelte, hogy ne kelljen a másik irányba fordulnia. Egyszercsak azonban ez is unalmassá vált, amellett az egy pontba való meredéstől a nyaka is elkezdett fájni. Mégiscsak el kellett fordulnia a másik oldalra, ahol Kohaku kecsesen keresztbe tett lábait látta meg, ettől teste ösztönös reszketésbe kezdett. A tudós távolról lépteket hallott. hamarosan Ruri csengő kedves hangja töltötte be a szoba feszült csöndjét.

-Sziasztok! Hallottam hogy mind itt vagytok! Mi a helyzet?-Kérdezte kedvesen, azonban az ő arcáról is hamar lefagyott a mosoly. A levegőben szinte tapintható volt a feszültség. Ruri látta hogy Senkuu milyen szerencsétlenül, összetörten feszeng azon a régi rozoga széken, Króm egész testében remegett, a fejét össze-vissza kapkodta, Kohaku pedig szigorú tekintettek meredt a zöld hajú tudósra.

-Itt meg mégis mi történik?-Kérdezte értetlenül Ruri.

-Én még nem is mondtam semmit!-Kiáltott fel Króm.-Hallod Senkuu! Még kimehetünk, még bármi lehet!

Senkuu felsóhajtott, és a vállait is leeresztette. -Nem akarok én hazudozni.-Mondta halkan .

-NE MONDJ NEKI SEMMIT! JOGODBAN ÁLL HALLGATNI!!-Kiáltozta Króm neki miközben Ruri próbálta őt lefogni.

Senkuu szája széle mosolyra húzódott. Mulatságosnak tartotta a jelenetet, de olyan feszült volt, hogy nem tudott volna tiszta szívből nevetni egyet. Még mindig nem akaródzott megszólalni, így Kohaku megpróbálta elindítani a beszélgetést.

-Láttam Gent reggel... Nem nézett ki valami jól.-Mondta a lány mire, Senkuura igazán nehéz sötét aura nehezedett.

-Azt el tudom képzelni.

-A bulin, gondolom összevesztetek.-Fújtatott rá mérgesen a lány.

-Lényegében...

-Jaj Senkuu...-Sóhajtott fel gondterhelten Kohaku.-Mit műveltél?

-Miért rögtön én? -Háborodott fel a tudós.

-MONDOM HOGY NE MONDJ SEMMIT!-Kiáltott fel Króm, mire Ruri összefogta a száját.

-Te csak fogjad be a szádat! Ugyanolyan hibás vagy mert csak ott álltál!-Szidta le Krómot, majd Senkuuhoz fordult, hogy reagáljon a kérdésére.-Mert ismerlek!-Vágta rá csípőből a lány.

-Amúgy ő kezdte. Én akkor is aggódtam miatta ő meg csak szidalmazott.

-Csodálkozol?

-Miért kellett neki szidalmazni amint meglátott?

-Jólvan igazad van. Neki sem kellett volna, de gondolom te se maradtál adósa.

-TAGADD LE!-Kiáltotta Króm, mire Ruri megint lefogta.

-FOGJAD BE SZÁDAT! UGYANÚGY HIBÁS VAGY!-Kiáltott rá Kohaku, majd ismét a tudóshoz fordult.-Senkuu...Mit mondtál neki?

-Áhh semmi olyasmit!-Emelte maga elé védekezőn a kezeit a tudós.