Alkotások rólad

2. Rész

Kicsöngettek.......

Szépen lassan indultam el ki a teremből, letettem a dolgaimat az új teremben, aztán elkezdtem kifelé sétálni. Megtehetném, hogy nem megyek ki? Igen. Jobban kikapnék érte? Biztos. Szóval más választásom nincs.

Kiértem az udvarra, már messziről láttam őket úgy is, hogy a hely eléggé el van rejtve. Bár tudtam mit kell keresnem. Mikor odaértem cipőmet pásztázva megálltam a három fiú előtt. Nem mertem megszólalni.

-Köszönni ki fog?- szólalt meg zaklatom, mire alig feltűnően összehúztam magam

-Sz-sz-sziasztok!- dadogtam nehezen

-Mi tartott ennyi ideig? Azt hittem ide sem találsz. Túl rég voltál itt.- mondta gúnnyal a hangjában

-Illene válaszolni nem gondolod?- erőszakosan felemelte a fejemet. Kényszerített, hogy a szemébe nézzek

-Most már hozzám se szólsz?- kezdte el pofozgatni arcomat, mi egyre erősödött -Ez enyhén is rosszul esik.-

Kaptam egy erős pofont arcomra ezután szinte rögtön gyomorszájon vágott az egyik, mire összegörnyedtem. A földön kötöttem ki. Ott már csak annyit éreztem, hogy könnycseppjeim hullanak a földre. Kijelenthetem a mai nap folyamán megint meg lettem verve és megint nem tudtam védekezni.

Miután úgy gondolták ennyi elég volt, mint aki jól végezte dolgát, elsétáltak. Én ugyanúgy feküdtem ott, nem értettem, hogy a világ miért van ennyire ellenem. Tompán hallottam a becsöngetést. Az új tanárral van óránk szóval sietnem kéne. Új sebeim miatt, kicsit nehézkesem felálltam, amilyen tempóban tudtam besétáltam a fiú mosdóba, hogy mennyire súlyos a dolog. Igazából volt már rosszabb, de azért feltettem kapucnimat hátha nem látszik az arccsontomon éktelenkedő lassan már feketés folt, felrepedt ajkaimat meg amúgy sem tudnám elrejteni.

Odasétáltam a teremhez és lassan benyitottam. Minden szem rám szegeződött és a lényeget mindenki leszűrte.

-Elnézést a késésért- mondtam halkan és rögtön leültem egy helyre. Hála az égnek a tanár úr ma nem gondolta úgy, hogy faggatni szeretne a hollétemről vagy hogy mit csináltam, ugyanúgy ment tovább az óra. Mivel számítottam rá, hogy az anyagot úgysem kapom meg senkitől így gyorsan vettem elő a füzetemet és próbáltam minél többet leírni.

Szokásomhoz híven kicsöngetés után megvártam míg mindenki kimegy a teremből és indultam volna én is, de egy kéz megfogta a csuklómat mire felszisszentem.

-Úristen, bocsánat, nem tudtam, hogy ennyire fáj- mondta mélyen a szemeimbe nézve- Megengeded, hogy lekezeljem az esetleges sebeidet? De az arcodat mindenképp- kérdezte egy aggódó tekintet kíséretében.

-Hát öhm.. persze- mondtam ki nehezen. Szimpatikus, hogy foglalkozik velem.

Óvatosan megtartva engem indultunk meg a folyosón. Mindenki lesajnálóan nézett rám volt, aki ki is nevetett, persze csak halkan. Megláttam régi barátaimat, kik egy kis csoportba verődve nevetgéltek, mikor észrevettek elkomorult az arcuk, de nem volt ez több mint egy szempillantás.

Beértünk az orvosiba, ahol minden poros volt. A villanyok nehézkesen, vibrálva kapcsolódtak fel.

-Jó rég nem használhatták, ha ilyen a hely....-

-Hát én még az életben nem jártam itt, szerintem mások se nagyon. Általában a tanáriban lezavarják ezeket a dolgokat- mondtam furcsállva.

-Úgy gondoltam, hogy mivel neked súlyosabbnak látszanak a sérüléseid, így nem kell a többi tanár lesajnáló pillantását állni, illetve a hasadat fogtad, gondoltam ránézhetnék, de ha nem szeretnéd nem kell- mondta kissé zavarban, ami meglepett.

-Rendben, nagyon szépen köszönöm tanár úr- mondtam most már kevésbé feszengve.

Felültem az egyik ágyra amíg ő elkezdte keresni az elsősegély dobozt, legalábbis szerintem. Kis keresgélés után megtalált a keresett dobozt. Odahozta és letette mellém.

-Ez most egy picit csípni fog, de ígérem, nem sokáig- mondta majd elkezdte lefertőtleníteni felszakadt ajkaimat, ami mit ne mondjak eléggé csípett, bár véletlenül se szóltam volna erről egy szót se.

-Rendben a szád megvan, az arcodra mindjárt hozok jeget- simított végig felkaromon és elhagyta a szobát. Belepirultam tettébe, bár nem értem, hogy miért.

Pár perc után lépteket hallottam a folyosóról. Azt hittem tanárom az. Csalódnom kellett.

(602 words)