A kedves és jóképű idegen

Epilógus

Sziasztok!

Hoztam nektek ehhez a történethez egy epilógust. Úgy gondoltam, hogy nem lett kellőképen lezárva ez a történet. Tehát megírtam ezt a kis részt. 

Remélem, nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem.

Az időben eltelt több hónap is, ha nem egy teljes fél év, mióta Jimin hazaérkezett a szüleihez és új életet kezdett. Új emberekkel, új munkahellyel. Minden jól megy, mindaddig, míg egyik este Hoseok meg nem találja őt az utcán. 

Figyelmeztetés: erőszak, nem happy end

Lihegve fut, előre a sötét utcán, miközben átkozza az eget, amiért a mai nap nem égnek a fények az utcán és amiért ezt a bajt hozta saját magára. Azt hitte, hogy végre új életet kezdhet, azt hitte, hogy elfelejtheti mindazt, ami nemrégiben történt vele. Soha nem gondolta volna, hogy az az őrült, aki miatt elmenekült, újra belép az életében. Elképzelhetetlen volt számára. A szüleihez költözésével úgy gondolta, hogy itt az ideje helyrehozni az életét. El is kezdett dolgozni. A munkahelyén megismerkedett egy kedves férfival, aki olyan jó humorral rendelkezett, hogy nem volt olyan perc, amikor unatkozott volna mellette. Úgy gondolta, végre boldog lehet valakivel... Kevés időn belül elkezdett vele randizni. A mai nap is egy randevúról jött hazafelé. Sajnos a párja nem tudta hazakísérni, mert plusz túlórát vállalt a cégnél, ahol dolgoztak. Külön akart költözni vele és ezért mindent megtett, hogy minél előbb meglegyen számára a kellő pénzösszeg. Azonban, ahogy a jelenlegi helyzet áll, talán soha nem fog előfordulni. Mert megjelent közvetlenül mögötte sétálva élete megkeserítője. Hoseok. Az a férfi, aki elől menekült. Az a férfi, aki miatt tönkrement és az, aki csakis magáénak akarta.

Nem hallgatta meg, mit szeretne tőle, megint. Lábai azonnal futásnak eredtek az éjszakában. Haza kell érnie, mielőtt utolérné ez a szörnyeteg. Szidja magát, amiért anno olyan naiv volt, hogy megbízott benne, hogy elhitte neki, majd ő lesz az ő mentőöve. Szidott mindenkit is, amiért este fél tíz után egy árva lélek sincs az utcán és végül szidta a kisvárost, ahol élt, mert ha ez Szöulban történne, biztos lenne, akitől tudna segítséget kérni.

– Jimin – hallja a férfi mély hangját, ahogy a nevét kiáltja –, várj meg, kérlek! Én csak beszélni szeretnék veled!

Nem teszi. Még egyszer nem fog hinni mézesmázos szavainak. A háza körülbelül olyan tíz percre lehet onnan, ahol jelenleg tartózkodik. Nem is gondolkodik tovább azon, hogy mitévő legyen. Valahogy le kell rázni magáról. El kell tűnnie a szeme elől, megint.

Ezért hát a terve a következő. Megszaporázza a lépteit, hogy az üldöző éppenhogy tudja vele a lépést tartani, hogyha hirtelen lekanyarodna egy még sötétebb mellékutcába, akkor a másik azt gondolja, hogy egyenesen tovább futott az utcán. Így is tesz, amint lehetősége lesz lefordulni. Alig kap már levegőt, a mellkasa a nagy adrenalintól fel-alá jár. Levegőt kell kapnia, szüksége van rá, hogy éljen. Kell egy kis idő neki, hogy lenyugodjon. Lecsúszik a szilárd fal mellé felhúzott térdekkel. Átkarolva azokat mormolja magának, hogy ezzel vége, elment, már csak egy kicsit kell kibírnia. Nem jött utána, tehát ezt jó jelnek kellene vennie. Ha rendesen látna, ha nem csak egy méterre látna el magától a félhomályban akkor meg tudná mondani, hogy pontosan mikor is szabad neki kimenni. Mikor nyugodhatna le... A szíve megállás nélkül dübörög, miközben az egész testét átjárja a remegés. Mintha a csontjai is rázkódnának a félelemtől. Rászorít a fejére, muszáj lesz legyőznie magában ezt, hiszen nem maradhat egyhelyben sokáig. El kell tűnnie innen mielőtt az a férfi rájön, hová ment eredetileg.