𝕱𝖔𝖓𝖎𝖝. 𝕭𝕷.🔞𝕭𝕿𝕾 𝕱𝖆𝖓𝕱𝖎𝖈𝖙𝖎𝖔𝖓💜𝕱𝖔𝖑𝖞𝖆𝖒𝖆𝖙𝖇𝖆𝖓.

Prológus. 🔞

Jimin a sorszámot szorongatta ujjai között annyira ideges, türelmetlen volt már.
Hiába időpontra mentek, fél órája az orvos még csak meg sem jelent. Jobb lábát fel-le rángatta pedig tudja, hogy párja ettől a falra mászik, de most ez sem zavarta.

-Minie nyugodj meg! Nekem kéne idegesnek lennem, mégis ahogy te viselkedsz nincs rá esélyem..            - súgta fülébe, közben vállánál fogva magához ölelte. – Csak pozitívan szívem, csak jó hírt kaphatunk ma!

-Buddhára mondom, te komolyan sem veszed mi ennek a vizsgálatnak a súlya! - korholta meg párját, karjait magáról le is dobta. Érthető, hogy ideges sok múlik a mai eredményen.

-Jeon Jungkook fáradjon be, a doktorúr várja önöket.

-Végre! - morgott Jimin tovább, úgy érezte ez alatt a fél óra alatt öt évet öregedett. Majd remegő lábakkal, kéz a kézben indultak be a nővért követve.

Egymás kezét egy pillanatra sem engedték el, még akkor sem amikor a rendelőből kijöttek.
Jimin zokogott, hiába tett ígéretet, hogy higgadt marad végig, támogatja párját, ha rossz hírt kapnának akkor is... Mégsem így történt, míg Jimin könnyei potyogtak Kook volt aki támogatta, és nyugtatta őt.

-Kookie te nem érted mit jelent az amit a doki mondott!? - rivalt rá párjára a zokogó fiú.

-De igen! - válaszolt Kook mereven a kormányra nézve. – Nincs donor, így pár hónapom van hátra, talán egy évem...

-Hívd Yoongi-t kérlek! - rimánkodott összekulcsolt ujjakkal Jimin.

-Nem! Ezt már megbeszéltük! Azok után.. Nem kérek tőle szívességet! És a témát lezártnak tekintem!

-Kookie... - készült még mondani valamit, de rájött semmi értelme. Hiszen makacs mint egy öszvér, és nem tud hatni semmivel sem szerelmére.

Csendben ültek egymás mellett míg haza nem értek, Kook még Jimin combját, vagy kezét sem fogta meg. Pedig a hat év alatt mióta együtt vannak, ez sosem maradt el.
Azonban ez akkor fel sem tűnt Jimin-nek, magába roskadva csak az utat nézte. Megannyi kérdés fordult meg a fejébe. Azonban amint a lakásba léptek, már nem fogta vissza magát, egyből párjának esett.

-Rám nem is gondolsz!? Hm!? Velem mi lesz, ha meghalsz!? Mit fogok csinálni nélküled!? - szinte már visított közben a fiú mellkasát ütötte ököllel. Kook pedig ráhagyta, nem szólt semmit, nem próbálta lefogni sem. Ki kell sírja, tombolja magát, attól majd sokkal jobban lesz. Bár az rajta nem segít, így is belehal a betegségbe. De ő úgy akar elmenni, hogy maga körül mindent lerendezzen.

Jimin álomba sírta magát, ezért is lepődött meg azon, hogy meztelenül az ágyukban ébredt fel. Kook mellette szuszogott, bal karjával szorosan kapaszkodva Jiminbe.
Mi történt az este, hogy ő nem emlékszik semmire sem!? Két kézzel markolt hajába és próbált vissza emlékezni... De hiába. Mintha megint nyugtatót vett volna be... – Ugye nem! Párja felé fordult, gondolta számonkéri amiért újra tudta nélkül adott gyógyszert neki. De ahogy, meglátta nyugodt kisimult arcát, önkéntelenül indultak útnak könnyei. Nem szólt semmit, majd kitalál ő maga valamit, ezt gondolta, közben vissza fészkelte magát szerelme karjai közé és próbált újra aludni.
Azonban az egy zaklatott elmének nem is olyan egyszerű. Eszébe jutott a betegség és azzal együtt az is milyen abszurd módon derült ki. Majd a vizsgálatok az eredmények és az egyedüli donor, Yoongi.
Ahogy párja féltestvére eszébe jutott, már nem a betegség foglalkoztatta, hanem az az ártatlan csók! Miért is vallotta be Jungkooknak!? Akkor most nem lennének haragban és elfogadná a segítségét. De nem Jeon Jungkook makacs és nem kér belőle. Inkább meghal, minthogy újra a mindennapjaik része legyen a testvére.