Varázslunk újat a Nap alá

6. fejezet ~ Közös gyengélkedés

6. fejezet

Közös gyengélkedés

Nagyjából tizenegykor lett rosszul Dávid. Hányt, és alig bírt megállni a lábán, George és Sagitta támogatta el a gyengélkedőig.

– Tudtam, hogy vaj van Amadé füle mögött – mérgelődött George.

– Gondolod, hogy megmérgezte? – kérdezte Sagitta, és megsimogatta Dávid hátát.

– Biztos, hogy nem – tiltakozott erőtlenül Dávid. – Inkább csak...

– Dávid, ne beszélj – csitította a lány. – Nem szeretném, ha lehánynád a cipőmet.

– Bocsi – lihegte.

Madam Pomfrey meglepően kedvesen fogadta ahhoz képest, hogy az éjszaka közepe volt, egy ágyhoz vezette, adott neki egy pohár vizet, tablettákat, száraz kétszersültet és egy pakli kártyát.

George megveregette Dávid vállát, Sagitta homlokon puszilta, majd visszamentek a klubhelyiségbe.

Dávidnak nem volt elég ereje ahhoz, hogy kiélvezze Sagitta szájának az érintését, csak feküdni tudott és arra koncentrálni, hogy ne hányja el magát újra.

Félóra múlva érkezett meg Amadé, hasonlóan rossz állapotban. Őt Daphne Greengrass támogatta, aki váltott néhány szót a javasasszonnyal és már távozott is, nem köszönt el Amadétól.

Madam Pomfrey a szomszédos ágyhoz vezette Amadét, adott neki is vizet, rágcsát meg gyógyszert, majd visszament a szobájába. Ő nem kapott kártyát.

– Amadé! – Dávid nagy nehezen felkönyökölt, hogy ránézhessen. A fiú épp próbálta öklendezés nélkül lenyelni a tablettát.

– Bocsi – zihálta, amikor végre szóhoz jutott. – Asszem, lejárt a whisky...

– Le tud járni a whisky? – csodálkozott Dávid.

– Fogalmam sincs – köhögött Amadé. – Nem értek ennyire a piákhoz.

– De a bájitalokhoz igen?

– Engem vádolsz? – nyögte a fiú, és zsákként dőlt el az ágyán.

– Nem, nem akartalak vádolni – mentegetőzött Dávid. – Hé, egyél egy kis kétszersültet! Jobban leszel tőle.

Amadé csak nyöszörgött és összekuporodott az ágyán. Ha lett volna Dávidban minimális kétség is Amadé szándékai felől, most megbizonyosodott volna afelől, hogy nem volt szándékos ez a „mérgezés".

– Na, Amadé! Egyél egy kicsit – biztatta, de Amadé tovább szenvedett válaszadás nélkül. Dávid egyre jobban érezte magát, a tabletta és az a némi étel megerősítette. Kimászott az ágyából, a másik ágyhoz lépett, és arrébb lökdöste Amadét, hogy le tudjon ülni mellé.

– Tényleg jobb lesz, na! Én harminc perce vagyok itt, és majd' kicsattanok. – Ez kicsit túlzás volt, mert azért még mindig elég gyengének érezte magát, de a gondoskodás felélénkítette. – Gyerünk, ülj fel! Segítek.

Felpolcolta a párnákat Amadé háta mögött, hogy a fiú fel tudjon ülni. Amikor véletlenül Amadé nyakához ért, érezte, hogy mennyire forró a bőre.

– Te lázas vagy! – jött rá Dávid. – Mennyit ittál még, miután eljöttem?

– Nem tudom – motyogta Amadé, és belesüppedt a párnákba.

– Kérek lázcsillapítót, addig igyál vizet! – biztatta Dávid, és már indult is Madam Pomfrey-hoz. Arra számított, hogy az asszony majd kimegy, megnézi Amadét és aggódni kezd, de csak mogorván nézett rá.