Álmomban jártam.
Messze jártam két baráttal
Ott, hol még semmit, soha nem láttam.
Mint eggy szundító hegy.
Olyan, nagysága.
Mint eggy kráter, miben üvegtenger, tisztasága, csillámlása
Mint a kristály, ahhoz hasonló
Nincs semmi ehhez fogható.
Alakja mint a lenyugvó nap, mikor már vérbe van fagyva, s épp temetni készül
A víz, szelíd vadságába.
Körben ezernyi zöld katona, faként tisztet áll vala.
Békés hely, nem szuronyos hadsereg ő.
Ha barangolsz benne, lelked megnő.
Tikkadt nap, sehol eggy felhő
Mégis, mint eggy tavaszi szellő.
Forróság van, de mégsem érezzük.
Mindezt úgy, hogy észre sem vesszük.
Eggy híd leszakít a kráteralakból egyetlen darabot.
Rajta két régi vagon, alakja mint mint a napfelkelte. Mint az olvadt sajtot, úgy nyújtja ki a tér, a hatalmas rozsdadarabot.
Vörösen izzik örökkön örökké, így állít emléket annak, mi majd jő.
De mise tudjuk miért van ott, a vágány is miért pont ott, na de hagyjuk.
Aprónak tűnik, de hatalmas.
Keresztül látni is nagy feladat.
Nem tudom, mi ez a hely.
Hol fekszik, és miért vagyunk rajta.
Örök relytély, de bárcsak bandukolhattam volna még rajta.
2024. Jan. 15.
VOUS LISEZ
Egy kollégista versei
NouvellesA verseim legfőképp a minden kategóriába esnek, a legelborultabb dolgoktól, mindenem keresztül, a tájleírásig, amit szeretek, mert legszívesebben 0-24 túráznék.🏕️ Nagyjából időrendi sorrendben rakom fel. ⬆️🧓 ⬇️🆕
