A mélység dala

Hetedik

Egy szobában keltem, tekintetemmel rögtön Juliant kerestem. Sehol sem láttam, de amint megpróbáltam felülni, fájni kezdett a mellkasom. Mellettem állt az orvos, aki azonnal visszanyomott az ágyra.

– Nem szabad még mozognod, súlyosan megsérültél! Alig tudtalak megmenteni – mondta régi barátom.

– Hol van Julian?

– Kicsoda?

– A sellő, akit kimentettetek a vízből! Ő miatta nem süllyedt még el ez a hajó, ismeri a Mélység dalát! – magyaráztam, majd válaszra sem várva, elindultam. – Nem, ne foglalkozz velem, muszáj lesz megtalálnom! – állítottam le köhécselve.

Gyengén, de elbotorkáltam megkeresni. Hosszas kutatás után hallottam meg egy halk szipogást, amiben Juliant ismertem fel. Rögvest befordultam oda, azonban nem sejtettem, milyen látvány fogad.

A szerelmem egy szál semmiben ült, az arca könnyes volt, ami a legjobban fájt, az alatta elterülő vértócsa volt. Amint megláttam, honnan csöpög, rájöttem, megerőszakolták. Elöntött a harag, meg akartam találni, aki ezt tette vele.

– Julian... – indultam meg a gyenge sellő felé, viszont ő elhúzódott előlem.

– Ne érj hozzám... kérlek...

– Gyere, kedvesem, minden rendben lesz – hívtam magamhoz, és kinyújtottam a kezem. Fájdalom nyilallt az oldalamba. Julian sírása hangosabb lett, nagyon rettegett tőlem.

– Csúnya vagyok, csak egy kis kurva, te kapitány vagy – szipogta. Hát így érez miatta? – Omega vagyok, ez a sorsom.

– Ne gondolkodj így, megkeresem ki tette veled, és áthuzatom a hajó alatt!

Közelebb mentem hozzá, a sellő bizonytalanul hozzám bújt. Úgy éreztem, felszakad a sebem, de nem számított. Reméltem, sikerül jobb kedvre derítenem, az orvoshoz biztosan elviszem, hogy megvizsgálja. Hamarosan már a dokinál ültem, a kezét fogtam, míg a könnyei vízesés módjára csurogtak le a bájos arcán.

Megsimogattam a hófehér haját, mélyen borostyánsárga szemébe néztem. Lassan ajkához érintettem a szám, finoman megcsókoltam. Mikor elváltunk, derültebbnek tűnt. Annyira aranyos, bárcsak jobban lenne!

– Tudod, ki tette ezt veled?

– Csak azt tudom, hogy nézett ki – válaszolta reszketve, ezért átöleltem.

– Az is elég.