~Máté szemszöge~
A mai reggelem is a szokásosan telt!Hajnal 5-kor keltem,kimentem a mosdóba jégkockákkal átmosni az arcomat majd meg reggeliztem és elmentem edzeni.2 óra edzés után gyorsan lenyújtottam majd indultam is haza.11 körül már itthon is voltam és le dőltem picit az ágyamba telefonozgatni.
Első sorban TikTokra néztem fel,rengeteg edit/videó alatt meglettem a jelölve a top 5-öt meg is néztem és be is szíveztem majd a foryout pörgettem tovább.
Hamar meguntam nagyjából 10 perc se volt az egész nagy TikTokozás,letettem a telefonomat és ki jöttem a konyhámba valami ebédet csinálni.
Nemrég vettem egy szép nagy steaket gondoltam azt megcsinálom magamnak!
Elügyetlenkedtem nagyjából fél órát de a kicsike már a sütőben van!Isteni lesz érzem!A net szerint 10 percig kell sütni mivel ez egy közepesen átsütött véres steak de én 15 percig sütöttem mivel én mindent jól átsütve szeretek!
Miután kész lett ki vettem a sütőből,felvágtam és leültem elfogyasztani.
Ez valami baromi jól sikerült!Nem vagyok valami nagy séf de így elsőre szerintem egyáltalán nem lett rossz!Ebéd után gyorsan össze mosogattam és ledőltem picit tvt nézni majd egy nagyjából 20 perc múlva csörögni kezdett a telefonom.
Amanda volt az!Gondolom a ma estével kapcsolatban keress!A 4.csörgésre fel is vettem neki.*Telefonbeszélgetés*
Máté:Szia Amanda!
Amanda:Hello Máté!Mi újság?
Máté:Ahh nem sok minden,épp tvt nézek!És ott nálad mizu?
Amanda:Hát eléggé hiányzott a hangod így gondoltam fel hívlak!
Máté:Oo valóban?*elmosolyodok*
Amanda:Igen valóban!-Hallatszik a hangján hogy ő is mosolyog-
Amanda:Egyébként az estével mizus?Mikor végzel a terembe?
Máté:5-re megyek 7-körül szabad vagyok!
Amanda:Rendben!Akkor tali a kávézóban!
Máté:A teremhez közeliben?
Amanda:Igen!Nem akarlak edzés után sétáltatni!
-Nevet-
Máté:Oo ki bírnám én!*nevetek én is*
Amanda:Az lehet de mint mondtam nekem is dolgom van és nekem is ez a kávézó van a legközelebb!Úgy hogy 7 re oda megyek!
Máté:Rendben van!Akkor este!
Amanda:Rendben!Szio!
Máté:Szio szio!*Telefonbeszélgetés vége*
A délután további részében csak tvt néztem meg egy két haverral chateltem majd az órára néztem és láttam hogy 16:25 van vagyis ideje átöltözni illetve elindulni az edző terembe.
16:35 kor indultam el itthonról,16:50 re már benn is voltam.Néhány haverral futólag össze találkoztam,beszélgettem velük pár szót majd miután elköszöntek kerestem magamnak egy kisebb,,külön" helyett és neki álltam az edzésnek.
Edzés után elmentem lezuhanyozni gyorsan az öltözőbe majd felvettem a magammal hozott nadrágomat és ingemet.Nem akartam kávézóba menni izzadtan ha értitek!
Gyorsan fújtam magamra egy kis kölnit majd állítottam a sérómon és már indultam is mivel már így is késésben voltam!Nagyjából 10 perc alatt oda értem és megnéztem az időt miszerint 19:20 van.Remek Máté 20 perc késés!Ez csodálatos!
Beléptem a kávézóba és Amanda mogyoró barna szemeit illetve csoki barna haját kezdtem el keresni.
Hamar meg is találtam,leghátul ült 2 kávéval az asztalon.Oda siettem hozzá és le ültem vele szembe.Máté:Szia!Ne haragudj hogy késtem csak zuhanyoztam és át öltöztem gyorsan és azzal is elment az idő meg az összes létező piros lámpát megkaptam és ezért is késtem!Sajnálom!
Amanda:Na na na!Semmi gond!A lényeg hogy itt vagy!Én viszont már rendeltem magunknak kávét!
Magamnak a szokásos feketét neked pedig egy espressot!*mosolyodik el és felém tolja óvatosan a kávés csészét*
Máté:Oo köszönöm szépen!Viszont akkor a vacsorát én állom!*elővettem egy étlapot és nézelődni kezdtem*
Amanda:Milyen vacsorát?Kávéról volt szó!*nevet fel majd lehajtja az étlapot a kezemből*
Máté:Én éhes vagyok!Megennék egy jó pizzát!
Amanda:Hmm az nekem is jól esne!
*fog a hasához mosolyogva*
Máté:Rendben!Akkor 2 pizza máris rendel!Az este csodás volt!Rengeteget beszélgettünk illetve nevettünk Amandával!Őszintén tényleg nagyon jól szórakoztam ma este és tényleg nagyon jól esett a társasága!
Épp haza felé kisértem amikor megcsörrent a telefonom.Dávid volt az!Gondolom a holnapi Streammel kapcsolatban!Ki nyomtam majd írtam neki egy gyors SMS-t hogy le rázhassam!Üzenet:Csá tesó!Most nem érek rá!Amandával vagyok épp de ha haza érek rögtön vissza hívlak!
Gyorsan elküldtem neki majd vissza csúsztattam a zsebembe a mobilom.
Nagyjából 5 perc múlva megérkeztünk Amanda lakásához és megálltunk egymás előtt.Amanda:Nagyon jól éreztem magam ma este!
*húzza széles mosolyra az arcát*
Máté:Hidd el én is nagyon jól éreztem magamat!
*mosolyodok el én is*
Én és Amanda mélyen egymás szemeibe néztünk.A holdfény telibe sütött bennünket.Fogalmam sincs mi tört rám de megfogtam Amanda derekát,magamhoz húztam és lágyan megcsókoltam.
Ez a csók olyan más volt..nem ugyan olyan mint amilyen Gabriellával volt..ez a csók olyan érzelem mentes volt részemről hogy le nem tudtam volna ezt írni!Mi a fenét művelek én?
Miután elváltak az ajkaink egymástól hátrébb léptem és a tarkómat kezdtem vakargatni.
Máté:Hát akkor holnap még beszélünk!
Amanda:Rendben!Jó éjt Máté!*mosolyog*
Máté:Jó éjt Amanda!
Majd ezzel a mondattal sarkon fordultam és megindultam haza felé.Este 10 is elmúlt már mikor át léptem a küszöbömet.Szinte már estem össze annyira fáradt és zavart voltam.Be sétáltam a szobámba és leölöztem pizsamába.
Azonnal bedőltem az ágyba és a plafont kezdtem bámulni.Hogy lehetséges ez hogy kedvelem Amandát de ez a csók semmilyen érzelmet sem váltott ki belőlem?Vajon lehet csak barátként kedvelem?Vagy csak szokatlan volt mást csókolni?
Vagy igazából már magam sem tudom mi folyik itt de azt tudom hogy szeretnék rájuk választ kapni lehetőleg rögtön!
Egy ideig még gondolkodtam a történteken majd szép lassan becsukódott a szemem és elnyomott az álmok világa!<<<Folyt köv>>>
YOU ARE READING
A bátyám haverjába szerettem!
RomansaA nevem Kelemen Gabriella!15 éves vagyok és Budapesten lakom!A bátyám Kelemen Dávid akit biztos nagyon sokan ismertek!Rengetek ,,barátom van akik csak azért barátkoznak velem mert KDS a bátyám! A bátyámnak van egy barátja aki MINDENNAP nálunk van!Tá...