Maffia kapcsolat-Tom Kaulitz

Kicsim

Eljött az idő. A tükör előtt álltam, és magammal néztem szembe. Nem tudtam felfogni, hogy ez tényleg valóság. Aztán hirtelen apám kopogott az ajtómon.
-Kész vagy már?-kérdezte.
-Igen csak egy perc...
-Siess. Tomék már leültek az asztalhoz-és mielőtt elment volna hozzátette-ne merd nekem ezt elszúrni.
Azzal otthagyott. Nyeltem egy nagyot és megindultam az ajtó felé. A lépcsőn lefelé haladva már hallottam a nagy nevetéseket, a zongorista játékát, a pincérek cipőjének csattanását. Mielőtt befordultam volna az étkezőbe, vettem egy mély levegőt. Aztán beléptem. Mindenki megállt és engem nézett. Én csak álltam ott és analizáltam a helyzetet, ami a következő:
Az asztal két végében ültek apám, és Tom apja. Az a hely kiesett. Az asztal egyik oldalán 2 srác ült. Az egyik hosszú hajú, bőrdzsekit, és farmert viselt. A másik szemüveges, szőke, fehér póló, farmer. Az asztal másik oldalán ült Tom fekete kötött pulcsiban, baggy farmerben, sál a nyaka körül, bandana a homlokán, nagy arany óra az egyik kezén, a haja fekete volt és fonatokban volt megcsinálva. Volt mellette egy üres szék. Az üres szék másik oldalán Bill ült, Tom ikertesója. Fekete felálló haja, fekete ruhái és sminke szinte magával ragadott, nem jó értelemben. Aztán realizáltam azt is, hogy én Bill és Tom közé kell üljek. Marha jó. Nyeltem egy nagyon és egy nagyon hamis mosolyt erőltettem az arcomra. Aztán apám felállt és azt mondta:
-Ő itt a lányom, Kate.
Nem mondtam semmit csak odasétáltam az üres székhez és leültem. A pincér rögtön odajött hozzám és töltött egy üveg bort. Mindenki engem nézett. Mintha arra várták volna, hogy mondjak valamit. Olyan szívesen beszóltam volna nekik, de nem tehettem, sajnos. Lányos zavaromban a poharamért nyúltam és gyorsan legurítottam a bort, amit mindenki nagy szemekkel nézett. Nem is fingtorogtam utána meg semmi. Én bírom az alkoholt. Úgy néztem körbe mintha, nem érteném, mit néznek annyira. Rámnéztem a pincérre, majd csettintettem és újra töltött nekem egy pohárral. Egy ideig néztem a poharam, de aztán Tom apja megköszörülte a torkát, így mindenki ránézett. Rám nézett és én kicsit bepánikoltam. Talán leégettem magam és apámat? Talán túlságosan alkholistának tűnök?
-Kate...te...hány éves is vagy?-kérdezte. Valahogy megkönnyebültem, hogy nem akar porig alázni, amiatt mert ittam.
-18 vagyok.
-Az szép-dőlt hátra. -Akkor semmi akadálya, a mai estének-mosolygott ravaszul Tomra.
Tom egy önelégült mosolyt tett az arcára. Én itt kicsit bepánikoltam. Mi az hogy semmi akadálya a mai estének? Miért mi lesz? Iszunk egyet közösen? Abba mondjuk benne lennék. De valószínűleg nem erről van szó. Tom látva kétségbeesésemet, rámnézett és egy gúnyosan de egyben ravasz mosolyra húzta a száját. Azonnal elnéztem. Ránéztem apámra, aki rezzéstelen arccal meredt rám. Valahogy mintha azt mondta volna Hagyd abba. Csak azt kellene kitalálnom hogyan. Csendben voltam és inkább lenéztem az asztal alá és idegesen a körmömmel játszottam. Ha újra felnézek akkor biztos kapok valami olyan megjegyzést amit nem akarok.

Lassan behozták az előételt. Tudtam, hogy ez nagyon elit vacsora, mert sosem eszünk előételt, csak ha valami nagyon fontos ember jön hozzánk. Brokkoli krémleves. Elkezdtünk enni, és minden tök rendben volt, amíg Tom apja újra meg nem szólalt:
-Kate.
-Hm?-néztem fel.
-Hogyan is találkoztál, Tommal először?-kérdezte.
Biztos valami nagyon aranyos választ várt tőlem, de én nem hazudtam neki.
-Még oviban ledöntötte a homokváram. Kinevetett, én pedig tökön rúgtam-kanalaztam tovább az ételt.
Halottam ahogy a fiúk felkuncognak, de Tom apja csöndben maradt. Aztán felnéztem. Tom szeme szikrázott ahogy rámnézett, én pedig megajándékoztam őt egy gúnyos, ravasz mosollyal, amivel ő is megajándékozott engem. Visszafordult a leveséhez.
-Igaz ez?-kérdezte Bill.
-Te kussolsz és eszel!-rivalt rá Tom.
Bill halkan felnevetett.
Ahogy ettem tovább, Tom egyszer csak lehajolt a fülemhez és azt suttogta:
-Ezt még megbánod...-és evett tovább.
Hogy érti, hogy megbánom? Ez lehet azzal kapcsolatos amit az apja mondott. Itt újra kisebb pánikba estem, de próbáltam nyugodtnak látszani. Aztán megjött a főétel. Oldalas, édesburgonya pürével, mittoménmilyen mártással. Király. Utálom az oldalast. Mindenki elkezdett enni. Kiderült, hogy a fiúk imádják az oldalast és a 6 fiúból, 6 disznó közé kerültem, akik idegbeteg módra ették az oldalast. És betoltam a pürét a mártással, de az oldalashoz hozzá sem értem. Ez után már csak ültem, és hallgattam ahogy a fiúk próbálják mikrohúsdarabkákat is leszürcsölni a csontról.
-Azt még megeszed?-kérdezte teli szájjal az előttem ülő hosszú hajú srác.
-A tied lehet- toltam oda neki a tányérom.
Ő elvette és elkezdte enni.
-Nem szereted az oldalast?-kérdezte Bill.
-Nem.
-Nem tudod mi a jó-mondta aztán visszement enni.
Keresztbe tettem a kezem és hátradőltem a székemen. Aztán Tom tette a kezét a combomra és belemarkolt.
-Nem szereted az oldalast, bébi?- hajolt közel az arcomhoz. Egyszerre 2 tényező is forgatta a gyomromat. 1. Az hogy a képembe hajolt, 2. Bébinek hívott. Az első gondolatom az volt, hogy most tuti elhányom magam. Elfordultam és annyit mondtam:
-Nem.
Aztán a pohár pezsgőmért nyúltam. Gyorsan legurítottam azt is. Azt hittem lezártam a beszélgetést Tommal, de úgy látszott ő még nem fejezte be. A fülemhez hajolt újra.
-Valaki nagyon morci...-mondta gúnyos hangom a fülembe.
-Nem vagyok morci-szögeztem le.
-Óh Dehogynem...
-Fogd be- mondtam neki.
-Óh a mostmár hisztizünk is?-kérdezte.
-Azt mondtam...-emeltem fel a hangom, de mindenki rámnézett. Kicsit ideges lettem és lejjebb vittem a hangom. -Hogy add ide a szalvétatartót, légyszíves.
Most mit mondthattam volna? Ha rá üvöltötök, hogy duguljon el, akkor biztos hogy kiakad az én apám meg az ővé is. De ő ezt akarja. Ki akar hozni a sodromból, hogy ordítsak vele mindenki előtt. Odaadta a szalvétatartót, közben gúnyosan mosolyogva.

A desszert utána, mindenki csak beszélgetett. Én csöndben iszogattam a boromat, mikor apám felemelte a poharát és azt mondta:
-Igyunk, a mi aranyos párunkra!-nézett ránk.
-Igyunk!-mondta Tom apja. Mindenki felemelte a poharát, aztán mindenki ivott rajtam kívül. Én csöndben vártam, amíg mindenki megissza a borát. De hirtelen Tom annyit kérdezett:
-Te nem iszol a szerelmünkre, kicsim?-gúnyosan.
-Arra. A szerelmünkre-dadogtam majd beleittam az italba.

Miután minden is elfogyott apám azt mondta:
-Ideje lenne pihenni mostmár. Kate-nézett felém. -Megmutatnád Tomnak, hogy hol fog aludni? Mármint a te szobádat-mondta.
Nyeltem egy nagyot.
-Persze-mondtam és felálltam.
Csak most következett a rémálom legfélelmetesebb része. Az alvás. Egyedül vele. Egy ágyban. Egy szobában. Zárt ajtók között. Jaj.