Maffia kapcsolat-Tom Kaulitz

kis krumpli

-Nem, fogok hazudni, mindjárt elhányom magam-dörmögtem fel felé menet a lépcsőn. Tom mögöttem jött, egy szót sem szólt. Bementünk a szobámba. Amint becsukódott az ajtó, elfogott egy rossz érzés. A tudat, hogy Tommal vagyok és leszek egy szobában, megrémített. Vajon mit fog csinálni? Mi lesz este? Igaz az, amire az apja utalt? Vagy csak én gondolom túl? Hát, nem sokára kiderül. Ránéztem az ágyamra.
-Az ágyunk...ma estére-nyögtem ki.
Ezt volt talán a legnehezebb kimondanom. Ha csak bele gondoltam abba, hogy egész este mellettem fog aludni, elkapott a rosszullét. Valószínűleg ezeket fogja csinálni:
A) Nem hagy aludni, és egész este baszogatni fog valamivel.
B) Valami olyat csinál velem, amit én nem akarok.
C) Alszik.
Ezek közül az elsőt tartom a legesélyesebbnek. Kizárt, hogy csak megbékél a gondolattal, hogy velem alszik. Ez az este rémálom lesz. Aludni nem hiszem, hogy fogok. Sőt nem csak hiszem, tudom. Bíztam benne, hogy nem lesz annyira seggfej és hagyj aludni, de ennek az esélye 2 az 1000-hez. Szóval semmi. Miközben ezeken gondolkodtam, odalépett mellém és azt mondta, gúnyos hangon:
-Úgy tűnik, össze kell bújnunk majd.
Meglepődtem ezen a gondolatán. Nem tudtam eldönteni, hogy csak viccel vagy komolyan gondolja.
-Biztos, hogy nem-vágtam rá.
-Pedig ez lesz.
-Én akkor sem bújok veled össze!-mondtam.
-Valaki újra hisztizik...-mondta gúnyosan és a kezeit a derekam köré fonta.
-Én nem hisztizek!-mondtam, és próbáltam kilépni a kezei közül, de meglepően szorosan tartott ott.
-Nem nem, nem mész sehova-mondta. -Amíg össze nem bújsz velem.
-Inkább meghalok, mintsem összebújok veled.
-Hmm...szerintem el tudom érni, hogy másképp lásd a dolgokat...-hajolt közelebb.
Hátrébb hőköltem, de visszahúzott és így egészen közel került hozzám. Éreztem az alkohol szagot a lehelletén, a kurva erős kölniét.
-El akarsz kábítani, ezzel a szaggal?-kérdeztem gúnyosan.
Tom arcán az önelégült mosoly átváltott ilyen vicsorgás félébe.
Nem mondott semmit, csak hirtelen megcsókolt. Lesokkolódtam. Úgy éreztem, hogy elsüllyedek. A szemem tágra nyílt, és nem tudtam mit reagálni. Elpirultam, de nem azért mert élveztem. Tom felnézett majd az önelégült mosoly visszaült az arcára.
-Nem hiszem el, hogy bedőltél a régi csókos trükknek-mondta gúnyosan.
Még mindig a sokk hatása alatt voltam. Előre néztem miközben próbáltam feldolgozni az eseményeket. Aztán ki léptem Tom kezei közül és azt mondtam:
-Most lepergett előttem az életem.
Az ajtóhoz indultam és lenyomtam a kilincset.
-Most teszek egy kört a folyosón. És talán hívok egy pszichológust.
-óhh hívsz egy pszichológust aki segít feldolgozni, a csókom?-kérdezte Tom vigyorogva.
Ahogy ezt kimondta, rosszul lettem. Kifutott a vér az ereimből. Éreztem, ahogy elsápadok. Kinyitottam az ajtót és kisétáltam a szobámból. Idegesen sétáltam végig a piros szőnyegen, és szép fehér márvány folyosón. Próbáltam feldolgozni amit történt. Tom csókját, az összebújás mániáját, a kezét a derekamon. Túl sok volt ez nekem. Ahogy sétáltam a gondolataimmal, hirtelen belebotlottam valakibe. Neki mentem, véletlenül.
-Jaj bocsi-mondtam annak a hosszú hajú csávónak, aki Tom egyik haverja.
Ott is akartam hagyni, de elkapta a karom és ott tartott.
-Kate?-kérdezte.
-M-mivan?-kérdeztem.
-Minden rendben? Sápadt vagy.
Elfordítottam a fejem.
-Igen.
-Történt valami?
-Nem...csak sétálok egyet.
-Biztos vagy benne?
-Igen.
Azzal elengedte a karom.
-Azért ne időzz sokáig-mondta és visszament a vendégszobába.
Nyeltem egy nagyot. Megcéloztam a nagy erkélyt. Kimentem, és szívtam egy kis friss levegőt. Gyönyörködtem a tájban. A szántóföldekben, a kisebb tanyákban itt-ott. Nem is vettem észre az időt. Bár nem is nagyon siettem vissza. De pár pillanat múlva Tom jött ki az erkélyre. Nem szólt semmit. Csöndben meredtünk egymásra. Aztán újra megszólalt azzal az idegesítő gúnyos hangjával:
-Na, feldolgoztad már a csókot?
-Még emésztem-vágtam rá.
-Hát hozzá kell szoknod, mert tetszik, nem tetszik, mert én vagyok a jövendőbelid.
-Ne kínozz-mondtam és lenéztem róla. Rosszul lettem, mert amit elmondott, nem csak hogy tény hanem jövő. Nem akartam egy ilyen mellett élni mint ő, de úgy látszik nem sok beleszólásom van ebbe az egészbe. Miközben lefelé bámultam, elgondolkodtam azon, ha leesek meghalok-e.
-Sőt, emészgesd azt is, hogy nem csak csókolóznod kellesz majd velem. Le fogunk feküdni...
Ahogy ezt kimondta elszakadt a cérna. Ránéztem és azt mondtam:
-Én leugrok innen a gecibe, engem nem érdekel.
És megprobáltam felállni a korlátra. Persze Tom azonnal odaugrott és próbált visszahúzni, de nem hagytam magam.
-Hagyjál már!-rivaltam rá.
-Nem hagyom, hogy leugorj innen!
Szóval így vonoglódtunk a korlátnál. Én megpróbáltam rá felállni, Tom pedig visszahúzott. Biztos hangosak voltunk. De egyszer csak kijött Bill, és azt mondta:
-Srácok, ne itt dugjatok már, hanem a szobában! Mi nem kívánjuk hallani!
Tom felnevetett, én pedig leugrottam a korlátról. Odébb löktem Billt és besetáltam a házba. Beviharzottam a szobámba. Elmondhatatlanul mérges voltam. De persze Tom jött utánam. Mikor bezárult az ajtó, meg mindig nevetett.
-Fogd már be!-rivaltam rá.
-Jaj a kis krumpli mérges-mondta.
-Te...te komolyan krumplinak hívtál?! Hívhattál volna akárminek, de te egy krumplinak hívtál?!-rivaltam rá.
-Igen. Mert olyan aranyos vagy mikor, mérges vagy. Mint egy kis krumpli.
-Ilyet sem láttam még. Azt mondták egy krumpli vagyok. Egy kibaszott pityóka.
-Jaj a kis krumpli még mérgesebb.
-Hagyd abba!
-Miért? Sírni fogsz?
-Te leszel az első aki itt sírni fog!
-Jaj hagyjuk már-legyintett. -Majd egy kis krumpli fog megsiratni.
Itt elszakadt a legerősebb cérnám is. Odamentem hozzá és lendületből, tökön rúgtam. Ő felsikított, és a földre esett. Azt az illetékes helyet fogta, ahova a lábom ért.
-AZT MONDTAM, HOGY DUGULJ EL!-kiabáltam.
Nem akartam otthon maradni, mert akkor biztos, hogy még jobban felkúr. Sőt az is biztos, hogy most nagyon nagy bajban vagyok. Kiviharoztam a szobámból, és a házból is. Elmentem q garázshoz ahol sorban álltak apám autói. Nem volt sok időm gondolkodni, hogy melyik vigyem, úgyhogy beültem egy Porsche-be. Persze mikor elindítottam a motort már kiért, sérült elvtársunk.
-Ne csináld ezt! Szállj ki, beszéljük meg!-mondta.
De ekkor már nem számított. Ráléptem a gázra és elhajtottam.