-Kicsit izgulok-sóhajtottam, amikor megálltunk egy háznál.
-Nyugi, anyuék kedvesek lesznek-simogatta meg a combomat Pedri.
-És remélem a tesóm is, mert esküszöm megfojtom, ha nem-mormogta miközben kiszállt a kocsiból.
Én is kiszálltam, majd az ajtóhoz mentünk és csöngettünk.
-Remélem itthon vannak-húzta el a száját a srác.
-Majd ha ajtót nyitnak, akkor bepakolunk-tette hozzá, mire csak bólintottam.
Az ajtó nem sokkal később nyílni kezdett. Vagyis a kulcs hangját hallottuk, ahogyan elfordul a zárban, majd nyílni kezdett.
-Atya ég!-kiáltott fel Mrs. González.
-Gyertek be-mosolygott rám, miután kiszorította Pedriből a szuszt.
-Minden Okés, anyu?
-Hallottam, hogy kiabálsz!-hallottuk az előzőt, amint a házba léptünk.
-Persze minden rendben!
-Jókor jöttünk?-kérdezte Pedri.
-Persze!
-Mosrt Fernando is itthon van és édesapád is, szóval tökéletes!-magyarázta a nő majd bementünk a nappali felé, ahol Mr. González és Pedri tesója ült.
-Sziasztok!-feleltük egyszerre a sráccal mosolyogva.
-Mi a fene!-pattant fel Fernando, majd megölelte Pedrit és utána a srácok apukája is így tett.
-Ki ez a csajszi?-kérdezte Mr. González.
-Pont erre akartam kitérni-kezdett bele a srác.
-Ő a barátnőm!-mosolygott rám.
-Ariana vagyok! Ariana Torres!-mutatkoztam be, kicsit félve.
-Retteg tőletek-tette hozzá a mellettem álló srác.
-Héj!-csaptam meg a karját.
-Ez nem igaz-mormogtam.
Még jó, hogy igaz...
Persze, hogy rettegek, hiszen ideállítani Pedri családjához, majd rájuk zúdítani, hogy együtt vagyunk, de egy hete ismerjük úgy igazán egymást és valójában már megkérte a kezemet, jaaa és várandós vagyok...
Na ez sok lesz nekik, illetve sokk is.
-Örülünk, hogy megismerhetünk!-mosolygott Pedri anyukája.
-Én hallottam már rólad-jegyzi meg Fernando.
-Te vagy Ferran Torres húga, Baldé exe és neked van Rosalíaval zenéd, ugye?
-Igen!-jelentettem ki.
-Te mindig mindenkiről tudsz mindent?-kérdezte Pedri a tesóját.
-Nekem még jutott ész, most arról már nem én tehetek, hogy neked nem annyi van mint nekem-vont vállat a srác.
-Hm, gratulálok tesó, most úgy burkoltan lehülyézted a szüleinket-húzta Pedri is a tesója agyát.
-Fejezzétek be kisgyerekek ez nem a vita ideje!-szóltam rájuk.
-Na én már most imádlak!-jelentett kis Mrs. González.
-Ahww, köszönöm!-mosolyogtam.
-Najó, igaza van az asszonynak, hogy van egy kevés magyarázni valónk-sóhajtott Pedri.
-Asszony?-nézett hülyén Fernando, majd megmutattam a kezemet.
-Megkérted a kezét fiam?-vigyorgott Pedri apukája.
-Igen!
-Én pedig mindössze egy hét közelebbi ismerettség után azt mondtam, hogy igen-kuncogtam.
-Aztaa, gratulálok-ölelt meg Mrs. González.
-És van még egy valami...-sújtotta le a szemeit Pedri, a férjem, a gyermekem apja.
Hogyan kéne még hívjam?
-És most jön az, amikor jobb, ha mindenki leül-javasoltam a dolgot és a szülők, nagyszülők, anyós, após úgy is döntöttek, hogy, szót fogadnak, de a kedves sógorom inkább jót állt magáért.
-Hallgatunk-mondta Pedri apukája.
-Mond te-nézett rám Pedri.
-De a te szüleid-sóhajtottam.
-Te anyósod és apósod-vont vállat a srác.
-Na és én?-szólt bele Fernando mire mind nevetni kezdtünk.
-Na, mostmár komolyan kéne vegyem-sóhajtottam.
-Sajnos vagy nem sajnos, múlt hégen, hiszem már hétfő van...egyik nap túl közel kerültünk egymáshoz Pedrivel-kezdtem bele.
-Én pedig elfelejtettem ezt-azt-húzta el a száját a srác.
-Igen, aztán Pedri azt javasolta, hogy lehet tesztelnem kéne...-magyaráztam, majd Pedri apukájának mintha szó szerint leesett volna az álla. Tátott szájjal bámult minket. Kicsit vicces volt.
-És most lehet ezzel az egésszel már más lesz a véleményetek rólam, vagy nem is tudom, de terhes vagyok és minden kérdést megelőzve, igen biztosan Pedritől-hadartam el, majd Fernando is lezuhant a kanapéra.
Hatalmas csend lett a házban. Még a légy zúgását is hallani lehetett.
-Miért lenne más a véleményünk kicsikém?-szólalt meg Mrs. González.
-Mert azt hittem, hogy majd értetlenül álltok itt, hogy miért nem vetetem el...-magyaráztam.
-Akkor ezért féltél?-nézett rám Pedri.
-Ezért is!
-Meg mert féltem, hogy olyanok lesznek velem a szüleid, mint az anyám veled...
-Miért ő milyen?-kérdi Pedri anyukája.
-Nem nagyon akarta elfogadni Pedrit...-sóhajtottam.
-Mi elfogadunk téged!-mosolyog Pedri apukája.
-Itt érezd magadat itthon és ne stresszelj!
-Köszönöm!-mosolyogtam majd könnyek szöktek a szemembe.
Milyen kedvesek!
-Én fogom megtanítani bringázni a kicsit!-szólalt meg Fernando maga elé bámulva.
Azonnal nevetni kezdtem.
-Még a nemét sem tudjuk-mondtam nevetve.
-Hát az mindegy!
-Biciklizni akkor is fog!
-A foci az én feladatom lesz-mondta Pedri.
-Ha lány, ha fiú!
-Csak baj ne legyen a lábaddal-feleltem, hiszen sokszor volt már Pedri is lesérülve, álltalában a lábán.
-Értettem főnök...asszony-mosolygott.
-Most mindenki előtt őszinte leszek-kezdi Fernando.
-Már most jó hatással van Ariana, Pedrire.
-Pedri mindigis mosolygós volt, de a sok sérülés mindig elszomorította, viszont most mintha semmi baj sem lenne veled és mintha csak a boldogság és boldogság lenne-magyarázta mosolyogva a srác.
-Igen ezzel egyet értek-mondta Pedri anyukája és végül az apukája is egyet értett.
-Ne akarjátok, hogy sírjak-ültem le Pedri mellé.
-Miért sírnál?-fordult felém a férjem.
-Csak mert rossz érzés tudnom, hogy a te anyukád már most ilyen jól bánik velem, de az én anyukám veled, háát azért érezteti veled, hogy nem kedvel, de egyébként ezekkel az aranyos szavakkal is elfogják érni, hogy majd itt úszom a könnyeimben-magyaráztam, majd Pedri anyukája kuncogni kezdett.
-Én sosem fogok veled rosszul bánni édesem!
-Egyikünk sem fog!-felelte Pedri apukája.
-Tőlem se félj! Én max majd a bátyáddal összeesküdök és halálra fogunk titeket szekálni-mondta Fernando.
-Jajj azt ne kérlek-nyavalyogtam.
Ig & Tiktok: rebs_writer
