Kb egy órája vagyunk itt. Eddig társasoztunk és RENGETEGET nevettünk. Amikor Pedri mondta, hogy akár elmondhatom neki azt is ha valami nyomja a lelkemet, akkor úgy döntöttem inkább nem teszem.
Mindig csak velem törődik, de én kicsit rettegek megkérdezni tőle, hogy neki nyomja-e bármi a lelkét.
-Ahjj tuti, hogy csalsz!-jelenti ki.
-Megint megnyered-nyavajog, majd rámnéz.
Szerint rá van írva az arcomra, hogy mélyen gondolkozom...
-Baj van?-fogja meg a kezemet.
-Nem nincs...-sóhajtottam.
-De látom, hogy van valami!
-Ahjj...csak...
-Csak?
-Azt kérdezted nyomja-e valami a lelkemet, igen nyomja!
-Miért nem szóltál?
-Most szólok!
-És mi nyomja?
-Az, hogy mindig velem törődsz én pedig beszari vagyok rákérdezni, hogy veled mi van!-szökött ki belőlem a vélemény.
-Ariiii-mosolyodott el a srác.
-Most mi vaan?-csavargattam meg a szemeimet.
-Miért félsz megkérdezni?
-Mert attól tartok, hogy nem válaszolsz és akkor majd azon fogok kattogni, hogy most akkor baj van vagy sem...
-Akkor most válaszolok...
-Persze, hogy csücsül kilenc hónapnyi és még utána sok évnyi aggodalom a lelkemen-sóhajtott.
-Hiszen apa leszek!
-Akkor jól gondoltam, hogy neked is...-sóhajtottam megkönnyebbülve.
-Ne aggódj!
-Együtt megoldjuk!
-Együtt, mindent!-mosolyodtam el, majd a srác egy hatalmasat ásított és még a hasa is korogni kezdett.
-Mondtam, hogy egyél-kuncogtam.
-Felhívjam a recepciót, hogy tudnak-e hozni valamit?
-Nem kell!-legyintett, de valójában nem is törődtem azzal, hogy mit mond.
A telefont hála az istennek még ilyen későn is felvették és azt mondták hoznak valamit.
-Nem fekszel le éhesen!-jelentettem ki.
-Már anyáskodsz-nevetett.
-És nem áll rosszul!
-Szeretem a gyerekeket-mosolyogtam.
-Mindenki szereti a gyerekeket-felelte azonnal.
A társast összepakoltuk, majd amíg vártunk a kajára, addig meséltünk ezt-azt.
-Mióta ismered Sira-t?
-Már egészen picurka korom óta, Ferran meg mindig, de tényleg mindig csak úgy leste-kuncogtam.
-És gondold el, ahogy tinik lettünk még mennyire megnézte őt
-Azt hallottam, hogy téged is sokan nézegettek-vigyorgott.
-Ez igaz!
-De csak mert már mindenki ismert minket, minden hétvégén bulizni jártunk Sira-val.
-Anya és apa nem voltak túl boldogok-nevettem.
-Oh tényleg, anyud nagyon kedves, csak nem velem és bele sem gondoltam, hogy ő lesz az anyósom-fogta a fejét a srác. A helyében én is ennyire rettegnék.
-Azt hiszem itt nem anya áldása kell, hanem apáé, hisz az ő kicsi lány vagyok-vontam vállat mosolyogva.
-Apukádat imádom!-jelenti ki.
Az mondjuk nem hátrány...
-Na nekem már full látatlan ez az anyós, após dolog, mivel én még soha életemben nem találkoztam a szüleiddel-magyaráztam.
-És a tesómmal-tette hozzá.
-Van tesód?-lepődtem meg.
-Igen!
-De az én családom elfogadó-felelte.
-Na most megsértettél-vágtam be a durcát.
-Mármint nem úgy értettem, csak anyud...-vágtam a szavába.
-Ha ki nem mondja, az arcára rá van írva, tudom-bólintottam.
-Nem haragszom, megértem a véleményed!
-De Balde-t elfogadták?-kérdezett rá, majd csöngettek. Fel pattantam és egy férfitől átvettem a kész ételt.
-Köszi, anyu-mondta Pedri amikor leraktam elé.
-Bolond-nevettem.
-Amúgy, igen
-Balde-t elfogadták vagyis, őt anyu fogadta el, apa mindig elmondta nekem, hogy neki nem szimpatikus.
-Apának kevés srác szimpi, most te vagy az akit kedvel-mosolyogtam.
-Bárcsak anyukád is felfogádna...-sújtotta el a szemeit.
-Ne aggódj!-fogtam meg az egyik kezét.
-Idővel megenyhül!
Ig & Tiktok: rebs_writer
