Mámorító sötétség [Elkezdett]

Bevezető 4.

2023.03.01.
Ma vagyok két hete Lorenzonál. Az itteni gimibe járok egy hete, még nem igazán barátkoztam senkivel sem. Hogy mi az oka? Magam sem tudom. De jó ez így. M azóta sem írt szerencsére, emiatt nem kell többet aggódnom. Csak reménykedem, hogy a rendőrség megtalálja a szüleim és M-et-akárki is legyen az- letartóztatják.
-Bella kész a palacsinta! - kiabálja. Nem is emlékszem mikor ettem utoljára palacsintát. Szerintem én vagyok az egyetlen akinek csak a nutellás palacsinta ízlik. Ha megszórják porcukorral már nem szívesen eszem meg, számomra már túl édes az.
-Megyek! - kiabálom vissza. Felálltam az íróasztalomtól és siettem lefele. A nagybátyám nem igazán tud főzni, sütni, de a miattam az egyszerűbbeket elkészíti. A palacsintát nem igazán tudná elrontani nem igaz?
-Itt vagyok. - ültem le az egyik székre. Sokat beszéltünk reggeli közben, elvégre nem ismerjük olyan jól egymást. Tudom, hogy megbízhatok benne, emellett ő most az egyetlen aki segíthet nekem. Messze vagyok a szőrnyűségektől, ide már nem érhet el. Ránéztem az időre, sajnos indulnom kellett. Megfogtam a hátizsákom, elköszöntem tőle ezt követően kiléptem az ajtón. Megkerestem az új biciklim amit Lorenzoval vettünk. Még mielőtt felültem volna rá, meghallottam a szokásos értesítések hangját. Előhalásztam a táskámból a telefonom, az üzenetekbe küldtek nekem valamit.
A légzésem leáll. A szívem hevesen ver. M- től kaptam üzenetet.

"Mindig tudom hol vagy, nem menekülsz. Amikor a legkevésbé számítasz rá, akkor csapok le rád."

Remek! Sosem szabadulhatok tőle, a szüleim lehet már nem is élnek. Valamit tennem kell!
Vissza indultam a házba keresve Lorenzot.
-Hát te? Azt hittem elindultál már. - lepődik meg.
Azt sem tudom mit mondjak neki. Talán semmit sem kéne, ennek ellenére most ebben a pillanatban ezt érzem helyesnek.
-Nem tudok így lenni. - érzem ahogy a könnycseppek el akarnak szabadulni, ám ezt nem engedem meg nekik. Közben közelebb jött, hogy meghallgathassa a mondandóm. - ...rettegek... rettegek, hogy engem is...elrabol... - csak úgy zuhantak a könnycseppek a padlóra. - én vagyok a következő. Ezt tudom.
-Nem jön el érted. Megvédelek, jó? - fogta meg a vállam, s a szemembe nézett. Talán megtudna védeni, azonban nem érzem magam nyugodtnak így sem. Egyébként sem lehet mindig mellettem, akármikor eljöhet értem. Bármelyik pillanatban elrabolhat. Ekkor beugrik valami.
-Taníts meg!
-Mire? - kérdezi.
-Megvédeni magam! Taníts meg fegyvert használni, taníts meg az önvédelem re!
-Bella, fegyver használatra nem taníthatlak, hacsak nem vadász akarsz lenni, vagy...
-Rendőr. -nézek a padlóról egyenesen a szemébe.
-Igen...de csak akkor lehetne nálad ha rendőr iskolába jársz. - olyan arcot vág, mintha lehetetlen lenne abba a suliba bejutnom.
-Akkor oda fogok járni. - jelentem ki.
-A felvételi ideje már lejárt, nem lenne egyszerű bejuttatnom téged, talán általam adnának esélyt, de a felvételihez nem csak okosnak kell lenned, ahhoz edzettnek kell lenned, hogy bejuthass oda.
-Hát készíts fel!
Elgondolkodott ezen az egészen, ugyanakkor látta teljesen komolyan gondolom.
-Mire várunk még? Indulás a kocsiba! - megindul kifele. Ezek szerint benne van. Te jó ég! Benne van! -Na mi lesz? Gyere, mielőtt meggondolom magam! - figyelmeztetett. Kellett pár perc míg felfogtam, hogy megengedi ezt az őrültséget. Kiszaladtam, gyorsan beugrottam a kocsiba, majd ő is beszállt.
-És hova is megyünk most? - kérdezem.

Remélem izgalmas, még nem tudom most, vagy majd a következőnél lesz vége a bevezetőnek, de lehet így is teljesen jó. Majd meglátom, de utána jön végre a jelen. És onnéttól már egyre izgalmasabb lesz, ígérem!🥹❤️