Egy élet is túl kevés

☀️ 2 🌙

Claire Rose Anderson

Kezdődhet a második napom az új életemben, zseniális. A tegnapi nap nem volt olyan szörnyű, mint amire számítottam, de félek ez a vihar előtti csendet jelentette.
Nehézkesen, de elkészültem és elköszönve anyáéktól indultam az iskolába. Testvérem az nincs, de van egy unokabátyám, akivel pici korunk óta rettenetesen jó a kapcsolatunk és imádjuk egymást. A nyáron nem sikerült találkoznunk, nekik pedig elhúzódott valami, ami miatt nincsenek itthon, mert ők is itt laknak csak pár utcával arrébb. Végre a hétvégén haza jönnek és jövőhéten már nem leszek annyira egyedül az iskolában sem.

– Szia! – vettem fel az említett Adamnak a telefont.

– Szia kicsi! – köszönt boldogan. – Milyen a suli?

– Eddig ez az egy nap tűrhető volt. – nevettem fel halkan.

– Ennek örülök. Már jövő héten melletted leszek én is.

– Igen.

– Milyen az osztály? Nem piszkáltak? Várj te most pontosan melyik osztályban vagy?

– Eddig az is jó. Nem, nem piszkáltak csak kíváncsiak. Sport tagozat, tudod.. – adtam választ a kérdéseire.

– Ja igen! A minta osztályba vagy. – nevetett.

– Biztos..

– Akármi van szólj és intézkedem.

– Jól van, köszi. – ezután már csak elköszöntünk én pedig be is értem a suliba.

– Szia Rose! – visított Leilah.

– Szia. – ültem le mellé. A csengetésig még beszélgettünk aztán koncentráltunk az órára.

A nap gyorsan eltelt, valószínűleg csak azért, mert hat óránk volt, de nem is lényeg. Délután úgy döntöttem, hogy elmegyek a könyvtárba, ami a kisváros másik felén található, holnap pedig péntek szóval találkozok a lányokkal. Felhívtam anyát, hogy benézek a könyvtárba, de négyre otthon leszek.
Nagyjából tíz perc buszozás után oda is értem és beléptem a hűvös épületbe. Köszöntem a könyvtáros néninek és el is indultam körbe nézni. Éppen a romantikus könyveket nézegettem, amikor Owen állt meg mellettem. Nem szólt semmit csak nézett felém.

– Hát te? – kérdeztem meg, de nem néztem rá levettem egy könyvet a polcról és a hátulját kezdtem el olvasni.

– Inkább ezt olvasd. – adott a kezemben egy piros, fekete borítós könyvet.

– A szerelem mérge? – fordultam felé és értetlenül néztem rá.

– Hidd el jobb, mint a Bíbor szívek. – nevetett fel. Pedig én szeretem a bíbor szíveket...

– Hát jó. – sóhajtottam. – Köszi. – mondtam, majd a válaszát meg sem várva otthagytam.

Kivettem a könyvet és eldöntöttem, hogy hazafelé sétálok, mivel bőven van időm. Séta közben nézelődtem és egy plakát előtt megálltam. A szomszéd város tánciskoláját reklámozta. Lehet folytatom kéne? Nem akartam abbahagyni csak nem tudtam innen, hogy folytathatnám.
Negyven percet sétáltam, de jól esett. Amikor haza értem anya és apa is otthon volt.

– Sziasztok! Kérdezhetek valamit?

– Szia kicsim, persze. – mosolygott rám anya és apa is felém nézett.

– Van a szomszéd városban egy tánc suli, és én szeretném folytatni. – hadartam el.

– Nekem nincs ellenemre, ha anyádnak sem, de hogy lennének óráid? Az oda és haza jutás? – válaszolt apa.

– Én örülnék, ha folytatnád. – mosolygott anya is.

– Heti három vagy négy órám lenne és egyenlőre busszal meg tudom oldani, de szeretnék megcsinálni egy motoros jogsit. – mondtam őszintén. Tényleg ezt szeretném, már nagyon rég óta.

– Kicsim erről tudod a véleményünk.

– Igen anya, de vigyáznék és tudod, hogy nem az vagyok, aki száguldozik. – győzködtem.

– Rendben. – sóhajtott. Örömömben megöleltem mindkettőjüket. Megbeszéltük, hogy a szomszéd városban van oktató is így vezetni is oda járok majd. Hétfőn el is megyek beiratkozni majd Adammal.

– Megyek olvasok egy keveset. – mutattam fel a kezemben tartogatott könyvet, majd mikor bólintottak be is szaladtam a szobámba. Az én szobám a földszinten volt, mindig itt voltam kicsi koromtól fogva és ragaszkodtam ehhez a helyiséghez.

Miután a könyv feléig eljutottam az órára néztem, már hét óra elmúlt, kicsit lehet sokáig olvastam. Kimentem, hogy vacsorázzak valamit, mert eléggé éhes voltam már.

– Szia. – köszöntem anyának, aki éppen pakolt a konyhában.

– Szia, nem jöttél vacsorázni. – fordult felém.

– Bocsánat, nagyon belemerültem az olvasásba. – magyaráztam meg.

– Semmi baj, én megyek, mert még van pár elintézendő papírom. Apád a dolgozó szobájában van. Ha kell valami csak szólj. A vacsorád pedig a hűtőben. – ölelt meg, majd ott is hagyott. Meg melegítettem magamnak a tejszínes tésztát, majd meg vacsoráztam. Utána vissza mentem a szobámba és megcsináltam a házi feladatokat, mivel volt még időm bőven befejeztem a kipakolást is, mert igaz, hogy egy ideje már itt vagyunk, de még nem volt kedvem és időm sem kipakolni.

– Szia Adam. – vettem fel drága unokabátyámnak a telefont.

– Végre már, ennyire süket nem lehetsz. Vagy tízszer hívtalak.

– Vacsoráztam, mert tudod a te tökéletességeddel ellentétben nekem muszáj az alap szükségleteimet is betartani. – forgattam meg a szemem.

– Jól mondod, tényleg tökéletes vagyok. – vigyorgott a kamerába, mert idő közben azt is bekapcsolta.

– Mondd inkább mit akarsz. – nevettem fel.

– Hamarabb megyünk haza, holnap délután már otthon leszek. – örült.

– Ez szuper! – mosolyodtam el, már hiányzik.

– Igen, így elmehetnénk valahova, mert már rég találkoztunk.

– Felőlem rendben van, de holnap délután találkozok az osztálytársaimmal egy kávézóban.

– Akkor utána érted megyek. – vont vállat.

– Jó! – mosolyogtam. – Hétfőn el tudsz velem jönni a szomszéd városba? Lenne pár elintézni valóm. – kérdeztem meg és próbáltam a legaranyosabb fejemet elővenni, de szerintem inkább álmodik ettől rosszat mint, hogy meggyőzzem.

– Elviszlek csak ne nézz így, tiszta para. – nevetett fel.

– Imádlak. – dobtam egy puszit neki és elköszöntem. Bontottuk a hívást én pedig be is dőltem az ágyamba. Eszembe jutott, hogy nem ártana zuhanyozni így gyorsan elintéztem ezt is, majd vissza huppantam a kényelmes ágyikómba és még olvastam egy keveset. Nem tudom mikor aludtam el végül, de a könyvvel álmodtam, ez biztos. Éreztem azt a fájdalmat, amit a főszereplő élt át és egy idő után átment rémálomba. Izzadtan ébredtem fel és kapkodtam a levegőt. Felültem az ágyamban és próbáltam normalizálni a légzésem, amikor nagyjából sikerült ittam egy kis vizet, majd megpróbáltam vissza aludni, de nem nagyon sikerült.