Egy élet is túl kevés

☀️ 9 🌙

Owen Crish

Hiába kerestem a szememmel a lányt nem láttam, az órára is csak az utolsó pillanatban esett be. Egyenlőre nem volt alkalmam hozzá szólni, de lehet nem is volt ez akkora probléma. Eléggé feldúltnak tűnt. Annyira látom rajta, hogy tele van fájdalommal, de ezt senkinek nem mutatja. Én mégis tudom, mintha ezer éve ismerném pedig semmi közöm hozzá.

– Rose beszélhetünk? – léptem hozzá.

– Bocsi Owen, de most nincs sok időm. – próbált meg lerázni.

– Akkor találkozhatunk suli után is. – reménykedtem benne, hogy ebbe belemegy.

– Edzésem lesz. – rám se nézett, miért akar engem kerülni?

– Elviszlek, csak kérlek hallgass meg. – sosem könyörögtem senkinek. Mi van velem?

– Már megígértem Adamnak, hogy vele megyek és valami programot is kitalált. Sajnálom. – már megint Walker. Kezd nagyon is irritálni ez a gyerek, de ahogy látom Roset elsétálni egyre több gondolat repdes a fejemben. Hogyan kéne tudtára adnom, hogy tudom min megy keresztül? Vagyis inkább sejtem.

Írtam egy levelet. Lehet nyalás, lehet ijesztő és borzasztó egy dolog tizennyolc éves létemre, de csak így tudok "beszélni" vele.

– Walker! – léptem mellé.

– Igen Crish?

– Ezt oda tudnád adni Rosenak? És ha lehet ne mondd neki, hogy tőlem kaptad, mert akkor nem olvassa el. – nyújtottam felé a kis levelet.

– Oda. – nézett rám furcsán.

– Nem akarok ráhajtani meg semmi ilyesmi. – mondtam neki vállat vonva, mégis csak a barátja.

– Jól van, odaadom. – mondta.

– Köszönöm. – erre már csak egy bólintást kaptam és mindketten indultunk a dolgunkra. Nem írtam alá a saját nevemmel. Ha nem is jön rá ki vagyok akkor apránként elmondom vagyis inkább leírom neki, amit gondolok. Amióta ő itt van teljesen kifordultam magamból. Beszélek az emberekkel és nem jár mindig az agyam Hollyn... Sosem volt még ilyen, úgy érzem megbolondulok, de sajnos Rose boldog Adammel. Ez ellen meg nem tehetek és nem is akarok tenni semmit.

– Neked bejön. – állapította meg Alex.

– Ne légy már ilyen balfasz. – nevettem fel keservesen. Ennyi idő után is fáj nevetni, azt érzem én nem érdemlem meg, nem érdemlem a boldogságot, mert Holly sem kaphatta meg. – Amúgy is neki ott van Walker.

– Kétlem, hogy buknának a vérfertőzésre. – motyogta maga elé.

– Hogy tessék? – néztem rá értetlen fejjel.

– Walker és Anderson unokatestvérek, nagyon szoros kapcsolattal. – vont vállat.

– Honnan tudod?

– Hétvégén mikor mentem hozzád találkoztam velük és gratuláltam és akkor mondták. – nézett rám.

– Értem. – motyogtam.