A vér kötelez

37. fejezet

Alessio

Már elég késő volt mire este hazaértem, gyorsan megfürödtem, és elkezdtem átnézni az email-ket, már tíz felé járt, amikor Elias küldött egy jó éjt, üzenetet, mosolyogtam és gyorsan válaszoltam is rá. Nagyon jó esett, hogy még az eszébe jutottam, és hogy ő írt. Még írtam Irinának is egy üzenetet, hogy holnap jöjjön át, hogy meg tudjuk tervezni a csapdánkat Tristannak. Aztán még elgondolkoztam, mindazon, ami történt a hétvégén, és azon is, amiket Nick elmondott, nem is tudom, mi lesz, ha megtalálja az anyukat, féltem mindannyijukat a találkozástól, mert az nem lesz kellemes abban biztos vagyok. Abba is döntésre jutottam, hogy ha Nick is belemegy, akkor elengedjük Feltonékat, persze, nem akarom őket a közelben tudni, úgyhogy megkapják a lehetőséget arra, hogy éljenek, de az ország egy más részén lehetőleg minél messzebb innen. Végül azt is eldöntöttem, hogy ideje Carának is beszélnem Eliasról. Tristan óta senkit nem hoztam haza, igaz nem is volt kapcsolatom, kifejezetten a klubban éltem ki a vágyaimat, és az ottani fiukkal is csak alkalmanként játszottam, igaz volt, akivel többször is, de mindenki tisztában volt vele, hogy nem kötök szerződést. Igyekeztem is olyan sub-kat keresni, akikről tudvalevő volt, hogy nem is akarnak állandó mestert. Most viszont nem akarok Cara előtt eltitkolni semmit sem, ráadásul, ő is hivatalos a jövő heti partira, és biztos vagyok benne, hogy igencsak rossz néven venné, ha ott jönne rá a dolgokra. Persze az is biztos, hogy ha elmondom neki, akkor ragaszkodni fog hozzá, hogy még a parti előtt mutassam be neki Eliast, az ilyen dolgokban nagyon makacs tud lenni. Nagyot sóhajtottam, igen reggel beszélek, vele elmondok neki mindent. Ezzel a gondolattal le is nyomott az álom.

Reggel frissen ébredtem a szokásos hat órakor, és mivel az elmúlt pár napban nem edzettem, gyorsan felöltöztem, és lementem az edzőterembe, már Haruto is itt volt, így mindjárt tudtunk együtt gyakorolni egy kicsit, meg át is tudtunk beszélni pár történést az elmúlt időből. Azt mondta, hogy nagyon örül neki, hogy találtam magamnak vége valakit.

Amikor végeztem, visszamentem a szobámba lezuhanyoztam, és felöltöztem már a munkanapra készülve. Az ebédlőben már ott volt Cara is, így gyorsan odamentem hozzá és üdvözöltem őt, bárki furcsállhatná, hogy a nevén szólítom, de ő ragaszkodott ehhez. Nem akart kellemetlen helyzetet abból, hogy anno amikor ő vezette az üzletet, valaki az emberei előtt nagyinak szólítsa. Pláne amikor már tanultam a vezetést és parancsot adott, fura lett volna. Igazából nem bántam, mert ez nem jelentett semmit sem, és bármennyire is keményen bánt velem mások előtt, de ha négyszemközt voltunk, akkor mindig szeretettel viselkedett velem. Nekem csak ez számított mindig is, tudtam, hogy bármi történjen, rá számíthatok.

- Alessio, jó volt a hétvégéd? Pihentél egy kicsit?

- Igen nagyon jó volt, és igen pihentem, is, de igazából szeretnék elmondani neked valamit.

- Nocsak, történt valami?

- Igen, az az igazság, hogy nem egyedül voltam a hétvégén, de amikor még elmentünk akkor nem voltam biztos benne, hogy lesz-e belőle valami. Most viszont már elmondhatom, hogy úgy tűnik, van egy csodálatos férfi, akit mostantól a barátomnak hívhatok, és ha minden jól megy, akkor akár még többnek is idővel.

Cara, nem szólt semmit, csak a fejembe fúrt a szemeit, mintha olvasni szeretne a gondolataimba, vártam, hogy mit fog reagálni ennyi év után erre.

- Nos, nem mondom, hogy nem örülök neki, hogy ennyi év után végre találtál valakit és a hangodból ítélve úgy érzem már nagyon le vagy nyűgözve tőle. Van neve is ennek a csodálatos férfinak?

- Persze, Eliasnak hívják, tíz évvel fiatalabb nálam és gyönyörű, kedves, félénk kicsit törékeny alkat.

- Hogy ismerted meg?