A vér kötelez

23. fejezet

Elias

Alessio tíz előtt tíz perccel vitt vissza a kastélyba, persze Nick, apa, Teresa a nappaliban voltak, Enrico gondolom a kórházban van. Természetesen Alessio nem hagyta, hogy csak úgy kiszálljak, hanem be is kisért engem, és köszönt mindenkinek. Váltott pár szót Nickkel, aztán még odajött hozzám és teljesen ledermesztett mert adott a számra egy könnyű csókot és vigyorogva elköszönt.

- Szia gyönyörű, köszönöm ezt a szép napot aludj jól! Holnap hívlak majd!

Aztán megfordult és elment én pedig ottmaradtam a nappaliban lángvörösen. Persze mindenki rajtam nevetett, én pedig sértődötten felvonultam a szobámba, annyira elegem van mindenkiből, és Alessio is hogy mert megcsókolni. Nemsokára halkan kopognak az ajtómon, de én most nem akarok senkivel sem beszélni.

- Elias, Nick vagyok beszélhetnénk?

- Hagyj békén, nem akarok beszélni menj el! – persze nem hagyja annyiba, és mivel nem kulcsra zártam az ajtómat, így beengedte magát, majd nekitámaszkodik a becsukott ajtónak.

- Hé, Eli mi történt, miért sértődtél meg?

- Kinevettetek! – duzzogok rá

- Jaj, ne vegyél már mindent a szívedre, csak azért nevettünk mert olyan aranyos voltál ahogy elpirultál, jól sikerült a randevúd, jól érezted magad?

- Jó volt, de nem kellett volna megcsókolnia, én ezt nem akartam, és meg is mondom majd neki, hogy nem akarom többet látni...

- Ugyan miért? mert meg csókolt? szerintem, ha jól telt a napotok akkor ez nem volt sok csak egy kedves búcsú. Egyébként meg felhoztam ezt a nappaliból mert otthagytad. – látom a kezében a mappám és a többi rajzeszköz, gyorsan el is kapom tőle

- Mik ezek egyébként?

- Semmi, csak Alessio valahogy megszerezte a középiskolai rajzmappámat, és vett nekem rajzeszközöket is

- Rajzolsz?

- Hát régen rajzoltam, de mióta anya kidobott már nem volt rá lehetőségem, meg igazán kedvem sem ráadásul a rajzeszközöket sem tudtam volna megfizetni.

- Megnézhetem?

- Minek? Ez csak valami kamaszos butaság volt- próbálom elhárítani, de már ott van mellettem és esélyem sincs mert kikapja a mappát a kezemből és vigyorogva odébb lép, majd elkezdi lapozgatni

- Ezek nagyon jók Eli, nagyon tehetséges vagy, ezt ki kell használni, most minden lehetőséged meglesz, hogy tovább fejleszthesd a képességedet.

- Add vissza, kérlek – látom, hogy lassan odaér az utolsó oldalra és nem akarom, hogy lássa, hogy Alessiot rajzoltam le ahogy a hajót kormányozta, ráadásul, mivel alapvetően én mitikus és képzeletbeli lényeket szoktam rajzolni, így eléggé túl dimenzionáltam őt.

- Nem, hadd nézzem végig, nagyon tetszenek a rajzaid – aztán látom, hogy elér a mai rajzomhoz és elnyílik a szája, ahogy csak nézi

- Hűha, ez nem semmi, Alessio látta ezt?

- Nem, és nem is fogja látni, most pedig add ide végre – majdhogynem toppantok dühömben és zavaromban

- Ez nem fog megtörténni, most elviszem ezt apánknak is látnia kell!

- Nem teheted! – szinte sikítok és most már érzem, hogy hajt a düh és nekiugrok, próbálva elkapni a kezéből a mappát, de feltartja magasra, a másik kezével meg megpróbál távoltartani magától, az, hogy a testi fölényét használja ellenem még jobban feldühít és ekkor már nem kontrollálom magamat és ököllel az arcába ütök, amire hallom, hogy élesen felszisszen és ettől magamhoz térek és amikor ránézek látom, hogy az orrából lassan csordogál a vére, nem tehetek róla a dühöm szinte azonnal elillan és megrémülve hátrálok el tőle, biztos vagyok benne, hogy ezért meg fog verni vagy ki tudja mit fog tenni velem. De ő csak áll, aztán konstatálja, hogy vérzik az orra, és lazán kihúz egy zsebkendőt és az orrára szorítja, majd leteszi a mappát az ágyamra, és elindul felém, én pedig szinte beleolvadok a falba és behunyom a szemem, nem akarom látni amikor ütésre emeli a kezét. De a következő pillanatban csak azt érzem, hogy átölel és behúz a mellkasához, majd lehajol a fülemhez