A vér kötelez

10. fejezet

Elias

Végre itt a hétfő és korán be is mentem az üzletbe, hogy fogadni tudjam a szállítókat, és végre kinyithassunk.

Karl és Lisa már látszik, hogy mekkora segítség lesznek az üzletnek, mert már bent is vannak, és látom, hogy Lisa már a szendvicspultban dolgozik a friss ételkínálaton, Karl meg a hiányzó árukat pakolja ki a polcokra.

Hamar eljött a nyitás ideje, és nemsokra rá meg is érkezett az első vásárló, akit még sosem láttam errefelé, de mit mondjak, ha Adamo úrra azt mondtam, hogy félelmetes akkor ez az ember pláne az, teljesen feketébe van öltözve nagyon magas és látszik, hogy nagyon kisportolt is. De a legfélelmetesebb benne a szeme, ami szinte sosem hagy el engem még akkor sem miközben szendvicset választ magának. Nem is értem, hisz eddig észre sem vett senki, most meg ez az ember, meg előtte Adamo úr is olyan furcsán néznek rám, amit nem tudok hová tenni. Most viszont már itt is áll előttem, úgyhogy kénytelen vagyok beszédbe elegyedni vele:

- Üdvözöljük az üzletünkben Uram, szolgálhatunk még valami mással a szendvicsen kívül?

-Igen, szeretnék még egy olasz eszpresszót, feketén és elvinném.

- Máris készítjük, nem láttam még nálunk csak véletlenül erre járt ma reggel? ha szabad kérdeznem?

- Igen, erre volt dolgom és láttam, hogy van reggeli és kávé is azért jöttem be, de ahogy nézem nagyon szépen rendben van ez az üzlet csak gratulálni tudok, és remélem sok vevőjük lesz.

-Nagyon szépen köszönöm uram. és már itt is van a kávéja és a szendvics, szép napot kívánunk.

-Köszönöm szépen, biztos találkozunk még, mostanában sűrűbben fogok erre járni.

Ezek után elment, de még egy utolsó szinte égető pillantást vetett rám.

A nap további része eseménytelenül telik, és mivel elég sok a munka a friss nyitás után igy el is vagyok foglalva, csak most kezdem felfogni, hogy mivel fog járni az, hogy én lettem az üzletvezető.

A két ember, akiket Adamo úr küldött Karl és Liza már most látszik, hogy nagyon nagy segítség lesznek, bár biztos vagyok benne, hogy azért ajánlotta őket, hogy legyen, aki tájékoztatja őt arról, ami az üzletben történik.

Nagyon elfáradtam, de szerencsére már csak 1 óra van zárásig, úgyhogy mindenkit hazaküldtem pihenni. Nem is tudom, hogy fogom tudni ezt folyamatosan csinálni, de szégyelleném bevallani Adamo úrnak, hogy ennyire gyenge vagyok és nem bírok el az üzlettel. Ezt egyszerűen nem tehetem, hiszen első látásra megbízott bennem ahelyett, hogy kirúgott volna, nem tudom vajon mit láthatott bennem. Na mindegy most már zárok lassan és megyek haza pihenni, mert holnap korán reggel itt kell lennem, a friss árut átvenni, bár Karl kedvesen mondta, hogy ő megcsinálja, de nem akarom, hogy azt adja tovább, hogy nem teszem meg amit kell.

Pont átfordítottam a zárva táblát és kulcsra zártam az ajtót amikor megfordulva csak egy csuklyás embert érzékeltem, és hirtelen elsötétült minden...

Nem tudom, hogy mennyi idő múlva tértem magamhoz, amikor kinyitom a szemem látom, hogy a raktárban vagyok és meg vagyok kötözve, nincs körülöttem senki, de valami furcsa sziszegő hangokat hallok az üzletrész felől, és mire ráeszmélek mi az már érzem is a füst szagát, ég az üzlet!

Sok minden átfut a fejemen, legfőképp az, hogy itt vagyok megkötözve és nem fogok tudni kimenekülni! Legszívesebben sírva fakadnák, hisz végre úgy tűnt révbe ért az életem, és most ez történik. Aztán pedig észbe kapok, hogy nincs még itt az ideje az önsajnálatnak, és meg kellene próbálnom kiszabadulni a köteleimből, mivel a földön vagyok próbálok körül nézni, hogy mivel tudnám kiszabadítani magamat, és nem messze tőlem látom, hogy ott van a az egyik polc alá beesve egy kés amit pár napja ejtettem le és akkor nem találtam, megfeszítve a köteleimet próbálok arra felé csúszni, hátha el tudnám érni, csak az jár a fejembe, hogy nem akarok meghalni és szép lassan oda is érek nagy nehezen a lábaimmal sikerül kikotorni a polc alól, most már csak az a dolgom, hogy a megkötött kezeimmel próbálja visszafelé nyúlva elvágni a gyorskötözőt amivel össze van a kezem szorítva, érzem, hogy folyik a vérem már mert a műanyag mélyen bevágott a csuklómba az erőlködéstől, de közben azt is érzékelem, hogy egyre közelebbről hallom a szirénát, ezek szerint valaki észre vette és hívta a tűzoltókat, ezen a reményen fel buzdulva mégjobban erőlködőm és nagy nehezen végre elpattan a béklyó a csuklómon, már épp a bokámon vágom el a köteléket amikor a nevemet kiabálja valaki a hátsó ajtó felől, és aztán már látom is, hogy Karl rohan befelé.

-Elias, Elias itt vagy? válaszolj?

-Itt vagyok- lassan feltápászkodok, de érzem, hogy forog velem a világ és a következő érzésem, hogy elvágódok, és teljes sötétség borul rám.