Egy ismert ismeretlen?

|8|

Hyunjin
-Tudod az van hogy...- Mielődt befejezte volna mondatád vigyorogva teljes erőböl nekem lökte Jeongint amire én és ő egymásra estünk.

Jeongin ball keze reflexből a derekamra, jobb keze pedig fejem mögé lendült hogy megvédje azt a komolyabb ütődéstől. A keze a derekamon pillangókat keltett a hasamban. A szívem hevesen vert és abban a pillanatban megint csak ő és én voltunk. Csak egymásra tudtunk bambulni ahogy mind kettőnk arcán egy erős pír keletkezett.

Éreztem a testétmelegét a ruhákon keresztül is. Nem tudtam mi tévő legyek. Csak a földön feküdtünk és egymás szemeibe néztünk.

A csapat elkezdett vigyorogva tapsolni és ordibálni amire én észbekaptam és elkezdtem felülni, viszont a csapat tapsolása és ordibálása felkapta a diákok figyelmét az aulában. Jeongin segített felálni és amikor lesöpörtem magam láttam ahogy a diákok vigyorogtak, tapsolgattak vagy susmorogtak egymásnak amitől csak jobban zavarba ejtőbb lett a helyzet. A pír az arcomról nem tünt el, sőt még jobban is látszott.

Nem mertem felnézni a többi diákra. Ott áltam takarva az arcom a kezemmel és a földet lesve.

-Jól vagy?- Kérdezte aggódva Jeongin.
Én csak bólintottam és a földet lesve elvettem Bang Chan-től a táskámat aki egy szó nélkül azt átadta.

-Na ez volt az a pillanat amit egy napja terveztünk nektek. Nem kell megköszönni- Szólalt meg a semmiböl Han vigyorogva és büszkén.

-Csak te tervezted, Hyunjin és Changbin belementek az ötletbe mert... igazábol nem tudom miért.- Mondta Seungmin egy kissebb mosollyal az ajkain.

Han erre csak a szemét forgatta fülig ért szájakkal. Én csak kuncogtam amitől I.N is vidámabb arckifejezést vett fel.

A figyelem kezdett elavulni rólunk amikor Jeongin váratlanul a kezét az enyémbe helyezte

I.N:
-Figyelj, ha nem bánod tudnánk most négy szem közt beszélni?- a szemeiben láttam a reményt megcsillanni, amire bólintottam.

-Rendben, persze- Mosolyogtam mire ő elkezdett odébb húzni a tömegtől a szekrényekhez ahol nagyon sok diák nem tartózkodott, maximum egy kettő. Megálltunk egy szekrény sor elött.

Jeongin a kezemet a jobbkezéből nem engete el, viszont a másik keze a tarkóján hevert. A pír az arcáról még nem tünt el viszont nem volt olyan feltűnő már.

Jeongin:
-Hát... em... én-... tudod...-

hangja reszketett. idegesnek és feszültnek látszott. lehunyta a szemét és sóhajtott egy nagyot. a kezemmel játszadozott ami aprónak tűnt az övéhez képest.

Jeongin:
-Sajnálom ami az előbb történt még nekem is váratlan volt... elnézést a csapat nevében is... tudom néha tényleg elvetemültek tudnak lenni... nagyon gáz volt ez a pillanat és pont velem kellett megélned de... nem tudtam hogy ez lessz...-

a szemei csak a kezemet nézték miközben beszélt.

egy kicsit elmosolyodtam és hagytam hogy játszon a kezemmel hiszen ingerült volt. -Nincs baj... nem a te hibád volt... ne törd magad ennyit rajta az a lényeg.-

mosolyogtam és nyugtató szavaim miadt az ő ajkai szélei is felkerekedtek. felnézett rám és csak ennyit mondott -Köszönöm MinJung.-

És egy határozott mozdulattal megölelt. szoros volt az ölelése, viszont ugyan úgy jól esett mint a nemrég történt ölelés a parkban. Én várakozás nélkül visszaöleltem.

amikor már egy jó fél percig ment az ölelés ráméztem a falon lévő órára ami 7:40 -et mutatott.

Lassan elkezdtem elengedni I.N-t aki ellenvetés nélkül eleresztett. Én csak felpillantottam rá. Amikor ránéztem kissé zavarbajött és elvette a kezét az enyémből. A másik keze ami a myakán hevert nem változtatott helyet.

-Szerintem mennünk kéne az osztályterembe ahol lessz az első óránk. Szóljunk a többieknek is?- kérdeztem Jeongint aki bólintott

-Persze, felőlem mehetünk.- mondta vidáman egy kis pírral az arcán.

Amikor visszaértünk a csapathoz, vigyorokkal vártak minket és Han meglökte Jeongin vállát persze nem erősen és piszkálódó hangnemmel így szólt

Han:
-Na volt már csók?- a karkait össze fonta és választ várt I.N től. A többiek erre a kérdésre izgatottan vártak választ.

Jeongin szerényen mosolygott és halkan így válaszolt.

-Nem, csak beszélni hívtam el. De jöttünk szólni hogy menni kéne az osztályterembe mert már...- Vágta félbe önmagát és ránézett karórájára -...már 7:48 van.-

a csapat csak kuncogott és elindultak velünk az osztályteremhez.