Kiss Me Hard Before You Go - (OneDirection ff.)

6.Szabály - Ne kérdezősködj!

- Harry. - suttogtam a nevét azt remélve, hogy válaszol. Csak egy apró morgást hallatott. Megrezzentem. - Ébren vagy? - kérdeztem, de már csak azért, hogy figyeljen rám. Megfordult az ágyban. Az ablakokon besütő fény, ami az utcai lámpákból származott, csak arca egyik felét világította meg. Szemeim a vékony, de tökéletes ajkaira tévedtek. Szemeivel arcomat fürkészte.
- Hmm? - húzta fel szemöldökét, mikor továbbra is csak némán bámultam.
- Beteg vagyok? - motyogtam orrom alá, de ez a kérdés sokkal inkább szólt magamnak mint A mellettem fekvő fiúnak, aki szemrebbenés nélkül fordult hátára a szavaim hallatára. Felsóhajtott. Folytonosan éreztette velem azt, hogy a terhére vagyok. Szemeimet lehunyva válaszoltam magamnak egy bólintással.
- Ezért keltettél fel? - morogta mély hangjával. Ökölbe szorítottam kezeimet és szemöldököm is összeugrott az idegességtől.
- Én csak a tiéd lehetek? - sziszegtem a fogaim között. Hitetlenül nevetett fel. - A tulajdonod vagyok? És meddig? - köptem ki az eddig felmerült kérdéseimet. Legalábbis egy részét.
- Nem. - csak ennyit mondott. Fogalmam sem volt, hogy melyikre adott ezzel választ. Talán a legutolsóra, vagy mindegyikre? - Nem vagy prostituált és nem, nem vagy a tulajdonom se. Megmondtam már. Elmehetsz amikor akarsz. - Harry hangja megremegett, ami őszintén meglepett, hiszen ő volt az élő példa a magabiztosságra. Miért?
- Miért engedsz el? Eddig nem tetted. Eddig magadnál tartottál bármi is történt. Azt mondtad nem szabadulhatok. Az nap mikor elhoztál ide...Amikor bemutattad a világodat, szinte pórázra kötöttél. Mint egy kutyát és folyamatos utasításokat adtál és kegyetlennek gondoltam minden egyes szeretkezésünket. Meg sem hallottad a kérlelésem, hogy hagyj békén, vagy légy gyengédebb. Zokogtam! De téged nem rendített meg. És múltkor? A legutóbb? Lemondóan hagytál az ágyban. Megálltál. Láttam, ahogyan erőlködsz. Igen, erőlködtél. Mióta mondasz le bármiről is..miattam? Mióta érdekel a szenvedésem? A fájdalmam? - folytattam. Egyre lenézőbben kérdezgettem, de egy cseppet sem érdekelte. Újra befordult az ágyon. Felálltam, majd az ajtó fele vettem az irányt.
- Most hova akarsz menni? - vetette felém ezt a kérdést, de olyan nem törődöm hangsúlyban, hogy szinte már sértett. Nem mondtam semmit csak idegesen felvettem az asztalról Harry kulcs csomóját. Nem foglalkozott tovább velem. Hallottam, ahogyan elhelyezkedik az ágyon. Erőlködve próbáltam beletalálni a kulcslyukba, de a kezem túlságosan remegett és a félhomály sem segített helyzetemen. Lassan két perce próbálkoztam az ajtó kinyitásával és egyre közelebb éreztem magam ahhoz, hogy földhöz vágjam magamat és üvöltve vergődjek a padlón. Akármennyire is próbálkoztam nem ment. Egyre jobban remegtek kezeim és lassan lábaim is, majd a levegőt is nehezebben kezdtem venni, míg nem két óriási tenyér magába nem zárta a remegő kezemet. Lehunytam szemeimet, majd lassan néztem fel a zöld szempárba. Lassan elengedte az akkor már, stabil kezemet, majd kivette belőle a kulcs csomót. Ajkaim elnyíltak és csak megdermedtem figyeltem, ahogyan a zárba helyezi a kulcsot és addig tekeri, amíg nem halljuk a zár kattanását. Lassan kinyitotta az ajtót, majd várakozóan pillantott rám. Haja rendezetlenül állt és csak most vettem észre a bal szeme alatt elhelyezkedő lila foltot. Nagyot nyeltem, majd kinéztem az ajtón. Ki szerettem volna lépni. Ott szerettem volna hagyni, de a lábaim nem mozdultak. Kifordultam. - Képes vagyok rá? - tettem fel magamban a kérdést. Bólintottam magamat becsapva, majd Harry mellkasának dőlve tört ki belőlem a zokogás. Könnyeim meztelen felsőtestét áztatták. Csak állt ott. Lábaim elgyengülve rogytak össze alattam, de mielőtt a földre estem volna, hátamon megéreztem valami meleget. Valamit ami megtartott, körbefogva derekamat. Harry karja volt. Állva maradtam. Szívem nagyot dobbant. A hátamon tartózkodó kéz, továbbra sem tágított onnan. Gyengéden csúszott feljebb lapockámra, amitől csak még jobban elérzékenyültem. Harry sosem tett még ilyet velem. Keze helye, szinte beleégett bőrömbe és melegsége az egész testemet elárasztotta. Állát a fejemre támasztotta és bár nem húzott magához és nem ölelt szorosan a testéhez közel, mégis többet jelentett, mint az eddigi összes felém intézett érintései és szavai. Lassan elcsendesedtem és csak hallgattam, ahogyan veszi a levegőt. Hallgattam, ahogyan dobog a szíve és éreztem, ahogyan fel-le emelkedik mellkasa. Megéreztem az ő érzéseit. Sosem engedett ilyen közel magához. Félt. Éreztem, hogy szinte rettegett. De mitől? Ijedten néztem fel szemeibe, közben az arcomat törölgetve. Állkapcsa megfeszült. Ajkaira tévedt tekintetem. Kezdett felém hajolni. Ebben a percben hirtelen gyorsult fel a pulzusom és a levegővételem egyszerre. Megcsókol? Ajkaival csókot hintett... a nyakamra. Csalódottságomat nem lehetett volna fokozni. Most már mindkét keze derekam körött volt. Teljesen más volt, ahogyan hozzám ért. Szívni kezdte a nyakamat. Kezeimet gyengén helyeztem mellkasára és újra sírva fakadtam. Nem akartam, de egyszerűen nem bírtam tovább. Ő újra csak a testemet akarta én pedig minden egyes alkalommal reménykedem, hogy nem így van. De ez most más volt. Éreztem abból, ahogyan hozzám ért, ahogyan rám nézett. Meg akart nyugtatni. Megnyugtatott. Nem volt hátsó szándéka. Legalábbis eddig.
- Kérlek ne csináld ezt! - néztem rá könyörögve. Könnyekkel teli szemeimbe nézett, de azonnal az ingnek szentelte tekintetét, ami testemet takarta és ujjai a gombokkal kezdtek játszani. Semmibe vette kérésemet. Újra.
- Harry! - üvöltöttem fel hisztérikusan, majd a kis erőmmel ami megmaradt bennem, eltoltam magamtól és kirohantam a még mindig nyitva álló ajtón.
A kinti hideg levegő megcsapta a már így is kicsípett arcomat és könnyeim továbbra sem álltak el. Vissza gomboltam az ingemet és kezeimet átfonva magam előtt, dörzsölgettem karomat, hogy egy kicsit felmelegedjek. Szipogva futottam végig az elhagyatott ház lépcsőjén, majd leérve megálltam egy percre. Meztelen talpamra néztem és az utolsó lépcsőfokra ülve, arcomat a tenyerembe temettem.
És most? Mi lesz? Hiszen már azt sem tudom ki vagyok nélküle. Nem éreztem, hogy szabad lennék. Nem éreztem azt, hogy kiszabadultam volna a fogságomból. Mert a fogság már nem az a szoba volt amiben élnem kellett, hanem a személy aki ott tartott. Szükségem volt rá. Beteg vagyok? Beteg vagyok.

[Sziasztok babák! Ez a rész továbbra is teljesen Harry központú lett, de a Louis fanok se búsuljanak, mert a következő részben, egy 360 fokos fordulatot vesz a történet. Várjátok már? Én nagyon!
Kértétek, hogy hozzak hosszabb részeket és tudom, hogy ez sem lett valami nagy méretű (prvrz :D), de próbálkozom minél hosszabbakkal! KÖSZÖNÖM nektek a sok, sok visszajelzést! Létre fogom hozni a "szereplők" oldalt, mert többen kértétek. (Pontosan még nem tudom mikor) Egy újabb dolgot szeretnék kérni tőletek és innentől megkezdődik a két fél harca. Még nem döntöttem ám el, hogy mi lesz a főszereplőnk sorsa, de akinek van kedve, írja meg nekem kommentbe, hogy kinek szurkol: #TeamHarry vagy #TeamLouis formában. Nem ígérem, hogy a szavazatok döntenek a sztori végkifejlettjéről, de biztosan befolyásolni fog. Szóval hajrá! Nemsokára hozom az új részt!
Xx 💋]