Life is life

Az út

Két suhanc sétált az út szélén. Ismerték ezt az utat, sokszor jártak rajta. Nem volt éppen szép út, de nekik megfelelt. Az egyik gyerek vörös, a másik szőke volt. A nevük nem is fontos. A szőke mostanában sokat lógatta az orrát, ezt már a vörös is észrevette. Beszélgettek, de nem mert rá kérdezni, hogy mi lelte társát.
Idővel elértek egy tisztásra, ahol volt egy szép nagy szikla. Nem csak szerintem volt szép, nekik is tetszett. Le is telepedtek rá. A szőke felemelt egy kisebb letört kavicsot a szikláról és nézegette, méregette a szemével. A vörös nem igazán törődött vele, lefoglalta, hogy nézze a távolt. A szőke közben elkezdte a követ neki ütögetni a sziklának, formálva azt. Ez már felkeltette a figyelmét a vörösnek is. Nézte mit csinál a társa. Mikor az végzett, újra elkezdte nézegetni a kavicsot. Nem olyan elégedett szemmel, de úgy gondolta, hogy végzett. A szőke gondolataiban csodálkozott hogy a vörös nem csinál semmit, hogy olyan nyugodt.
Amikor megkérdezte tőle, hogy mi tetszik neki abban a távolban nem mondott semmit. Talán bele lát valamit, gondolta. Viszont a szőke nem akarta csak így annyiban hagyni, megkérdezte, hogy miért olyan nyugodt, mosolygós, bátor, boldog, mi lelte. A vörös ránézett a társára és azt gondolta, hogy neki kéne kérdezni, még is most ő kell, hogy válaszoljon. Nem tudott mit mondani, hát csak vissza bámult a távolra kifejezéstelen arcal. Gondolkodott. A szőke erre a kővel kezdett foglalkozni újra. Lógatta az órrát tovább.
Egy idő után, ők sem tudták mennyi telt el, de a vörös vissza nézett a szőkére. Az felnézett, majd a vörös annyit mondott
- Mert már van veszteni valóm.