SHUT UP AND DRIVE (átdolgozás alatt)

6.

Ahogy teltek a napok és az izomlázaim egymást váltották vagy mulasztották el, egyre több súly került fel és le az edzőteremben és egyre jobban kapart össze Scott egy versenypilóta fizikumához, úgy éreztem csak igazán Dani Rica bölcs szavait, amikor arról kérdezték, miért nincsenek női F1-es pilóták. Persze ez egy részben bullshit, de másképp meg mégis igaza van, hiszen az egész világon ők 20-an képesek ott lenni, ülni, teljesíteni azon a szinten és mivel a nők le vannak maradva az ehhez szükséges felkészítésben, így esély sincs arra, hogy utolérhessük a férfiakat...de ami késik, nem múlik!

Márcsak néhány óra választotta el az első tesztedzésétől. Olyan izgatott voltam, hogy az okosórám állandóan azt hitte, hogy még mindig edzem a gyors pulzusom miatt.

Az öltözőmből kilépve egy flakon speckó innivalóval lépdeltem a garázs felé, ahol végre láthattam azt a kocsit, amit a legmerészebb álmaimban se gondoltam volna, hogy vezethetek majd! Egy fekete tükörsima felületnél elkaptam oldalról a saját tekintetem és nem tudtam nem megállni, hogy ne pózoljak egyet a fekete, pasztelkék párosítású tűzálló overálomban, aminek hátulján ezüsttel a Mercedes Academy felirata díszítette, az elhagyhatatlan szponzorok felvarrható jegyei mellett. Hercegnőknek báliruha, versenyzőknek overál...

-Ó, szia Maia!-köszönt Azumi mosolyogva, amikor beléptem a garázsba, fél kézzel szorongatva a telóm és a fülesem, amit egy srác el is vett tőlem. Az én csapatomhoz léptem, de azért fél szemmel végignéztem Azumi sisakján, ami persze a mindig színes, majd kicsattanó, örök energialöket lányhoz hűen olyan volt, mint egy absztrakt festmény, amit mintha septiben raktak volna össze az utolsó pillanatban; random színek, random minták, mégis elképesztően jól nézett ki. Az oldalán egy nagy japán szó állt, mellette pedig nagyobban Azumi száma, a 70-es.

-Nagyon király!-tátogtam a lánynak, aki elkapta a tekintetem két bólintás közben, majd Attilához fordultam és magyarra váltottam.-Milyen kicsi a világ, hogy a gimipadtól idáig eljutottunk, nem?

A férfi félretolta a fejhallgatóját és néhány klikkelés és tollvonást végezve a tabletjén rammosolygott.

-Csak egy jó egyetem, pár másodállás és egy rossz autómba került.-tárta szét a karjait.

-Hova mentél egyetemre?-kaptam a témán.

-BME, és végig imádtam!-lelkendezett.-Ott kóstolhattam bele igazán, milyen kalandos is lehet az életem és aztán hopp! Itt vagyok és ráadásul egy honfitárs állhat mellettem!

-Igaz...-hagytam rá. Én nem mentem egyetemre, a gimit is fél lábon külföldön fejeztem be, és soha nem is vágytam arra, hogy otthon maradjak, Magyarországon. Amint meglettek az érettségieim, két napra rá máris a manchester-i repülőgépen ültem, táskáimban az egész addigi életemmel. Akkoriban egyetlen dolog lebegett a szemem előtt: a siker. Már egész tizenévesen is nyertem külföldi kisebb-nagyobb autós versenyeket, és a szüleim végig támogattak. Még akkoris, amikor elmondtam, hogy nem akarok egyetemre menni és hogy kiköltöznék Angliába, ami akkoriban még sokkal könnyebbnek bizonyult, mint most lenne (Brexit ugyebár...). Akkor kb. 30 ezer követőm volt instán, a Twitchen meg csak 1000 körül. Dolgoztam, versenyeztem és játszottam és ez így is ment, amíg egyszer szinte a sors keze által be nem fogtak egy streetversenybe...azóta minden más már történelem!

-Haló? Figyelsz?-csettintgetett az orrom előtt a mérnököm.

-Mi, ja, persze...!-pislogtam néhányat.-Mi volt a kérdés?

-Az, hogy te hova jártál? ELTE? BGE? Valamelyik vidéki vagy esetleg külföld?

-Ja, én nem jártam egyetemre.-világosítottam fel őt is.-Helyette kirepültem!