A vacsora egészen gördülékenyen haladt, ami ahhoz képest pozitív csalódás volt, hogy én fejben már készültem a nagy kínos, végeláthatatlan hosszú csöndekre és az unalmas kérdés-felelet játszmákra. Ehhez képest úgy pörgött az egész este, mint az olvadt sajton a tészta, amit előttünk készítettek el.
-Mint nő a nőnek, mi a titkod, drága Maia?-nevetett bortól spiccesen egy francia ékszercég vezetője, aki leginkább egy hájjal megkent piacos nénire emlékeztetett, semmint egy milliárdos asszonyra.-Olyan ragyogó a hajad, szinte irigyellek!
Kínosan rámosolyogtam és csak hadogtam valamit arról, hogy az otthoni levegő tehette, de a női társaság úgy tűnt összeboronálódni látszott a haj-témától, ugyanis egy szögetnyelt angol Mrs. Konzervatív is közbeszólt:
-Attól még, hogy valaki fiatal és szép, még nem adta el a lelkét az ördögnek.-felelte úgy félválról.
-Bárcsak még mindig hordhatnék olyan szűk szoknyákat, mint anno...!-sóhajtott fájdalmasan egy másik hölgy.
-A szűk szoknyák a legrosszabbak!-csapott le egyből a témára az asztal túlsó végén ülő nő kis böngyörke hajjal.-De a férjemet is abban szedtem fel, szóval talán nem teljesen...
-A férfiak mind ugyanazok.-fújt ki egy adagot a szivarából egy vén róka.-Ezen semmennyi év se segíthetne.
-Pain in the ass.-bólogatott a Mrs. Konzervatív, és ez az őszinte, kissé kétértelmű beszólása egyenhangú nevetést váltott ki minden nőből az asztalnál.
Én, akinek annyi tapasztalata sincs a férfiakkal, hogy mikk-makk, csak ültem és kínosan az almalevemet kortyolgattam, ami persze nem kerülhette el a főtyúkanyó figyelmét sem, ám csak pár pillanatnyi vizslató bámulással tüntetett ki, majd visszafordult a társasághoz.
Noha egyes storyk aranyosak és romantikusak voltak, azért volt, hogy kikerekedett szemekkel néztem magam elé a döbbenettől. Egyes férfiak milyen borzasztó idióták...! Persze, még hogy ők lettek teremtve mindenek felé...újra kéne gondolni néha azt a teremtésstoryt is odafennt szerintem.
Egy finom, de erőteljes lökést éreztem a bokámnál, mire a mellettem ülőre néztem, aki szemével egy másikra bökött, aki az asztali társasággal együtt figyelt rám.
-Bocsánat, azt hiszem ahogyan öregszem, egyre hamarabb álmosodom.-nevettem kínosan.-Mi volt a kérdés?
-Nem kérdés, csak kijelentés-világosított fel az egyik úr.-, és csupán csak annyit mondtam, hogy remélem, éppen olyan sikereket fognak Azumival elérni, mint ezek a csodálatos sikertörténetek a hölgyek életében!
Remelém, nem a szupertoxikus ,,siker" történetekre gondol... A társaság egyúttal az este utolsó alkalmával összekoccantotta pezsgőspoharait az asztal felett.
Sajnos az este folyamán kissé elfelejtettem azt az apró, de nem igazán hanyagolható tényezőt, hogy minimum 2 pohár pezsgőt is ledöntöttem ma a torkomon, és mégis valahogyan vissza kell jutnom a hotelbe...szóval a már bejárt 20 perces út mind a 20 percében a szemeim idegesen figyelték az utakat rendőr után kutatva, de szerencsére ha voltak is, nem igazoltattak, amiért rendkívül hálás voltam. Még az kéne, hogy a versenyhétvégén a nevem mellett ott ragyogna a szalagcímeken az ,,ittas vezetésért ült volán mögé"!
A hotel nyüzsgött a túristáktól és a futamra érkező dolgozóktól és kísérőiktől, bár pilótával nem találkoztam. Jobban belegondolva, Azumin kívül egyikükkel sem találkoztam eddig...
Nagy nehezen lebontottam magamról a ruhám, majd a lábammal feldobtam egy hotelszékre a szoba sarkában, majd buborékok közé merülve mentem fejben néhány futamkört a fürdőkádban (nem árt az ismétlés) és amikor egy random trikómban és alsónemümben léptem ki a fürdőből, úgy éreztem, valamit elfelejtettem. Reflexszerűen kaptam a kocsikulcsom után, amit nem találtam a táskámban, majd az ágyamhoz rohantam, semmi, a következő az éjjeliszekrény volt; mindhiába. Heves szívveréssel feltépve a szobaajtóm futottam végig a folyosón, be a liftbe, ki a liftből, a portára, de ott is annyit mondtak, hogy a kulcsokat nem adtam le, szóval csak nálam lehetnek. Kirontottam az utcára, le a kocsimhoz, ami a hoteltől néhány lépésnyire állt, majd az arcomat az ablaknaknyomva próbáltam kivenni bármit is odebenntről, majd ugyanezt zseblámpával, megintcsak feleslegesen.
-Ne, ne, ne, ne, ne!-dőltem az autónak fejjemet lehajtva. És milyen jó, hogy így tettem, mert ekkor legalább feltűnt, hogy egy bugyiban és egy trikóban ácsorgom Mexikóváros legpuccosabb negyedében, néhány órányira életem első futamától!
-Are you okay?-érintette meg egy női hang tulajdonosa finoman a vállam. Amikor felnéztem, egy idősebb hölgy nézett le rám aggódó tekintettel, és nem tudtam nem észrevenni, ahogyan a Birkinjét tartva leveszi a valószínűleg drága pulóverét és felém tartja, majd a díszesen faragott botjára támaszkodva leereszkedik kissé, hogy ráterítse a vállamra.-Do you...speak english?
-Yes...-rebegtem halkan, de érthetően és szipogva letöröltem egy-két cseppet az arcomról, ami a némasírásból gördült le a szememből.-Sorry, I...I was...I am just really...You know I lost my car keys and...oh god...I have to get to the race track tomorrow and...gosh!
Mielőtt egy újabb hisztiroham törhetett volna rám, ő kissé visszafogottan de aranyosan megpaskolgatta a kézfejem, majd a hátam mögött parkoló cégeskocsira nézett. Persze a Mercedes vadonatúj volt, még alig, vagy senki sem használta, és ezért az univerzum nekem szánta azt a megtisztelő szerepet, hogy rögtön az első útja után elveszítem a kulcsát! Hát nyilván!!
-You know...my grandson is on a business-trip in San Antonio, and if I'm right, he has the same carbrand as you...Maybe he can give you a spare key!-ecsetelte a történetét tovább a hölgy. Mivel nem vagyok annyira tájékozott Amerika földrajzában, ezért arra ssccoltam, hogy ha már felajánlja és rá tudja beszélni az unokáját, akkor felőlem hozhat nekem egy kulcsot San Antonio-ból. Mennyire lehet az? 1-2 óra?
-Really?!-néztem fel rá.-Would he do that?
-Oh, dear!-legyintett.-Don't worry, he is a true gentleman; he would never -and could never- refuse anything from me!
Ezen muszáj volt nevetnem egy kicsit, ami láthatóan a nőt is kezdte megnyugtatni.
-My name is Maia, by the way!-nyújtottam felé a kezem.
-Pleasure to meet you dear, the name is Janette, but you can call me Jane!-ráztuk meg egymás kezét, majd fejével a hotelre bökött.-Are staying here?
-Yes...but only untill monday!-bólintottam.-Or if something goes wrong, 'till tuesday.
-Hopefully, that won't happen!-egyenesedett fel kissé bizonytalanul.-My room is on the 7th floor, number 29, if you are interested, maybe we can play some chess or drink some tea in the morning, if you are not in a hurry! I know how youngsters are always in such a hurry, but I personally can't live without my morning teas!
Jobban belegondolva, a pályára csak 10-re kell kiérnem, szóval Jane-el megbeszéltünk egy fél 9-es időpontot, majd karöltve visszasétáltunk a Ritz-be. Jane még az ajtója előtt megígérte, hogy amikor reggel megyek, a kocsikulcsos unoka már ott fog várni a portán, ezt még most este elintézi nekem! Ki se tudom mondani, mennyire örültem, hogy egy ilyen rohadtszerencsés napom volt!
आप पढ़ रहे हैं
SHUT UP AND DRIVE (átdolgozás alatt)
किशोर उपन्यासFel a kezekkel, aki lány, és annak ellenére, hogy kicsiként nem engedték neki, ő mégis autókkal és motorokkal szeretett játszani! Azok, akik imádták a gyorsaságot, a versenyzést, a száguldást, a veszélyt és az adrenalinlöketet, amit egy jól megérdem...
