Vissza hozzád - Novella

Ötödik fejezet

A lakásom békéjében végiggondolom az életem, mármint a Casperrel kapcsolatos részét. Keresek valami táppontot, hogy vajon máskor is éreztem-e már így magam. De semmi hasonló nem jut eszembe. Láttam már elegánsan, láttam fél pucéran, és semmit nem mozgatott meg bennem. Ő Casper, a haverom. A legjobb barátom. Szinte észre sem vettem, hogy fiú. Mint ahogyan neki sem tűnt fel különösképpen, hogy én lány vagyok. Igaz barátoknál nem számítanak ilyen apróságok.

Leülök a laptopom elé és cikkeket keresek, barátból szerelmespár témában. Lövésem sincs, mit akarok ebből megtudni. Talán azt, hogy melyik az a pillanat, amelyekből tudnom kellene, hogy változott valami. Vagy esetleg azt, hogy mások mit éreztek. Netán, hogy megnyugtassanak. Arról, hogy csak fellángolás vagy arról, hogy teljesen rendben van így érezni, azt egyelőre nem döntöttem el. Melyiknek örülnék jobban?

Napok teltek el teljes csendben és nyugalomban. Kissé a lelkem is megnyugodott és egyre kevesebbet gondolok Casperre. A nappalimban ülök a kanapémon, és a pinteresten nézelődöm dekor kreációk után, amelyekből újabb ötleteket meríthetek. Ekkor ront be Kaley az ajtómon.

– Ezt nem fogod elhinni – huppan mellém.

– Deja vu – suttogom – Azt a kulcsot vészhelyzet esetére adtam neked. Megijesztettél.

– Ez most vészhelyzet – piheg mellettem, valószínűleg egészen a lakásától futott idáig.

– Miért, mi történt?

– Valami borzalom. Most beszéltem Hannah-val, szegény megsérült.

Abbahagyom, amit csináltam és rá figyelek.

– Mi történt? – ismétlem meg az előbbi kérdésemet, de most már sokkal feszültebb vagyok.

– Kirándulni voltak és valami történt a bokájával, az is lehet, hogy eltörte. Ezt a borzalmat! Ocsmány gipsszel a lábán kell az oltár elé bicegnie. Minden képet elront majd – siránkozik Kaley. És legalább annyira felbosszantotta magát, mintha a saját esküvője kerülne veszélybe.

– Biztosan csak az ijedség nagy és nincs baj. Különben is, az számít, kihez mész és nem az, hogy hogyan.

Grimaszt vág felém, amely azt sugallja, hülyeségeket beszélek. Inkább visszafordulok a pinterest felé és hagyom, had kezdjen magával, amit akar. A képek elkezdenek ötlet szikrákat gyújtani a fejemben. Elmentem, amit meg szeretnék majd a későbbiekben csinálni az üzletben. Épp írom össze, mi mindenre lesz szükségem, amikor csörög a telefonom. A kijelzőre tekintve nem hiszek a szememnek. Casper.

Mit akarhat tőlem? Kimegyek az erkélyre, behúzom magam után az ajtót. Bármiről is legyen szó, nem akarom, hogy a húgom fültanúja legyen.

– Casper, mizujs? – próbálom a leglazább hangnemet megütni, mintha ismét a legjobb cimbik lennénk.

– Lucy, őrült nagy gáz van – az ő hangja cseppet sem tükrözi a lazaságot.

– Mi az?

– Hannah bokája megrepedt.

– Ó, sajnálom – és valóban így is érzek. Meglep, hogy tényleg ekkora a baj.

– Szegény, teljesen maga alatt van.

– Érthető.

– Az – hosszú csend a vonal végén. Elveszem a fülemtől a telefont, mert azt hiszem, megszakadt, de még mindig itt van – Lucy, szeretnék tőled egy szívességet kérni.

– Hogyne – gondolom készítenem kell Hannah számára egy csokrot vagy ilyesmi. Ezt talán még meg tudom tenni. Arra azonban egyik porcikám sem számított, amit hallok.

– Még egy csomó helyet meg kell néznünk, Hannah nem akarja eltolni az esküvőt, és ha minden igaz, nem is kell. Viszont az előkészületekben nem tud részt venni. Megtennéd, hogy velem jössz? – azt hiszem, nem hallok rendesen – Halló, Lucy! Itt vagy még?

– I-igen. Itt vagyok.

– Nézd, én tudom, hogy munkád és életed van, nem ugráltathatlak csak úgy. De tényleg hatalmas segítség lenne. Csak pár helyszín, lefényképezünk mindent és ennyi. De nem szeretnék egyedül menni, és amúgy is ismersz. Gőzöm nincs az ilyen dolgokról. Te vagy az egyetlen barátom, akit megkérhetek.

Megüti a fülem a barát szó. Igen ezek vagyunk. Barátok. Csak barátok.

– Hol találkozzunk? – kérdezem és elkerekedik a szemem a saját hangom hallatán. Valaki átvette az irányítást az agyamban, mert a semmiből jött ez a kérdés.

– Egy angyal vagy, Lucy! Ezer hála.

Elregéli, mikor és hol kell ott lennem, majd bontja a vonalat. Csendben állok az erkélyemen és a leghalványabb sejtelmem sincs arról, mibe másztam bele.