Vissza hozzád - Novella

Nyolcadik fejezet

Életemben nem voltam még olyan tanácstalan, mint az elmúlt időszakban. Az már bizonyos, hogy szeretem Caspert. Talán ez is valami. De percenként változik a hozzáállásom azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tennem. Ördögi dilemma. És lassan kifutok az időből.
Holnap oltár elé áll és örök hűséget fogad Hannah-nak. Legalábbis, nem én leszek az, aki szétszakítja őket, ha egyszer kimondták az igent.

Ahogy sürget az idő, úgy válok egyre kezelhetetlenebbé. Hisztérika lett belőlem, ezt még én is belátom.

– Milyen színű legyen? – kérdezi Rosie, az egyik barátnőm, aki a körmömet festi. Egy virágboltban dolgozni annyit jelent, hogy mindig rövidre vágott körmökkel járok és általában megfogja a virág vagy a díszítés az ujjaim végét. Pontosan ezét feleslegesnek tartom a körömlakkok használatát. De erre az alkalomra kivételt teszek.

Rosie a barátnőm egy ideje, akkor ismertem meg, amikor beköltözött a szemközti lakásba és szinte azonnal jóban lettünk. Azt azonban még neki sem árultam el, mik kavarognak a fejemben az utóbbi időben.

– Levendula színű a ruhám, gondolom, valami ahhoz passzoló.

– Ejha, nem vagy túl lelkes.

– Csak fáradt vagyok – füllentem, bár nem teljesen hazugság. Valóban belefáradtam ebbe az egészbe. Nem akarok tovább érezni. Ezeket az érzéseket nem. Kimerítenek. Kimerítő titkon szerelmesnek lenni a legjobb barátodba – És nem értek a divathoz.

– Nyugi, szép leszel. A levendula jól áll az olyan sötétbarna hajú lányoknak, mint amilyen a tiéd. És a zöld szemedet is kiemeli majd.

– Köszi – rá mosolygok és próbálok kedves lenni.

Az esküvőt végül abban a pajtában tartják, amiben Casper menyasszonyának néztek. Igaza volt a rendezvényes nőnek, gyönyörűen néz ki minden. A virágokat ellenőrzöm, és nem tagadom, büszkeség fog el, hogy az én üzletemből származnak. A helyiség végében ott díszeleg az emelvény, körülötte boltív, amin fehér rózsák futnak végig és egy vékony fényfüzér. Az esküvő színe a dekorban is a fehér és a halvány lila. Hannah javasolta, hogy öltözzek én is abba. Ha már nem vagyok a vőlegény tanúja, legalább ilyen módon legyek a részese.

A vendégek gyorsan összegyűltek, már csak a ceremónia megkezdésére várunk. Kaley mellettem izeg-mozog. Alig várja, hogy elkezdődjön. Összebarátkozott Hannah-val, míg a fogadott társalkodónője volt az elmúlt hetekben.

Az ajtó nyikorgására figyelek fel. Odafordítom a fejem és Casper lép be rajta. Szürke öltönyben még lélegzetelállítóbb, mint eddig bármikor életében. A szívem veszettül kalapálni kezd. Nem is. Már úgy ver, mint egy ütve fúró. Ha nem szólna a zene, amit a sarokban játszó vonós együttes szolgáltat, esküszöm, mindenki belesüketülne a lármába, olyan hangosan dübörög. Nagyokat sóhajtok, jól esne egy korty víz, vagy talán kettő. Tikk-takk. Tikk-takk. Kattog az agyam. Még van idő. Nem, már nincsen. Azt hiszem, rövidesen felrobban az agyam. Hol vagy már Hannah? Gyere és fogadj hűséget Caspernek, aztán vidd magaddal! Vidd messzire, hogy enyhüljön ez a nyomás bennem!

Remek, hivatalosan is megbolondultam.

Őrült gondolataimnak az ajtó nyílása vet véget. A vendégsereg hátranéz, majd egy emberként felállnak. Hannah indul el a sorok közt, bátyja karját szorítva, lassan és óvatosan biceg és igyekszik mindenkire mosolyogni. Amikor mellettünk halad el, Kaley-t veszi először észre. Még szélesebbre terül a mosoly az arcán, aztán rám kúszik a tekintete. És a mosoly elhalványul. Egy árny suhan keresztül az arckifejezésén, valami, amit nem tudok értelmezni, és ami nyugtalanít.

Mikor megérkezik Casper mellé két dolgot tudok biztosan. Egy, kétségtelen, hogy jól mutatnak egymás mellett. És kettő, hogy örök életemre szeretni fogom Casper Healy-t, és soha nem heverem ki az elvesztését.

Elkezdődik a ceremónia, mindenki helyet foglal. Én a gondolataimba merülök, nem is hallok semmit, mígnem Kaley oldalba bök. A fogadalomtétel következik. Hannah kezdi, én pedig érzem, itt a vége. El kell engednem Caspert.

– Hannah, férjedül fogadod-e az itt jelen lévő Caspert? Hű társa leszel, míg a halál el nem választ?

Hannah azonban nem felel. Casperre néz, majd a vendégek felé fordul. Keres valakit a helyiségben. Mikor megtalálja, megállapodik rajta egy darabig a tekintete. Engem néz. Engem keresett. A tömeg is érzékeli az egyre kínosabb jelenetet, páran felém kapják a fejüket. Halk morajlássá alakul a sutyorgás. Elfog a pánik. Menekülni akarok. Pedig semmi rosszat nem tettem. Visszafogtam magam, elnyomtam az érzelmeimet, visszanyeltem a kitörni kívánkozó szavakat, mégis úgy érzem, vétkes vagyok.

Hannah visszafordul Casper felé, megfogja a kezét, mélyen a szemébe néz.

– Sajnálom, Casper. Nekem ez így nem megy – gyengéd puszit nyom az arcára, nem húzódik el azonnal. Mint aki elbúcsúzik éppen, majd felemeli kissé a szoknyája alját, hogy le tudjon lépni az emelvényről. Mire észbe kapna Casper, vagy bármelyikünk, Hannah már kint is van. Csak egy autó motorját hallani és azt, ahogyan elhalványul a zaj, amint távolodik.

Idegesen Casperre nézzek. Tudom, hogy most nem érti, mi történik. Tudom, hogy most majd' megszakad a szíve és bármennyire is meg akartam akadályozni az esküvőt, a lelkem mélyén nem hiszem, hogy bármit is tenni tudtam volna. A szívem sajdul bele, ahogyan ott áll, értetlenül. Csak bámulja az ajtót, ami bezárult Hannah mögött. Legszívesebben odarohannék és átölelném. Megvédeném, hogy több senki ne okozhasson neki fájdalmat. De képtelen vagyok mozdulni. Végül a családja körbeveszi és kikíséri a helyiségből. A tömeg szétszéled, engem pedig Kaley-nek kell hazavezetnie. Egyikünk sem szól semmit. Azt hiszem, sokkolt bennünket, aminek tanúi voltunk, csak másképpen.

Továbbra sem sikerült megnyugodnom. A szívem őrült módjára kalapál. Mi van most Casperrel? Felhívjam? Üzenjek? Biztosan a háta közepére kíván most mindenkit. De belebolondulok, hogy nem tudok semmit. És mi volt ez Hannah-val? Egy ilyen nő, mint ő, nem lép csak úgy le az esküvőjéről. Kattog az agyam. Bámulom az éjszakai várost. És egy vad ötlet férkőzik a gondolataimba. Éjfélre jár az idő, de nem érdekel. Fogom a cuccom, és elindulok a mólóhoz. Jól esik az éjszakai városban sétálni, elmegyek a virágbolt előtt, majd végig a parton. El a kivilágított Brighton Eye mellett és a tenger felé veszem az irányt.

A pokrócért nyúlok a táskámban, hogy szétterítsem a homokon, de megrémülök. Egy alakot fedezek fel magam előtt. Valószínű, meghallotta lépteimet, mert megfordul.

Casper az és sír.