Apokalipszis

1. fejezet

Réges-régen létezett két bolygó, a Melodias és a Jordas. Ezt a két hatalmas bolygót két különböző élőlény lakta. A Melodiason laktak az emberek, akik mit sem tudtak a másik bolygón élők létezéséről. A Jordason pedig a aurorok laktak, akiknek a legtöbbje ugyan úgy nézett ki, mint az emberek, de különleges képességekkel rendelkeztek. Ők tudtak az emberek létezéséről és a kezdetektől fogva éltek közöttük, míg egy nap a bolygójuk megsemmisült egy hatalmas üstökös miatt. Akik túlélték, azok űrhajókon utaztak el a Melodiasra és engedélyt kértek, hogy az emberek között élhessenek. Azóta itt laknak köztünk, de néhány ember elítéli őket és félnek tőlük, hisz mások. Sokukat kergették öngyilkosságba, de sokukat maguk az emberek öltek meg, akikről úgy tartották, túl veszélyesek. A szüleim is ilyenek voltak. A nevem Alice Moon és egy auror vagyok. A szüleimet emberek ölték, meg amikor kicsi voltam, legalábbis a nevelőszüleim, Christof és Nelly ezt mondták, de én kételkedek benne. Sokban hasonlítok a szüleimre, hisz sok veszélyes képességgel rendelkezem. Például ha valaki a szemembe néz, az azonnal meghal, ezért amióta az eszemet tudom, bekötött szemmel élek. Egy fekete kendő takarja el a szemem és csak néha veszem le. Tudok még repülni és még egy csomó képességem van. Eddig egy ember suliba jártam, de mivel betöltöttem a 18-at így már elköltözhetek és mivel Aionia-ban van egy auror iskola, így eldöntöttem, hogy beiratkozom oda. Ezzel az, az egy probléma, hogy én Flowertown-ban lakom és a suli a Lost-town melletti völgyben van ami Aionia másik felében van. Több mint egy fél nap mire vonattal odaérek és hát kicsit ijesztő az a hely, de ez tetszett benne a legjobban. Kicsit félek, hogy abban a suliban sem lesznek barátaim, épp ezért úgy döntöttem, hogy felújítom a ruhásszekrényem és veszek pár smink cuccot, laptopot, tabletet és egy új telefont. Tudom, hogy ezek nem biztos, hogy segítenek, de legalább elleszek, ha egyedül leszek.

- Kislányom, mehetünk vásárolni? – kérdezte Nelly a nevelőanyám.

- Igen egy perc. – kiáltottam le az emeltről. Felkaptam valami normális ruhát és bekötöttem a szemem, majd leszaladtam. Flowertown legnagyobb ruha üzletébe mentünk. 5 órát töltöttünk ruha és a kellékek megvásárlásával, majd jöhetett a laptop, tablet és a teló. Miután ezek is megvoltak hazamentünk.

- Nem zavart, hogy összesúgtak, mögötted, és mutogattak rád? – kérdezte Nelly a kocsiban.

- Már hozzá szoktam. – válaszoltam egykedvűen. Azonban nagyon is zavart. Bárhová mentem mindig megnéztek és összesúgtak, kicsúfoltak, de nem tudtam ellene semmit sem tenni. Ha levenném a kendőt, akkor meghalnának, akik a szemembe néznek. A nevelőszüleimet nem zavarja. Ők így szeretnek, hisz elvesztették a kislányukat, aki épp amiatt halt meg, hogy csúfolták. Amint hazaértünk, felvittem az új szerzeményeimet és bepakoltam a bőröndömbe. A régi ruháimat egy másikba és a többi cuccom meg a sport táskámba. A ruhákat postán elküldtük így azok a kolesz szobámban lesznek, mire odaérek. Még utoljára megvacsiztam Nellyékkel, aztán fürdés után lefeküdtem aludni. Rémálmaim voltak. A 18. szülinapom óta minden éjjel rémálmok gyötörnek, de ez most más volt. Egy fekete csuklyás alak állt előttem és egy dobozt nyújtott át. A dobozban egy még dobogó szív volt. Felsikoltottam, de ekkor felébredtem. Christof ült mellettem.

- Újabb rémálom? – kérdezte.

- Igen, de nem ugyan az volt, mint az eddigiek.

- Akarsz róla beszélni? – megráztam a fejem. Jobb, ha nem tudja. Észrevettem, hogy rendes ruházat van rajta, így rájöttem, hogy valószínűleg nekem is öltöznöm kéne. Amint apa kiment felkaptam a lila egybe ruhám, a hozzá illő lila kesztyűt és térdharisnyát, majd kisminkeltem magam. Amint elkészültem lementem és beraktam a táskám a kocsiba, aztán visszamentem reggelizni. Felhúztam a fekete magas sarkúm és elindultunk az állomásra. A vonaton szerencsére egyedül ültem egy kettesben, így kényelmesen elhelyezkedtem és úgy döntöttem alszom, amíg oda nem érünk. Szerencsémre, most a jövőt álmodtam meg. Ez is a képességeim közé tartozik, hogy megtudom álmodni a jövőt, ha csak épp nem szándékosan csinálom, amíg ébren vagyok. Négy velem egy idős lányt és három srácot láttam, akik velem szembe jöttek. Az arcukat nem láttam, de mögöttük egy másik lány sétált és amint mellém ért fellökött, a többiek meg felsegítettek. Talán egy jel, hogy lesznek barátaim. Hatalmas robajra ébredtem. Mindenki futkorászott a vonaton vagy épp próbáltak lejutni.