Apokalipszis

9. fejezet

" - El kell pusztítanom, vagy Molochot kell meg ölnöm, de valahogy megkellakadályoznom az Apokalipszist."

- Apokalipszis?

- Igen. Ha Moloch megkaparintja ezt a követ, ami a jelen pillanatban a szívem, akkor eljön az Apokalipszis és mindenki meghal. Moloch valószínűleg az embereket is elpusztítaná az aurorokkal együtt, vagy a rabszolgáivá tenné őket. A lényeg, hogy semmi képen nem szerezheti meg ezt a kristályt.

- Szóval azt keresed olyan kitartóan hetek óta.

- Uhum, de még nem találtam semmit.

- Talán nem jó helyen kerested. – mosolygott Azrael, majd intett, hogy kövessem. Az egyik hátsó könyvespolcon kihúzott egy vastag könyvet, ami mögött volt egy kallantyú, amit meghúzott, így kinyílt egy ajtó a mellettünk lévő falon. Még több könyv tárult a szemem elé és azonnal megéreztem az ezekből áradó fájdalmat és sötétséget.

- Mi ez a hely? Eddig nem éreztem, hogy lett volna itt egy relytett szoba.

- Nagyon jól elrejtettem. Ezek a könyvek nagyon sok fájdalmat, mágiát és sötétséget őriznek, ezért nagyon kell rájuk vigyáznom. Talán itt megleled a választ, amit keresel. Azt javaslom, minden könyvet olvass el, memorizáld, úgy, hogy ha akarod letudd újra írni, hogy elégethessem őket. Nekem túl sok a belőlük áradó mágia, így nem igen tudtam elolvasni egyiket sem. De remélem neked sikerül, és akkor elpusztítom őket, hogy ne kerülhessenek rossz kezekbe.

- Rendben van. Adj pár napot, és közben talán a választ is meglelem.

- Okés, addig vigyázok rád, meg arra, hogy mások ne találják meg a könyvtárat. Túl kockázatos lenne, ha valamelyik barátod ide találna.

- Ezért is alkalmaztam magas szintű rejtő mágiát, az rejt el minket, mindenki elől. Valószínűleg Moloch sem tudja, hogy itt vagyunk. Legalábbis remélem. – Azrael rám mosolygott, majd miután levettem pár könyvet és elkezdtem olvasni kiment, majd pár perccel később egy halom könnyvel és sok teával tért vissza. Leült kicsit messzebb, majd ő is olvasni kezdett. Csendben élveztük egymás társaságát, miközben folyamatosan gyűjtöttük az információkat, de ahogy fogytak az oldalak, úgy kezdett egyre jobban nőni a szobában a sötétség és egyre jobban éreztem magamon a nyomást, ami a könyvekben rejlő fájdalom miatt nehezedett rám. Szerencsére Azrael ebből semmit sem érzékelt, hisz más könyveket olvasott, de féltem, hogy rájön, így megkértem, hogy amíg olvasok, addig hagyja el a szobát. Láttam a tekintetén, hogy leesik neki mi történt, de végül kétkedve és szomorúan ott hagyott a sötétségben és a fájdalomban a sok könyv között. Kicsit jobb volt így, hogy nem kellett attól félnem, hogy rajta is eluralkodik a fájdalom és félelem, mint rajtam, de magam miatt is aggódnom kellett, mert minél több könyvet olvastam el, és minél közelebb kerültem a megoldáshoz, annál jobban távolodtam is és annál inkább nőtt bennem a félelem. Kezdtem rettegni, hogy minél több időm megy el a megoldás keresésére, annál kevesebb időm lesz cselekedni és meggátolni, hogy Moloch megszerezze a szívet.

- Alice? Minden rendben? – hallottam meg Azrael hangját az ajtó mögül.

- Igen, minden oké, ne aggódj.

- Jól van, de csináltam kaját meg innivalót, egyél meg igyál egy kicsit.

- Rendben, behozod? – kértem, mire az ajtó azonnal kinyílt, és megláttam az arkangyalt egy tálca szenyóval és egy nagy kancsó limonádéval.

- Itt van, egyél, kelleni fog az energia, ha egész álló nap itt akarsz olvasni. Találtál már valamit?

- Hát Molochról már igen, szóval közeledek, de a szívről még nagyon semmit. Meg arról sem, hogy hogy lehetne Molochot megölni.