Apokalipszis

4. fejezet

" Féltem."

- Alice, jól vagy? – hallottam meg Jason hangját mögöttem, majd amikor rájuk néztem láttam az aggódó tekinteteket, de csak bólintottam és felálltam.

- Én visszamegyek, Ordis nyugodtan maradhatsz, ha akarsz. – mosolyogtam rájuk, mire Jasonre nézett és bólintott. Elköszöntem és a könyvvel a kezemben siettem vissza a szobámba, ahol, amint becsukódott az ajtóm a földre rogyva, sírva fakadtam. Perceken keresztül csak zokogtam a földön ülve, majd hirtelen kopogtak, amire összerezzentem. Felkeltem és gyorsan letöröltem a könnyeimet, majd ajtót nyitottam.

- David? Mit csinálsz itt hajnali háromkor? – kérdeztem meglepetten a fiútól, aki csak vigyorgott, de amint meglátta az arcom azonnal az arcára is fagyott.

- Te sírtál? – kérdezte, majd beljebb jött és becsukta az ajtót. – Ordis? – kérdezte a kezemre nézve, ami be volt kötve. – Mi történt? Mondj el mindent. – kérte majd leült mellém az ágyra és átölelte a vállam.

- Ordis Jasonnel van a Zárolt szekcióban, a kezem a képem szilánkjai miatt van bekötve. Mert valaki betört a szobámba és összetörte, és amikor megfogtam megvágtam magam.

- És miért sírtál? – kérdezte, pedig reméltem nem kell elmondanom neki. De mégis elmondtam neki mindent. A rémálmaimat, hogy mit jelentenek, hogy mindenki szerint én vagyok a kiválasztott, szóval, konkrétan kiöntöttem a lelkem neki. Komoly tekintettel hallgatta végig, majd a végén magához ölelt és belepuszilt a hajamba.

- Nem lesz semmi baj. Minden rendben lesz. – suttogta és még jobban ölelt, amikor érezte, hogy elkezdtem sírni. Pár perc után, kicsit megnyugodtam, de addigra a nap is felkelt és mivel ma 8-kor van első órám, így David visszament a szobájába, és mind a ketten előkészültünk. Közben Ordis is visszajött és számon kért, mert tudta, hogy sírtam. Érezte. Szóval neki is elmondtam. Ő is megölelgetett, majd visszaváltozott kígyóvá és feltekeredett a csuklómra. Azt hittem, hogy a mai nap nyugodt lesz és nem lesz baleset, de Cloe megint úgy döntött, hogy a mai napom is megkeseríti.

- Szia, Alice. – köszöntek a lányok, amikor beléptem a terembe és mosolyogva visszaintettem majd leültem Mia mellé, aki vigyorogva konstatálta, hogy jó kedvem van. De ez nem tartott sokáig, hisz Cloe mindig kitalál valamit, hogy tönkre tegye a napom és elrontsa a kedvem. Ma is a szemfedőm volt a cél, amit egyik szünetben el is vett és kidobta az ablakon.

-Cloe ne! – kiáltottam rá, de nem hallgatott rám és elengedte a lenge anyagot, amit felkapott a szél és messzire vitte. Mindenki sokkolva nézett rám, és próbáltam csukva tartani a szemem, csakhogy, így semmit sem láttam.

- Alice! – hallottam meg Davidék hangját.

- Ne! Ne gyertek a közelembe! Maradjatok távol! – hangom remegett a félelemtől és éreztem, ahogy lehunyt szememből folynak ki a könnyek és végig szántják az arcomat.

- Alice. Segítek. – felismertem Ordis hangját. Letekeredett a kezemről, mire Cloe sikoltva ugrott hátrább, de amint Ordis átváltozott emberré a lány eltátotta a száját. Ordis megfogta a kezem, és elkezdett húzni maga után, hogy kimenekítsen a teremből, hogy ne tudjam bántani a többieket, de Cloe kitette a lábát, ami miatt a rémülettől kinyitottam a szemem és egy pillanatra az egyik fiúra néztem, aki holtan rogyott össze én pedig elvágódtam. Mindenki elhátrált tőlem, Cloe pedig egy tanárért szaladt, gondolom, hogy beáruljon. Feltápászkodtam és a fiúhoz másztam.

- Adam. . . Adam... - próbáltam felébreszteni annak ellenére, hogy tudtam, hogy nem fog. Ordis visszaváltozott, de a nyakamba tekeredett. Thony lépett be, mögötte pedig egy önelégült vigyorral az arcán Cloe.