Apokalipszis

6. fejezet

"Anna és még pár tanár állt kint, de egy diákot sem láttam."

- Ne! Ők nem akarnak minet bántani, gyorsan le kell jutnom. - mondtam mire, kinyitottam az ablakot és leugrottam, amit a négy lidérc riadtan nézett végig. Sikeresen földet értem és rohantam a kapuhoz, mit sem törődve a tanárok kiálltásaival. Amikor oda értem, a lidérc tömeg szétvállt és két démon lépdelt felém. Bőrük kicsit szürkés volt és néhol pikkelyek is látszódtak. Egyiküknek hatalmas fekete szárnya volt és két szarv a fején. Fekete hajába bele-bele kapott a lágy szellő, és kék szemei csillogtak, mint a kék égbolt, mellette egy hozzá hasonló démon sétált, csak fiatalabb volt és neki fehér haja és világosabb szemei voltak. Amint elém értek letérdeltek és lehajtották a fejüket, a példájukat követve a többi lidérc is letérdelt, így láttam, hogy hasonlítanak Devlinékhez, csak mindegyiküknek ugyan olyan zöld szeme volt, de más színű haja, amit a lidérc csukja eltakart.

- Kérlek álljatok fel. - mondtam kicsit zavartan, hisz még mindig nem szoktam hozzá, hogy meghajolnak előttem. Az idősebb démon rám mosolygott, majd felállt és kicsit közelebb lépdelt.

- Te vagy Alice Moon igaz?

- Igen. - mosolyogtam rá, amit viszonzott is.

- Damon vagyok, ő pedig Ash az öcsém, nem túl démonos nevek, de remélem neked tetszenek. - vigyorgott vidáman, mire arcomat elöntötte a pír. - Ne haragudj, hogy ilyen váratlanul és hivatlanul jelentünk meg, de nem volt időnk szólni. Baj közeleg, így mi figyelmeztetni jöttünk és segíteni ha harcra kerül a sor. A Sötét-völgy lakóinak nevében felajánlom segítségem és védelmezni fogunk az életünk árán, akár téged, akár a barátaidat. - mondta Damon, majd újra meghajolt. Elöntött a boldogság, könnyek szöktek szemembe, majd hirtelen átöleltem a két démont, akik meglepve viszonozták. Átengedtük őket a kapunk, majd az udvarra hívtam mindenkit, még Aeronékat is, akik nem voltak elragadtatva, hogy bementem az erdőbe a figyelmeztetésük ellenére, bár amikor megtudták, hogy nem is veszélyesek az ott élő lidércek megkönnyebültek és kicsit vonakodva, de mosolyogva üdvözölték őket. Együtt megbeszéltünk mindent amit tudni kellett.

- Ki ez az ellenség akiről beszéltek? - kérdeztem a lidérceket.

- Kalcifernek hívja magát, de ő is lidérc, viszont alakot tud váltani, így démoni erőkkel is feltudja magát ruházni, ami sokkal erősebbé teszi, mint amilyenek mi vagyunk együttesen. - Damon komoran válaszolt, de ahogy rám nézett elmosolyodott és talán kicsit el is pirult. Az osztálytársaim rémülten néztek rám, majd azonnal mentek oda Danielhez, akivel halkan vitatkozni kezdtek, így nem hallhattam, de most kivételesen beleolvsatam a gondolataikban. "Meghalunk ha itt maradunk", "Nem bízom az életem egy csomó lidérc kinézetű hülyére és arra a ribanc elmebetegre", "Alice veszélyes, nem maradok itt vele egy légtérben", és még hasonló megjegyzések, főleg engem hordtak el mindennek. Éreztem ahogy a torkom és mellkasom összeszorul, de próbáltam nem mutatni, hogy mingyárt sírok, így inkább mosolyogtam.

- Gyertek, kerítünk nektek szobákat - mondtam minden démonnak és lidércnek az udvaron, majd elindultam a koli felé. Megkerestük az összes több személyes szobát, és végül 20 szoba kellett, hogy mind a 300 lidérc elférjen kényelmesen. Damon, Jared, Leon, Ash és Devlin a mellettem lévő szobába került, Crow, Ryan, Tron, Jacob és Aeron pedig velem szemben lévő szobába, így elég közel voltak, ha valami baj lenne. Hamar beesteledett, így én Nox és Ordis társaságában tértem nyugovóra és reméltem, hogy most nem lesznek rémálmaim. Sajnálatomra voltak. Ariát és Lunát láttam ahogy egy sötét alak épp megöli öket, majd rámnézett, és láttam a bosszútól vörösen csillogó szemeit. Sikoltva riadtam fel, majd a következő pillanatban, a démonok egyszerre rontottak be a szobámba. Jared és Ryan odarohant hozzám, míg a többiek az ajtóban vagy az ablakban állva kutattak lehetséges támadó után.