Apokalipszis

3. fejezet

"  Ahogy a Nap elkezdett lemenni, és árnyékot vetett a fákra,egyre ismerősebb kép vetült a szemeim elé. "

Az emlékezést egy lágy női hangj zavarta meg ajtóm felől. Lepattantam az ablakból és kinyitottam, meglátva a már ismert barna fürtöket, azonnal szélesebbre tártam az ajtót, hogy Anna be tudjon jönni.

- Ugye nem ébresztettelek fel? – kérdezte kedvesen, miután helyet foglalt az ágyamon.

- Nem, dehogy. Ilyenkor még nem szoktam aludni. – mosolyogtam rá. – Hogy-hogy itt vagy? – zöld szemei felcsillantak majd a háta mögül elő húzott egy vastag mégis régi könyvet.

- Ez itt a zárt osztályról van. A Végzet Krónikája. Minden benne van, amit a misztikus lényekről tudni kell, benne van a prófécia, amiről a csillagnimfa beszélt és minden más amit esetleg tudni szeretnél. – mondta vigyorogva a lány. A könyv borítása gyönyörű volt, bőr kötésének közepén egy kék kígyó domborulat díszelgett, mint ami bármelyik pillanatban megmozdulhat. – Én eddig nem tudtam ki nyitni, mert nincs hozzá kulcsom, de a nyakadban a kulcs medál, lehet egy valódi kulcs is. – mutatott Anna a nyakamban lógó ékszerre, ami már akkor a nyakamban volt amikor Nellyék rám találtak. – Nekem viszont mennem kell. Itt egy másolat a zárolt részleg kulcsáról és egy karperec amivel majd az őr beenged. Beszéltem az igazgatóval is, szóval akár órák helyett is odamehetsz, amennyiben rendesen tanulsz. – vigyorgott rám, majd elköszönt és kilépett az ajtón. Levettem a nyakláncom és a könyv zárjába illesztettem majd elfordítottam. Egy halk kattanás után a borítón lévő kígyó is megmozdult és rátekeredett a kezemre, mint egy levehetetlen karkötő. Sok mindent megtudtam a völgyben élő lényekről és magáról az erdőről és völgyről. Mind a kettő el van átkozva, amit a kiválasztott megtörhet, akiről Aria mesélt. A könyvben az egész prófécia benne van és egy kép a kiválasztottról.

- Tényleg hasonlít rám. – motyogtam magamnak, de éreztem, hogy a csuklómon lévő kígyó megmozdul. Rá néztem és láttam, hogy felém néz majd ki az ablakon, a szemei vörösen csillogtak és hirtelen megszólalt.

- Te vagy a kiválasztott. Kiválasztott viseli Végzet kulcsát. – mondta lágy hangon és feljebb kúszott a kezemen, miközben arcomat vizslatta. – Vedd le szemfedőt, had lássam szemed, Alice.

- Honnan tudod a nevem? – kérdeztem meglepődve. – És nem veszem le, mert meghalsz. – a kígyó kuncogott majd újra rám nézett.

- Én meghalni nem tudok, csak ha gazdám. Nevem Ordis és kiválasztottat segítem és védelmezem. Nevedet szívedből olvastam ki mikor kezedhez értem. Kérlek, had lássam szemed. – beadtam a derekam és levettem a szemfedőt, mire Ordis a szemembe nézett, de nem halt meg, aminek nagyon örültem. Még sokáig beszélgettünk és hallgattam kiket szolgált eddig, majd végül elaludtam, de még éreztem, ahogy Ordis rám húzza a takarót és visszatekeredik a csuklómra, megnyugtató érzés járt át, ahogy éreztem vékony tekergő testét és halk sziszegését.

Reggel ismét kopogásra ébredtem, annak ellenére, hogy pénteken csak két órám van, az is délután, így kicsit kómásan battyogtam az ajtóhoz, amint kinyitottam rögtön felébredtem. Egy számomra még ismeretlen férfi állt az ajtóban.

- Jó reggelt. – köszönt kicsit zavartan. Fekete haja és zöld szeme volt, ami passzolt fekete farmerjéhez és fehér ingjéhez, nyakában pedig zöld nyakkendő lógott, kicsit kilazulva.

- Jó reggelt. – feleltem halkan és elpirultam, amikor rájöttem, hogy a pizsiként szolgáló póló ujja lecsúszott a bal vállamról, így láthatóvá vált hófehér bőröm.

- Elnézést a korai zavarásért. Az igazgató vagyok, Daniel Jacobson, ugye te vagy Alice?

- Igen, elnézést, jöjjön beljebb és azonnal felöltözöm.