Ugye segítesz?..

1.rész

Tyler szemszöge:

Elegem van, a mai nap egy kész katasztófa, ha az életem egy sorozat lenne, akkor rám osztották annak a nyominak a karakterét, akit kevesen vesznek észre, de ha igen, akkor is csak azért mert valami orbitális nagy baromságot csinál. Na de kezdjük az elejéről. Reggel szokás szerint felkeltem, és míg megpróbáltam embert faragni magamból, ahelyett, hogy gyűrött mopsz fejem lenne egész nap, észrevettem, hogy a legkedvesebb lakótársam megint nem vásárolt be, holott ez az ő feladata volt, jelezném, hogy az egyetlen egy feladata, de nem erre sem volt képes ezért, korgó gyomorral futhattam a busz után, ami plusz kalória veszteséget jelent. Na meg tegyük hozzá áprilishoz képest szinte éget a nap és olyan helyeken izzadok, amit még a nap se lát sűrűn. Tehát izzadtan és éhesen vergődtem a buszon és mivel jobb hely nem volt ezért egy kedves néni mellé szorultam aki azalatt a 10 perc zötykölődés alatt, szinte elmondta a fél életét. Szerencsémre amikor annál a résznél tartott, hogyan is esett el a szegény megboldogult férje a háborúban végre az én megállóm jött és eltudtam menekülni, de persze megígértem, hogy legközelebb végig hallgatom a teljes sztorit. Kérlek add istenem, hogy soha többé ne fussak vele össze. Oké tehát elméletileg túl kellett volna lennem a nap legrosszabb részén, de nem itt még nem is sejtettem, hogy milyen idézőjelesen csodás napom lesz a munkahelyemen. Esküszöm lehet el kellene mennem valami auratisztítóhoz, ha egyáltalán van ilyen, mert nincs az az isten, hogy engem ne átkoztak volna meg.

Amikor végre beértem, köszöntem Larrynek a portásunknak, ő pedig látva, hogy kutatom a táskámban a belépő kártyámat, mint a veszett őrült és valószínűleg megsajnált, na meg két év itt eltöltött munka után csak rájött, hogy nem idegen vagyok, egy nagy sóhaj kíséretében a kártya nélkül is beengedett. Kínosan rámosolyogtam és már szedtem is a lábam az irodám felé.

-Rossz reggel ugye?-pillantott fel Marcus miközben ő természetesen tökéletesen kinézve ült a kicseszett asztala mögött, ahol még a porcicák is féltek megmaradni nehogy találkozzanak a metsző tekintetével. Félre értés ne essék nincs semmi bajom, ezzel a gyönyörű mély barna tekintetű pasival, na jó ki a fenét akarok átverni, ő tökéletes kvázi a szöges ellentétem és én totál beleestem, mint valami bolond gimnazista. Marcus mindig pontosan ér be, az inge olyan simára van a vasalva, hogy néha elgondolkodom rajta, hogy a gallérját simán használhatnánk papírvágónak. A gyönyörű szőke hullámos haja, ami sosincs beállítva mégis mintha magazin fotózásról szökne minden egyes áldott nap. Na meg a mosolya ami ha eddig nem lenne tökéletes az arca dob rajta vagy plusz tíz pontot, elég rámvillantania és máris elfelejtem azt az elmúlt negyvenöt percet amíg beértem otthonról idáig. Na jó nem elég fel kellene magam pofoznom amiért mindig heteró pasikba esek bele, mint vak ló a gödörbe.

-Inkább ne is beszéljünk róla oké?-mosolyogtam én is vissza rá, ezaz Tyler, egy zseni vagy két év alatt azt is elérted, hogy nem dadogsz ahányszor csak hozzádszól. Amikor majd szenior munkatársak lesztek, neki lesz vagy öt gyereke egy modell feleségtől és majd együtt veszitek fel a nyugdíjatok talán simán elmondod neki egy bingo esten, hogy te azért voltál örök életedben szingli és azért csak a három macskád vár otthon, mert te mindig is őt szeretted. Végül is sírom előtt bevallok neki mindent, és ha a szent anya egyszer is rám mosolyog akkor időskori demenciája lesz és tíz perc alatt elfelejti.

Na jó nagy levegő és akkor álljunk neki dolgozni. A J&Z vállatnál dolgozunk a szexistennel együtt. A világ egyik vezető marketing és menedzsment ügynöksége. Nos én, mint asszisztens vagyis a főnök jobb keze papíron, gyakorlatilag minden munkát is én csinálok, amíg a méltányosan híres Jack Crught learatja a babérokat, miszerint milyen zseniálisan írja az időbeosztásokat és olyan cégek akarják, hogy mi képviseljük őket, hogy ezt csak Jack hozhatta össze, na meg a fenéket. Mindent én csináltam, persze tized annyi fizetésért míg ő elmegy golfozni én pedig lerágom a körmöm, hogy megjelenjen az összes megbeszélésen amit összehoztam és ne legyen benne annyi whisky, hogy ne tudja felolvasni amit a papírokra írok neki.

-Hé Tyler, hallottad, hogy Jack ma nyugdíjba megy?-fordult felém Marcus.
-Ismételd meg mégegyszer, de előtte csípj meg, hogy nem álmodom-e.- mégis van még hitem az emberiségben, és talán rámmosolygott a szerencse. Marcus csak elnevette magát, istenem mondtam már, hogy imádom a mosolyát.
-A fia fogja átvenni a helyét.- aham mégsem, nem szeret engem sem isten, sem buddha, de még a sarkunkon élő sámán sem.
-Egy mini Jack? Ne kérlek mond, hogy nem igaz.
-Hát lehet jobb lesz, de ha nem, tudod, hogy én is keresek egy jó asszisztenst, Martha kicsit lassú.- lépett oda hozzám, hogy a vállamat megszorítsa, ez valami felé biztató gesztus akart lenni, de jelenleg engem még egy levél Xanax sem nyugtatna meg. Nos lehetnék az ő kis alárendeltje is, de még mennyire szeretnék, de fele annyi fizetésért abszolúte nem éri meg nekem.

-Tyler kérlek gyere az irodámba, valamiről beszélnünk kell.-lépett be Jack az ajtón, szokásosan a hatalmas karikák a szeme alatt a másnaposságtól, a már teljesen őszes haja és a kivillanó műfogsora amit valószínűleg akkor se tudnék kifizetni ha az egyik vesémet eladnám. Nagy nehezen feltápászkodom, és még egy utolsó pillantást vetek a másik asztalnál ülőre, aki pontosan látja a szemeimben azt, hogy kb. egy perc választ el attól, hogy beadjam a felmondásomat, de ő csak eltátog egy "menni fog"- ot, na és ezzel nem mintha bármi is meg lenne oldva, de azért azt eléri vele, hogy el is felejtsem azt, hogy én itthagyjam ezt a helyet. Szinte a fejemet lógatva, megyek Mr.Crught után, aki csak a lányok szoknyáját vizsgálgatja előttem. Istenem, hogy mennyire egy undorító fazon. Benyit az irodájába, ahol is az asztal mögött, egy nálam pár évvel idősebb egész jóképű srác foglal helyet. Ha ez Crught fia, akkor vagy adoptált, vagy szerencsére csak az anyja génjeit örökölte, bár kíváncsi lennék ki is az anyukája, Jack öt felesége közül.

-Nos, Tyler lehet már hozzád is eljutottak a pletykák, hogy végleg leteszem a lantot.-kezdte el olyan drámaian az elkösző beszédjét, mintha bármit is tett volna az utóbbi tíz évben az a cégért. Az előttem dolgozó két asszisztense is pont, azért mondtak fel, mert ő már semmit sem csinált.
-A fiam, Xaden fogja átvenni a helyemet, eddig egy másik városban dolgozott, de mostmár ideje, hogy a fő vállalatnál vegye ki a részét.-mire én csak biccentettem a pasi felé, aki szinte ugyanolyan unottan várta az apja beszédjének a végét, mint én.
-Szép időket éltünk meg együtt fiam, de azt tudnod kell, hogy ez a srác ott-biccentett az asztal mögött ücsörgőre-igazán szigorú.-na tessék, már csak ez hiányzott, remélem neki még a nőit is ki kell majd rúgnom helyette.
-De lényegtelen, hagyom is, hogy átbeszéljetek mindent, a mai naptól kezdve én itt már csak vendég leszek, jó munkát fiatalok.-ezzel Jack, mint aki jól végezte dolgát el is tűnt.

- Na jó most, hogy az öreg befejezte, inkább normálisan bemutatkoznék.-állt fel az asztaltól, és nem mintha eddig nem tűnt volna fel, de még magasabb mint képzeltem, én se vagyok alacsony, inkább az az átlagos, de ő komolyan nem tudom honnan örökölte a génjeit, mert Jack alacsony egy pasi és mivel az egóját sértené, ha nála magasabb nővel kellene lennie, ezért ő maximum valami más felmenőre üthetett.
-Xaden Lorence vagyok.-nyújtotta felém a kezét, na várjunk Lorence, akkor tényleg örökbe fogadták volna. Szerintem észrevette a fejemen azt a bárgyú tekintetet amire elmosolyodott.
-Az apám Zeno Lorence volt, nem pedig Jack.-mire minden megvilágosult előttem, Jack és Zeno a két alapító tagunk, de Zeno sajnos több mint húsz éve már elhunyt, azt se tudtam, hogy volt egy fia.
-Sajnálom édesapádat.-nyújtottam én is felé a kezemet.
-Egyébként...
-Tudom, hogy ki vagy Tyler Walsh.-mondta ezt olyan hanglejtéssel, hogy életemben először rendesen görcsbe rándult a gyomrom csak mert valaki tudta nevem.
-Nos akkor kezdhetjük?-köszörültem meg a torkom zavaromban, mire ő csak a széke felé mutatott, hogy foglaljak helyet.....

Hola mindenki, nos itt is lennék egy új könyvvel, mert szokásom belekezdeni mindenbe, úgy, hogy még az előzőeket sem fejeztem be, tudom szörnyű. De most nyár van szóval éljenek a bolond ötletek. Remélem szeretni fogjátok ezt a sztorit.

Puszi, Cseni<3