Ugye segítesz?..

3.rész

Tyler szemszöge:

Nagyjából olyan fél percig állhattam teljesen szótlanul az ajtajában az új főnökömnek, ami az én kis fejemben minimum egy órának érződött, mire megköszörültem a torkom és inkább becsuktam mögöttem az ajtót és beljebb léptem az irodába.
-Felesleges tagadnom, ugye?-néztem rá kissé könyörgő szemekkel, fogalmam sincs hogyan jött rá eddig senkinek nem esett le, de itt van ez a srác nagyjából fél órája és már rá is jött a legféltettebb titkomra.
-Hát felőlem tagadhatod amennyire csak akarod ez a tényeken akkor sem változtat.- vonta meg a vállát mintha ez annyira egyszerű lenne. Nekem ehhez a beszélgetéshez le kell ülnöm, úgyhogy oda vánszorogtam az ablak alatt lévő egyik fotelhez és, mint aki a kivégzésére készül beleejtettem a testem.
-Ugye tudod, hogy nem kell ezt ennyire túldramatizálnod?- próbált felém küldeni egy bátorító mosolyt, de én inkább azt kívántam, hogy magában kellett volna tartania, hogy rájött és minden jó lenne.
-Nem tud róla gondolom, vagy esetleg, már elutasított?
-Senki nem jött rá két év alatt, mégis neked hogyan esett le ilyen hamar, konkrétan fél órája sem vagy itt.-estem kissé neki, de hát annyi indulat volt bennem, csoda, hogy nem akartam őt kicsinálni, nehogy kiderüljön a titkom.
-Nyugi kistigris, nem mondom el neki, de szerintem egyértelmű, úgy néztél rá odabent mintha csak ő létezne, ne érts félre egész jóképű teremtés, de nem az én típusom, bár szerintem ő az ilyen Angelina Jolie félékre bukik.
-Marilyn Monroe félékre.-nyögtem oda, hiszen Marcus egyszer részegen ezt is elárulta nekem, de szerintem nem is emlékszik arra az estére.
-Na legalább akkor jó az ízlése, ő egy gyönyörű nő volt, de komolyan Tyler nem kell ennyire ráparáznod, szinte remegsz.-fogta meg a vállamat, ami arra kényszerített, hogy ahelyett, hogy azt a rohadt márkás cipőjét bámuljam, felpillantsak a szemébe.-nem rohanok be az irodádba árulkodni, egyébként meg, szerintem te sem vagy neki közömbös csak nem bírja még magának sem bevallani, megesik az ilyen.
-Na és ezt mégis miből gondolod?-elég baj az nekem, hogy rájött nem kell nekem valaki aki még reményeket is ébreszt bennem, az teljesen kikészítene, megvagyok én azzal, hogy pontosan tudom nem lesz ebből soha semmi, de legalább jó a barátságunk.
-Amikor kijöttünk az irodátokból, rögtön a seggedet nézte, én is.-nevetett rajta, de mondjuk nekem abszolút nem volt ez humoros, közel sem.
-Hidd el nekem őt nem érdeklik a srácok, én ismerem őt már több mint két éve és nem te, szeretném, ha nem ültetnél ilyen teljesen felesleges gondolatokat a fejembe. Még annyit, hogy megköszönném, ha ezt a kis teóriádat magadban tartanád, ja és a semmi sem jogosít fel arra, hogy a seggemet bámuld, inkább arra figyelj, hogy minél hamarabb aklimatizálódj és ne csinálj nekem még több munkát a kelleténél.-fakadtam ki teljesen, de a kezdeti indulatomból a mondandóm végére, szinte alig maradt valami, mert csak leesett, hogy a főnökömmel, abszolút nem beszélhetnék így főleg, hogy holnapra akár ki is rúghatna. De ő csak egy szemérmes vigyorral reagált, amit azzal próbált leplezni, hogy a kezét a szája elé tartotta, mintha ez tényleg segítene azon valamit, hogy ne úgy érezzem, hogy rajtam szórakozik jókat.
- Látod nem is vagy te annyira karót nyelt, mint gondoltam, de azért kétszer gondold át milyen hangnemben beszélsz velem rendben, én csak segíteni akartam, de hát aki nem ér belőle. -legyintett egyet felém a kezével.

-Tyler nem tudom itt mi a szokás, de szeretnék tartani egy vacsorát, nem mindenkinek az irodából, csak azoknak akikkel jó lenne, ha lenne valami normális kapcsolatom, te gondolom tudod kik ezek.-mire én csak bólintottam,ő pedig folytatta a mondandóját.-szóval kérlek szervezd meg ezt nekem a hely nem fontos, hogy milyen csak az a lényeg, hogy érezzük jól magunkat és megismerkedjünk, ja és én fizetek mindent, nem a cég számlájáról vonjuk le, okés?
-Természetesen megoldható.
-Tökéletes, akkor azt hiszem ennyi mostanra, és ha majd szükségem lesz rád akkor majd beugrom, úgyhogy te készülj fel a Floraval, lévő megbeszélésre, jó munkát.-gombolta ki az öltönyét, majd le is ült az asztala möge, és már csak a gépét kezdte el bámulni. Úgyhogy én is visszamentem az irodánkba, eléggé megviselt fejjel.