Ugye segítesz?..

6.rész

Tyler szemszöge:

A megbeszélés Floraval elég hosszúra sikeredett, de miután bedobtam az aduászt egyszerűen láttam rajta, hogy nem tud ellenállni. Persze rögtön az kezdte el érdekelni, hogy hogyan is intéztem ezt el amikor az előző években senki nem járt sikerrel, de hát nem árulhattam el neki, hogy Xaden volt az aki ténylegesen elintézte, így egy kis füllentéssel, de kivágtam magam a helyzetből. Majd miután egy telefon hívást lebonyolított, gondolom Kristiannal, akivel egész hevesen vitatkoztak, de miután letette egy hangos sóhaj után csak annyit kérdezet, hogy hol írja alá, ezáltal a szerintem már a két órája bennem tartott levegő is kiszabadult a tüdőmből. Olyan boldog voltam talán mint még soha, újabb öt évre beszéltem rá ami nagyjából pont elég ahhoz, hogy az aktív modell karrierje végéig velünk maradjon, ami tökéletes. Miután kikísértem őt hatalmas vigyorral a képemen tartottam Xaden irodája felé. Magamat se értettem, hiszen már konkrétan az ajtaja előtt álltam amikor is leesett, hogy inkább hozzá siettem mintsem, hogy Marcusnak dicsekedjek a sikeremmel, de valahogy így tartottam helyesnek. Beletúrtam, a kissé már hosszúra megnőtt hajamba, hogy a rakocátlanabb tincsek ne akadjanak össze a szempillámmal és utána egy hatalmas mosollyal a fejemen berontottam.
-Úgy látom valaki nagyon boldog. Had tippeljek Marcus randizni hívott?-kulcsolta össze a kezét, utána pedig rátette az állát és egy kis simlis mosoly keretében gördültek le ezek a szavak az ajkairól.
-Áh dehogy, azzal a hírrel nem hozzád szaladnék először, hanem konkrétan a holdig meg vissza.-legyintgettem-nos rábírtam a kedves kis modellünket, hogy maradjon, na mond, hogy ki a legjobb.-ültem le vele szemben, bár konkrétan legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből.
-Tyler én tudtam, hogy menni fog, ez nem is volt számomra kérdés, de büszke vagyok rád.-na ha van ember aki konkrétan a lelkedig tud hatolni a szemeivel, akkor Xaden Lorence az, mert úgy mondta ki ezeket a szavakat, hogy egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy talán csak cukkolásból mondja, pontosan tudom, hogy komolyan gondolt minden egyes szót.
-De hát te adtad az ütőkártyát a kezembe, szóval végülis ez minimum annyira a te érdemed, mint az enyém.-miért nem tudom csak az életben egyszer elfogadni azt ha megdícsérnek, mindig is szörnyű voltam benne, egyszerűen inkább saját magam alacsonyítom le ezzel.
-Nem, nem ezt te intézted el az, hogy kissé segítettem az csak természetes, szóval légyszi fogadd el, ha azt mondom ma nagyon jól dolgoztál, oké és ne ellenkezz, mert morci leszek pandácska.-gügyögte el a végét, de igazából annyira jól estek a szavai, hogy most még az a hülye becenév se zavart amit rám aggatott, pedig márskor már biztos rászóltam volna, hogy fejezze be a cukkolásomat.
-Köszönöm, hogy bíztál bennem.
-Ez csak természetes.-ejtett el egy lágy mosolyt, amit bármennyire is nehezemre esik bevallani, de miatta még egy ütemet is kihagyott a szívem.
-Majd megünnepeljük holnap a többiekkel, most pedig szaladj meséld el Marcusnak, hátha gratulációból elvisz vacsorázni.-és már vissza is tért a szeme világa rólam a temérdek papírra ami az asztalán hevert, szóval úgy gondoltam tényleg ideje lenne távozni, de végül visszafordultam az ajtóból.
-Tudod mit, Marcus ráér mindjárt úgyis dél van, menjünk el ebédelni valahova, ha már azt mondtad, hogy ilyen büszke vagy rám.-mire ő csak meglepetten pislogott rám, utána pedig a fejét rázva felállt a székéből és már magához is vette az öltönykabátját és a kocsi kulcsait.
-Na és hova vihetlek enni, ha már ilyen cselesen meghívattad magad?
-Válassz te, végülis te hívsz meg engem, ne nekem kelljen mindent kitalálnom.-mire ő csak kissé felkuncogott és bár szerintem ösztönösen, de egy röpke pillanatra egyik karját a derekam köré vezette és úgy tessékelt ki az ajtaján.

Miután beszálltunk a kocsiba, gyorsan út közben fel is hívott egy éttermet, amit tegyük hozzá, hogy nem értettem mert végig szerintem olaszul beszélt, de hát én csak annyit fogtam fel belőle, hogy "ciao", na ennyit a hatalmas nyelvi tudásomról.
-Nem is tudtam, hogy beszélsz olaszul.-néztem rá eléggé meglepődve.
-A középső nevem Luigi.-mire ezt kimondta nekem rengeteg önuralom kellett ahhoz, hogy ne nevessem el magam.
-Hát ezt se tudtam.-próbáltam, eltakarni a kezzemmel a számat, több kevesebb sikerrel.
-Tyler, ne higyj el mindent amit mondanak.-most pedig rajta volt a sor, hogy jót kacagjon rajtam,, mire én csak beleboxoltam egyet a vállába.
-Az anyám olasz, és miatta megtanultam, nem vagyok benne tökéletes, de ha nagyon muszáj elkommunikálok. Egyébként nincs középső nevem, de ha Luigi lenne akkor senkinek nem mondanám el az ég világon, de mostmár kösd be magad mert indulunk.

Az út mindössze pár percig tartott amikor is Xaden behajtott egy mélygarázsba, majd le is állította a járművét. Az étterem ahová betértünk nagyon hangulatos volt, bár eléggé kis helység volt, de az asztalok a különböző zöld fűszernövények és a fények miatt kissé úgy éreztem magam, mintha egy családi házba tértem volna be egy olasz tengerparti kisvárosban. Természetesen Xadenhez rögtön odaszaladt egy pincér és már mutatta is merre van az asztalunk. Ahogy végignéztem zsúfoltságig tele volt szinte az összes hely, ha pedig nem ült az asztalnál senki akkor is ott volt rajta a kis jelzés, hogy az asztal már foglalt. Gondolom ezért telefonálhatott, hogy tuti legyen helyünk. A pincérünk mindkettőnknek kihozta az étlapot, mire meglepetten tapasztaltam, hogy minden csak olaszul van rajta.
-Oké fordítasz nekem?-néztem Xadenre kissé könyörgően, hiszen napestig itt ülhetünk ha nem tudom kibogozni mik ezek.
-Várj egy kicsit.-intett egyet a pincér lánynak aki rögtön odaugrott, valamit beszélgettek egymással miközben én csak egy hülye vigyorral a képemen ültem ott, tekintve, hogy egyetlen szót sem értettem, utána pedig már ott is volt egy másik étlap a kezemben amit végre meg is értettem, mire csak felvont szemöldökkel néztem rá.
-Csak annyit mondtam neki, hogy én telefonáltam és hiába beszélek olaszul te nem tudsz, és már nem is kell két járon lábó lexikont játszanom.

Miután mindkettőnk rendelése megérkezett, ő egy egyszerű margarita pizzát rendelt én pedig egy tökéletes carbonarát, életemben nem ettem még ilyen finomat. 
-Tudod mit nem értek, hogy ma Marcus miért volt rám ideges, amikor meséltem neki, hogy voltál nálam.-kezdtünk belemenni egy csomó olyan témába amit eddig maximum Lorival beszéltem meg, de úgysem volt értelme előtte titkolóznom ha már szinte mindenre rájött teljesen magától.
-Jaj kicsi Tyler, ha kiszúrná a szemed se látnád, az a srác kedvel téged, lehet magának se vallja be de kedvel, és nem tetszik neki, hogy te és én nem vagyunk olyan fasírtban, mint te bárkivel eddig a munkahelyeden. Félti amit magának akar. Konkrétan ha megcsókolnálak előtte valószínűleg nem sokkal utána kiakadna és már be is vallaná neked.
-Hát nem tudom én sohasem vettem rajta észre, mindenkivel pont olyan kedves mint velem.
-Öh nem, velem sem az, pedig azon kívül, hogy jóban vagyok veled nem adtam neki okot arra, hogy ne kedveljen. De tudod mit, hogy elhidd, holnap lesz az a közös vacsoránk, majd flörtölök veled és meglátjuk mennyire akad ki.
-Jesszusom ez nem a gimi, hogy csak úgy bárkit féltékenységre tudnál bírni.-forgattam meg a szemeimet.
-Rendben, fogadjunk hagyod, hogy megpróbáljam és ha sikerül, akkor tartozol nekem egy kívánsággal, persze semmi olyannal ami ne lenne legális. Ha veszítek, azt kívánsz amit csak akarsz, még el is veszlek ha azt akarod.-persze a végét nem gondolta komolyan, de a kezét felém nyújtotta.
-Okés legyen, tudom, hogy nyerni fogok.-csúsztattam oda én is a tenyerem
-Majd meglátjuk.

Na helóu mindenki itt is lennék az új résszel remélem szeretni fogjátok.

Puszi, Cseni<3