Az éjszaka boszorkánya

12.

Dühösen végigcsörtettem az iskola folyosóin. A könyvtár volt az első úticélom, mert ott láttam utoljára Beatrice-t, mikor együtt írtuk a projektmunkánkat. Próbáltam kicsit nyugalomra inteni magamat, mivel a könyvtárban nem volt szabad zajongani.

Beléptem az ajtón és rögtön kiszúrtam Willt. Öles léptekkel az asztalhoz vonultam és próbáltam halkan előadni miért tértem vissza.

– Szia Will! – a srác felpillantott az irományából. – Mondd, hol van Beatrice? – szűrtem a fogaim között a kérdést, mert láttam, hogy a barátosném már nincs a helyén, ahol hagytam.

– Visszament a szobájába.

Biccentettem, majd sarkon fordultam, és távozni készültem.

– Jól vagy? – tudakolta kedvesen Will. Nem akartam rázúdítani a mérgemet, így meg sem fordulva válaszoltam.

– Megvagyok! – majd miután választ adtam a kérdésre kirobogtam a könyvtárból.

Beatrice ajtaja előtt fékeztem le és kopogás nélkül nyitottam be. A tűz boszorkány meglepve fordult az ajtó irányába a székével együtt. Láttam rajta, hogy nem számított arra, hogy valaki betör hozzá. Beléptem a szobába és betettem magam mögött az ajtót, próbáltam nem bevágni, de még így is volt egy kis hangja.

– Bocsánat, hogy rád törtem, de...

– Jól vagy? – vágott a szavamba. Felpattant a székből és aggódó szemekkel vizslatott. – Látom rajtad, hogy valami nagyon megviselt! Gyere! – vezetett az ágyához. – Csüccs és mesélj!

Lehuppantam az ágyára. Kezembe vettem egy párnát és átkaroltam. Lábamat törökülésbe formáztam és vártam, hogy Beatrice visszatérjen a fürdőből. Állandóan volt nála teafű és pár csésze. Víz mindig rendelkezésére állt és a képessége, hogy teát készítsen. Úgy vallotta, hogy a tea a legjobb stresszoldó. Mivel neki bevált csak erre esküdött semmilyen más módszerre.

Szerettem vele teázni, nem csak ha baj volt, de ha egy kis nyugira vágytam akkor nála megkaphattam, mikor halálra tanultam magamat.

– Mesélj! – nyomta a kezembe a csészét, és a sajátját az asztalra helyezte.

Beleszagoltam a bögrébe, kellemes szilvás-fahéjas illat áradt belőle. A kedvenc teámat készítette el. Imádom ezt a lányt!

– Hát, nem akarok belemenni a részletekbe, de varázsoltam – kezdtem bele mélyet sóhajtva a korábbi események elmesélésébe. – Valahogy sikerült kapcsolatba lépnem egy ősömmel, aki azt mondta rám is olyan borzalmas sors vár, mint rá! – Újból fellángolt bennem a düh, így inkább ittam egy kortyot a teából. A forró lé végigcsorgott a nyelőcsövemen és oltani kezdte a düh lángjait. Tűz ellen tűzzel, ahogy szokták mondani. – Ő volt az előttem lévő éjszaka boszi, de attól mert neki rosszul sült el az élete, nem jelenti, hogy nekem is így lesz majd!

– Persze, hogy nem!

– És egyszerűen annyira felidegesített ez az egész – folytattam. – Hogy úgy döntöttem még csak annyira sem hasonlítok rá, hogy egy hosszú legyen a hajunk!

Beatrice elképedve meredt rám. Láttam rajta, hogy nem erre számított, hanem mondjuk egy

Marcusos drámára és akkor nyugodt szívvel rágyújthatja a ruhát ahogyan korábban esküdözött.

– És mondd csak, hogy tervezed a hajvágást? – törte meg a pár percnyi csöndet.

– Arra gondoltam, hogy te levágod, leégeted, mit tudom én hogyan oldod meg, csak legyen rövidebb – adtam elő a tervemet.