Alig telt el egy perc is, hogy újból Azorban voltunk már három alak közeledett felénk. Ketten testhez simuló fényes páncélt viseltek, kezükben tartva a sisakjukat, a harmadik teljesen átlagosan volt öltözve; fekete póló, ugyanolyan színű nadrággal és cipővel. Ahogy közelebb értek felismertem, hogy Beatrice, Roxána és Will azok. Olyan rég láttam őket, hogy először azt hittem káprázik a szemem. Kikaptam a kezem Eddéből és ketté tárt karokkal futottam a barátaim felé, akik ugyanígy tettek. Hatalmas erővel csapódtunk össze a lányokkal és a fűre estünk, én feküdtem kettőjükön és szinte fojtogatva öleltem őket, ami egyiküket sem izgatta mivel a szuszt is kiszorították belőlem.
Elmondhatatlanul hiányoztak.
– Úgy hiányoztatok! – visítottam a fülükbe az örömtől, hogy végre itt vagyok, el sem akartam hinni.
– Te iiis! – válaszoltak hasonlóan magas hangon.
Nagy nehezen elengedtük egymást és feltápászkodtunk. Hátrapillantottam a többiekre, akik Willel társalogtak, de Edward csak hallgatta a földmágus szavait, mert engem figyelt a kék szempár. Gyorsan meséltem egy kicsit Eddről és a kapcsolatunkról pár szóban a lányoknak, akik „óóó"-zni kezdtek őrülten hangosan, ami rém ciki volt ezért csitítgatni kezdtem őket. A többiek végül odajöttek hozzánk. Edd mellém lépett és összekulcsolta az ujjainkat.
– Azt beszéltem a többiekkel, hogy körbe vezetem őket és addig Mel fel tud zárkózni az itthoni eseményekkel a lányok közbenjárásával, ez, hogy hangzik? – pillantott végig rajtunk Will, és mind bőszen bólogattunk.
Edwarddal váltottunk egy búcsúcsókot majd a páncélba öltözött barátnőim után indultam a suli másik végébe. Beatrice elmesélte Glossalrcyk gyakori támadásait, és hogy mindig lerombolt valamit az iskolából, ami igencsak szemet szúró volt, de a nagy örömben, hogy itt vagyok megint, nem vettem észre míg fel nem hívták rá a figyelmemet.
Míg haladunk akár hová is, megtudtam a lányoktól, hogy Dr. Silverman már nincs velünk és hogy ez csak az álneve volt, mert valójában Aizennek hívták. A király embere volt és azért került az iskolába, hogy míg Marcus itt tartózkodott addig megfigyelje őt, bár azt nem tudták meg milyen okból. Az iskolában már csak a diákok maradtak, akik harcolni tanultak és felesküdtek Roxánára és rám – sajnos ezen a jeles alkalmon nem lehettem itt, mert éppen a Moirákkal küzdöttem az élet-halál sakkjátszmát.
Hamar elértük a célunkat – ami az igazgatói szoba volt – Roxána könyökkel belökte az ajtót és tátva maradt a szám, mert teljesen átrendezték a helyet mióta itt jártam. Mindenhol térképek lógtak és tekercsek hevertek szanaszét. Középen egy gigászi asztal volt, rajta Azor teljes makettje és láttam rengeteg bábut, amit tologatni lehetett.
– Köszöntünk a hadi teremben! – tárta szét a karját Beatrice, majd a kezében lévő sisakot nemes egyszerűséggel a padlóra dobta, ami mielőtt becsapódott volna a faburkolatba eltűnt. – Itt szoktunk taktikai megbeszélést tartani, és már vannak terveink Glossalrcyk legyőzésére, ha te is készen állsz, mert mi már kellően! – Roxána bőszen bólogatott mellettem, hogy megerősítse Beatrice szavait. – Készen álltok a kis csapatoddal?
– Készen! Még fegyvert is szereztem! – büszkélkedtem.
– Meg kell mutatnod majd! De előbb felvázolnánk a hadi tervet! – vett fel egy hosszú nyelű fa kapának tűnő valamit a makettes asztal alól. – Holnap már jó volna támadni, mert holnap jár le Glossalrcyk teljes erejének visszanyerése és ezt ki kéne használni.
Biccentettem majd a makett elé álltam és vártam a haditerv ismertetését. Brutálisan élethű figurákat tologatott Beatrice azzal a fa akármivel. Glossalrcykhoz – aki valamilyen szinten a testvérem volt, de ebbe fura volt bele gondolni is – kellett nekünk menni, aki egy hatalmas füves terület végében kezdődő hegyek sziklái között nyerte vissza régi énjét.
YOU ARE READING
Az éjszaka boszorkánya
FantasyMelina élete egy nap fenekestül felfordul. Megtámadja egy szörny, kiderül számára, hogy a varázslat nem egy titkolandó dolog, csak ő volt mindvégig rossz helyen. Elhagyja a Földet és átlép Azorba, ahol mindenhol varázsalt száll a levegőben. Iskolába...