34.

8 1 0
                                    

Alig telt el egy perc is, hogy újból Azorban voltunk már három alak közeledett felénk. Ketten testhez simuló fényes páncélt viseltek, kezükben tartva a sisakjukat, a harmadik teljesen átlagosan volt öltözve; fekete póló, ugyanolyan színű nadrággal és cipővel. Ahogy közelebb értek felismertem, hogy Beatrice, Roxána és Will azok. Olyan rég láttam őket, hogy először azt hittem káprázik a szemem. Kikaptam a kezem Eddéből és ketté tárt karokkal futottam a barátaim felé, akik ugyanígy tettek. Hatalmas erővel csapódtunk össze a lányokkal és a fűre estünk, én feküdtem kettőjükön és szinte fojtogatva öleltem őket, ami egyiküket sem izgatta mivel a szuszt is kiszorították belőlem.

Elmondhatatlanul hiányoztak.

– Úgy hiányoztatok! – visítottam a fülükbe az örömtől, hogy végre itt vagyok, el sem akartam hinni.

– Te iiis! – válaszoltak hasonlóan magas hangon.

Nagy nehezen elengedtük egymást és feltápászkodtunk. Hátrapillantottam a többiekre, akik Willel társalogtak, de Edward csak hallgatta a földmágus szavait, mert engem figyelt a kék szempár. Gyorsan meséltem egy kicsit Eddről és a kapcsolatunkról pár szóban a lányoknak, akik „óóó"-zni kezdtek őrülten hangosan, ami rém ciki volt ezért csitítgatni kezdtem őket. A többiek végül odajöttek hozzánk. Edd mellém lépett és összekulcsolta az ujjainkat.

– Azt beszéltem a többiekkel, hogy körbe vezetem őket és addig Mel fel tud zárkózni az itthoni eseményekkel a lányok közbenjárásával, ez, hogy hangzik? – pillantott végig rajtunk Will, és mind bőszen bólogattunk.

Edwarddal váltottunk egy búcsúcsókot majd a páncélba öltözött barátnőim után indultam a suli másik végébe. Beatrice elmesélte Glossalrcyk gyakori támadásait, és hogy mindig lerombolt valamit az iskolából, ami igencsak szemet szúró volt, de a nagy örömben, hogy itt vagyok megint, nem vettem észre míg fel nem hívták rá a figyelmemet.

Míg haladunk akár hová is, megtudtam a lányoktól, hogy Dr. Silverman már nincs velünk és hogy ez csak az álneve volt, mert valójában Aizennek hívták. A király embere volt és azért került az iskolába, hogy míg Marcus itt tartózkodott addig megfigyelje őt, bár azt nem tudták meg milyen okból. Az iskolában már csak a diákok maradtak, akik harcolni tanultak és felesküdtek Roxánára és rám – sajnos ezen a jeles alkalmon nem lehettem itt, mert éppen a Moirákkal küzdöttem az élet-halál sakkjátszmát.

Hamar elértük a célunkat – ami az igazgatói szoba volt – Roxána könyökkel belökte az ajtót és tátva maradt a szám, mert teljesen átrendezték a helyet mióta itt jártam. Mindenhol térképek lógtak és tekercsek hevertek szanaszét. Középen egy gigászi asztal volt, rajta Azor teljes makettje és láttam rengeteg bábut, amit tologatni lehetett.

– Köszöntünk a hadi teremben! – tárta szét a karját Beatrice, majd a kezében lévő sisakot nemes egyszerűséggel a padlóra dobta, ami mielőtt becsapódott volna a faburkolatba eltűnt. – Itt szoktunk taktikai megbeszélést tartani, és már vannak terveink Glossalrcyk legyőzésére, ha te is készen állsz, mert mi már kellően! – Roxána bőszen bólogatott mellettem, hogy megerősítse Beatrice szavait. – Készen álltok a kis csapatoddal?

– Készen! Még fegyvert is szereztem! – büszkélkedtem.

– Meg kell mutatnod majd! De előbb felvázolnánk a hadi tervet! – vett fel egy hosszú nyelű fa kapának tűnő valamit a makettes asztal alól. – Holnap már jó volna támadni, mert holnap jár le Glossalrcyk teljes erejének visszanyerése és ezt ki kéne használni.

Biccentettem majd a makett elé álltam és vártam a haditerv ismertetését. Brutálisan élethű figurákat tologatott Beatrice azzal a fa akármivel. Glossalrcykhoz – aki valamilyen szinten a testvérem volt, de ebbe fura volt bele gondolni is – kellett nekünk menni, aki egy hatalmas füves terület végében kezdődő hegyek sziklái között nyerte vissza régi énjét.

Az éjszaka boszorkányaWhere stories live. Discover now