Az éjszaka boszorkánya

25.

Abban a helyiségbe gyűlt össze a hét fős csapat, ahova Melvin hozott minket tegnap. Már csak három bűnnel nem találkoztam. Egy sráccal és két lánnyal. Őszintén meglepett, hogy lányok is vannak a csapatban, nem tudom miért, de meghökkentem rajta egy pillanatra. A teremben hatalmas ricsaj volt, össze-vissza beszélt mindenki. Edward az ajtóban hagyott és belemerült a forgatagba, köszönt a számomra még ismeretlen társainak és ott lépett be a beszélgetésbe, hol éppen tartottak. Szinte semmit sem értettem abból, amit beszélnek, hiába próbáltam az egyikükre összpontosítani, hogy valamit elkapjak, sehogyan sem jött össze, csak káosz volt számomra és nem értettem, hogyan igazodnak ki egymáson ennyire könnyen.

Kicsit úgy éreztem magam az ajtóban állva, mint egy idegen, aki rossz házba tévedt be és fogalma sincsen, mégis hogyan hozta ezt össze.

Addig is, amíg reményt vesztve álltam, mint valami szerencsétlen próbáltam megfejteni melyik személy melyik bűn lehet, hogy ne unatkozzak míg fel nem fedeznek, hogy én is itt vagyok.

Elsőnek a magas és kigyúrt srácra siklott a tekintetem, aki éppen Egonnal beszélgetett vadul gesztikulálva. Csak úgy lobogott a feje körül szürkéskék haja, ahogy rázta a fejét és lila szemei vadul csillogtak. A közös fekete ruha megfeszült a karján a sok izomtól.

A kanapén ült a két lány egymás mellett, Edwarddal, Marcus-szal és Melvinnel társalogtak, kevésbé olyan hevesen, mint a másik két bűn. Szintúgy a fekete közös öltözék volt rajtuk, ami úgy illeszkedett az alakjukhoz, hogy kiemelte az idomaikat. Az egyikük tisztára úgy festet, mint egy jégkirálynő világoskék nyílegyenes hosszú haja a dereka aljáig ért és sötét kék íriszei olyan keménynek tűntek, mint egy jéghegy és elsőre egyértelmű volt, hogy vele nem szabad packázni.

A másik lány inkább lustának tűnt, a testtartásából ítélve, ahogy elterült a hatalmas fekete bőr kanapén. Rövid, szinte a füle aljáig ért csak homok színű haja és sötét barna szeméből azt olvastam ki; legszívesebben aludna. Neki kevésbé is mozgott a szája, csak néha szólt bele egyszer-kétszer a beszélgetésbe. Körbejáratta a szemét többször is a szobán, majd megakadt rajtam a tekintete. Felhúzta egyik szemöldökét amolyan „heh?" stílusban, és többször is végigmért. Féltem, hogy épp olyan balfasznak tűnök, mint érzem magamat. Felkelt a kanapéról, mire mindenki elnémult és a – tippre – lustaság bűnét nézték. Hozzám sétált, megállt előttem, újfent végigmért, végül megszólalt.

– Te vagy a leányzó, akiről Edward folyton beszél és ha részeg még inkább csak te vagy a téma? – csípőre tett kézzel állt.

– Hello! Melina vagyok! – köszöntem totál bénácskán.

Edward felállt, mellém sietett átkarolt a derekamnál fogva és a többiek felé vezetett. Hálás voltam a támogatásért, kicsit nyugodtabbnak éreztem magam a karjai közt. A lány, aki köszönés nélkül feltett nekem egy kérdést már újfent a kanapén fetrengett. Vajon hogyan? Szuper gyors lenne?

Edward leült a puffra, amin eddig terpeszkedett a társalgás közben és lehúzott az ölébe.

– Nos, mindenki, őt itt Melina! – mutatott rám mindkét mutatóujjával, hogy mindenkinek világos legyen ki is vagyok én valójában. Próbáltam nem idegeskedni és magabiztosnak tűnni így mosolyogva biccentettem a nevem hallatán. – Velünk fog lakni egy jó darabig. Bemutatkoztok neki gyorsan és utána elmegyünk, mert programunk van!

– Remélem semmi rosszaságot nem csináltok! – kacsintott ránk Egon majd meghúzta a flaskáját.

Éreztem, hogy vörösleni kezd az arcom. Edward átkarolt, és mint mindig mikor a közelemben volt, elöntött a nyugalom, hálás voltam a képességért, bár mivel megígérte, hogy nem használja rajtam, így egy kicsit meg is lepett, hogy így hat rám a közelsége; megnyugtatóan.