A félvér hercegnő

Káosz

-Cassie ne már, ha nekem mennem kell gyere te is.-noszogatta Sam.

-Minden évben ugyan ez van Sam, ha nem akarsz menni, hát ne menj.

-Te is tudod milyen Jess.

-4 évig laktam vele a koleszban. Nekem te ne mutasd be.-együtt haladtak Cassie lakása felé.-Dolgozom, de megpróbálok beugrani.

-Köszönöm, te vagy a legjobb.-ölelgette.

-Tőlem se várj beöltözést.-szögezte le fáradtan.

-Eszembe sem jutott ezt kérni.

Cassie és Sam az egyetemi évek alatt elválaszthatatlanok lettek, végre mindketten megtalálták a másik felüket. Majd barátnője nagy unszolására Cassie hozta össze őket Sam-el is. A diploma után Sam és Jess Palo Alto-ba költözött, míg Cassie Kaliforniában kapott munkát a rendőrségen. Így tudott ingázni a munka és az édesapja között. Amikor ideje engedte segédkezett neki különféle ügyek megoldásban. Mióta bekerült a Stanford-ra változtak a képességei, de minden más elmúlóban volt. Az évek alatt Will és John kutatása eredményt hozott, de Cassie számára nem hozott megnyugvást, ugyanis az ő esetében semmi jel nem utalt démoni előjelekre. Ezáltal nem kapott választ arra, miért képes arra, amire a szülei nem. 

-Mit eszünk?-nyitotta ki Sam a hűtőt, míg Cassie letusolt.

-Nagy választék nincs a lakótársam nem szeret vásárolni, csak enni.

-Akkor egy ebéd a kedvenc thai éttermünkben? Utána meg be is vásárolhatunk.

-Ha gondolod, haza is doblak.

-Megbeszéltük.

Cassie tudta, hogy Sam-nek elég nehéz ez az időszak. Hamarosan születésnapja van, amit általában mindig ketten töltöttek, majd hárman. Sam nem sokat beszél a családjáról, de azt éppen elég volt végig hallgatnia barátjának. Sajnos az anyukája meghalt, amikor kigyulladt a házuk, utána az apjuk nagyon keményen fogta őket, már ha otthon volt, ezek után már az is relatív fogalom lett mi is az otthon, mert sokat költöztek. A testvére volt, aki jóformán felnevelte mindig egyedül voltak koszos motelekben. Amikor elég idősek lettek a családi vállalkozásban kellett dolgozniuk, de Sam össze veszett az apjával és a Stanford-on kötött ki, míg a nála 4 évvel idősebb bátyja továbbra is ott maradt. Elég nehéz gyerekkoruk lehetett egy ilyen nárcisztikus, idegbeteg apa mellett. Sosem faggatta többet Cassie, mert eléggé fájdalmas volt ez Sam számára. Mivel mindent megosztottak egymással néhány kis részletet kihagyva ő is elmesélte kalandos életét. Azért is voltak annyira összhangban, megértették egymást még ha nem is ugyan amiatt, de mindketten tudták, milyen megjárni a poklot, ha kilógsz a sorból. Arról nem is beszélve milyen egy szülő figyelmére, szeretetére gyengédségére áhítozni, de volt az életükben egy olyan személy, aki támogatta, megértette őket.

-Miért nem költözöl közelebb? Lakhatnál nálunk is.-ajánlotta fel Sam, a jó ötletét.

-Minden ide köt Sam. Elmondtam már neked párszor, hogy miattam nincs okod aggódni, egész jól megvagyok Chad-el.

-Egy barom.

-Csak te hiszed ezt. Egész normálisan tud viselkedni azon túl, hogy sose vásárol. Hidd el jól meg vagyunk. Nem bunkó, fizet rendesen, egy helyen dolgozunk. Emellett...

-Ki ne mond, kérlek.

-Összeakartál hozni vele.

-Kértelek, hogy ne emlékeztess rá.

-Miért? Annyira aranyos volt tőled. Nem akartál magamra hagyni és felesleges harmadik kereket csinálni belőlem.

-Hülye ötlet volt a részünkről, viszont nem egyedül voltam benne.-mentegette magát, de már mindketten, majd kipukkadtak a nevetéstől.