Ültess egy virágot!

4. Virág

Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok szülő, nevelési tanácsadó, tanár, pszichológus, óvónő, de még csak felnőtt sem. De vagyok egy nővér, egy óvónő lánya, öt éve táboroztatok (ugyan a tavalyi évben csak egy napra mentem), foglalkozok gyerekekkel. Kérlek, ezeket vedd figyelembe, amíg a következő bekezdéseket olvasod, és ha tévedek, feltétlenül jelezd, de maradj kedves! TW: hányás

Az előző héten táboroztattam, első osztálytól negyedik osztályig lehetett jelentkezni. Hittantábor volt, azaz olyan gyerekekkel voltam, akik járnak hittanra. Misékre nem biztos, de az a lényeg, hogy hívő gyerekek. Ehhez képest, szellemet idéztek. Kérdem én, mi készteti a gyereket arra, hogy a körülbelül háromnegyed órát, amíg megkapta a telefonját, arra használja, hogy a Youtube-on szellemidézős videót nézzen, és utána ő is megpróbálkozzon vele? Ez szerintem nem csak egy hittantáborban okozott volna problémát.

Egyik elsős kislány, nevezzük Sz-nek, este feküdt az ágyában, és amíg betakargattam, a következő párbeszéd zajlott le:

Sz: Papapanna, tudod mit csinálok majd, ha hazaérek?

Én: Nem, mit?

Sz: Megölelem anyát, apát, a macskáimat, és a tabletemet.

A tabletjét. Nem a babáit, nem a plüsseit, a tabletjét. Sz most aludt életében először anyukája nélkül, egymás mellett szoktak aludni otthon. A párnája Sajt 32-ős volt, és egy Minecraft figurával aludt. Egy másik nap Sz és a táborvezető (Körülbelül 55 éves, hatgyermekes anyuka, hitoktató) között ezt a beszélgetés részletet csíptem el:

TV: Van másmilyen babád is?

Sz: Aha...

TV: Értem, akkor ő a kedvenced?

Sz: Aha...

Sz tanító nénije azt mondta, nem fogjuk tudni elhozni táborozni. Eltudtuk, sőt, életében először megette a kenyérhéjat is. Ugyan a negyedik napig kellett várnunk, hogy megszólaljon nyávogás nélkül, de erre is sor került. Talán első éjszaka pityergett kicsit, de a többi éjszaka nem volt probléma, de persze sokszor emlegette az anyukáját. Jó volt látni, hogy mennyit fejlődött egy hét alatt, de sajnos amíg otthon csak tabletezik, meg egyet nyávog, és mindet megkap, nem fog sokat érni ez az egy hét. Ráadásul elváltak a szülei, így egyáltalán nem könnyű neki. Remélem, jövőre újra látom majd, újra jön hozzánk táborozni.

Egy másik alkalommal két elsős kislánnyal L-lel, és B-vel beszélgettem. A padlón ültem, L-lel az ölemben, mert beverte a lábujját, kicsit sírdogált. B fel akarta vidítani, így beszélgettünk:

B: Szoktam otthon kötni.

Én: Tényleg, miket?

B: Egyszer kötöttem egy ekkora (kezével mutatja) plüssöt!

Én: Menő! És te, L, mit szoktál csinálni?

L: (csendben ül)

Én: Mivel szoktál játszani sokat, vagy mit szoktál alkotni?

L: Nem nagyon szoktam játszani, meg rajzolni se.

Én: Akkor mit szoktál csinálni?

L: Tévézni.

L-nek van egy ikertestvére, L2, ő is az én szobámban volt. Első este, lefekvés előtt:

L2: Fáj a hasam.

Én: Mennyire?

L2: Csak egy kicsit.

Én: Mennyit vacsoráztál? Többet mint otthon szoktál?

L2: Igen.

Én: Akkor biztos azért fáj, holnap reggelre majd elmúlik.

Meglepetés! Nem múlt el, sőt fél óránként felkeltette az alattam alvó Zs-t (35 körüli, ADHD-s, óvónő, de nem annak dolgozik), mert hányt. Kiderült, hogy több paradicsomot evett, mint szokott. Ez is csak úgy derült ki, hogy az ágyába is belehányt, és reggel, amikor TV és NN (35 körüli, háromgyerekes anyuka, hitoktató és tanítónő) mosta ki, látták. L2-t aznap hazavitték, másnap visszahozták, és neki, meg L-nek minden étkezésnél inniuk kellett egy Normaflore-t. Többen is beszéltük a segítők közül, hogy ezzel alapvetően nem lenne baj, de már szinte függőségként jelent meg a dolog, kérték, várták a gyógyszert.

Volt egy másodikas kisfiú is, M, akinek elváltak a szülei. TV előre figyelmeztetett minket, hogy vele egy kicsikét nehezebb, mert nehéz helyzetben van, de nem ment bele a részletekbe, lehet nem is tudta őket. Egyik reggel, misén, M torokfájásra panaszkodott és sírt. Az egyik segítő, MR kiment vele. Odakint megkérdezte, miért sír, és M elmesélte neki, hogy az apukája elköltözött tőlük, de nem tudja kifizetni a lakbért. Ha a hónapban nem fizeti ki az összes tartozását, börtönbe kerül. Ha kifizeti, valószínűleg kiköltözik az országból. Elmondtak érte egy imát, aztán miután M visszament a templomba, MR elsírta magát. M eleven kisfiú, kedves, mókás, és egyáltalán nem érdemli meg, hogy ilyenek történjenek vele. Egy alkalommal, még mielőtt tudtam volna a történetét, két csapatra oszlott a tábor, egy csapatba kerültem vele. Finoman átkaroltam a vállát, úgy jeleztem neki, mennünk kéne, mert lemaradunk. Kicsit furán nézett rám, akkor azt hittem azért, mert zavarta az érintés, de most már nem vagyok benne biztos.

Velük, és hozzájuk hasonló, problémás gyerekekkel volt tele a tábor. Hihetetlen érzés volt látni, ahogy összebarátkoznak, érezni, mekkora szeretet van bennük. Mi, segítők is sokat fejlődtünk, összetartó csapat lettünk, ami azért is jó, mert meg tudtuk beszélni egymással a dolgainkat, több véleményt is meg tudtam hallgatni egy dologról.

A sokféle morális és társadalmi téma, történet, kérdés közül most csak a gyerekekhez szorosan kapcsolódókat említettem, valószínűleg egy másik részben a többiről is beszélek majd. Ha akármelyikről kérdésed van, szeretnéd, hogy többet beszéljek róla, jelezd egy kommenttel!