~Tizenegyedik~

121 10 7
                                    

 Ha nekem valaki reggel azt mondja, hogy átélem életem legeslegnagyobb cikijét, akkor a képébe röhögök, hogy nem normális. De hát így volt. De mindent a legelején.

   Reggel szokásos volt minden. Nem derült még ki, hogy a magyar csapat tovább jut-e, ezért úgy döntöttünk, hogy ma megyünk egyet szórakozni. Méghozzá egy aquaparkba, ami nekem amúgy már régi vágyam volt, és tegnap Hanga felvetette, amibe a fiúk is beleegyeztek, így ma vagy harmincan megyünk egyet kikapcsolódni. De nem is baj. Minél többen vagyunk, annál jobb, nem? 

  Szóval reggel felkeltem. A bőröndömből neki álltam keresni a fekete bikinimet, mert úgy rémlett, hogy elraktam. Csak hát nem tudtam, hogy hova. Végül, tíz perc keresés után, a bőröndöm legmélyén találtam meg az én kis fürdőruhám. Kivettem még egy pólót meg egy farmer shortot, és a fürdőbe bevonulva, átvedlettem. Közben Viki és Hanga is felkelt, és követték a példámat. 

-Nem igaz! - kiáltott fel hirtelen Viki. 

-Mi az? - néztem fel aggódva.

-Nem raktam el a fürdőrucimat. Francba! De szar vagyok! - morogta dühösen. 

-Dehogy vagy az- termettem mellette, és bátorítva átkaroltam. -Mindenkivel előfordul, nyugi! Nekem is volt már. Megnézem van-e nekem pót. - álltam fel, és neki álltam keresgélni. -JEE! - emeltem ki egy korall színű darabot. -Ki a király?

-TEEEEEEEEE! - ugrott a nyakamba boldogan Viki. -Kösziköszikösziiiii!! 




  A hotel előtt hat különböző autó áll: BMW, Audi, Mercedes, Citroën, Ford valamint egy Porsche. Egy piros Porsche, ami eszméletlen szép volt. 

-Ne bazz! Kié ez a szépség? - bökött Hanga csodálkozva a piros kocsira.

-Szerinted? Ezé a gyereké- bökött Laci Milosra.

-Mi a...- lepődtem meg. Nem hittem volna, hogy Milosé a kocsi. Ahhoz ő túl jó fiú....

-Valakinek bejön a kocsi- vigyorodott el Andris, mire Dom helyettem is fejbe vágta. Köszi, Dom, innen is! 

-Fogd már be- vihogott Roli. Osszuk be a kocsikat, aztán húzzunk pancsizni! 

-Oké! Akkor velem jön.....- kezdte Milos hosszasan gondolkozva, miközben rám mosolygott. -Andris. Dom. Bendi. És. Flóra.

-Ezt miért szótagolva mondtad? - érdeklődtem kedvesen.

-Ehhez volt kedvem- vont vállat. - Döntsétek el ki hol ül. Annyi biztos, hogy én a volán mögött. - szögezte le. 

-Stip-stop, anyósülés!!! - kiáltottam el magamat. 

-Mert? - ráncolta a homlokát Andris. -Én is ott akarok ülni.

-Egy: én vagyok az egyetlen lány, szóval én ülök ott. Kettő: csak nem várod el, hogy izzadt focisták között tolongjak? - vékonyítottam el a hangomat. 

-De, elvárom- mondta.-Amúgy ülj. De visszafele enyém! - jelentette ki.

-Oké, oké! - egyeztem bele, mert nem volt kedvem vele vitatkozni. 

-Beszállás! - szólt Milos. A fiúk hátra kerültek. Miután mindenki elhelyezkedett, Milos bekapcsolta a rádiót. Éppen a Ribilja Corba Amsterdam című slágere szólt. 

-Értem én, drága  focistatársam, hogy szerb vagy, de nem lehetne hanyagolni ezt a förtelmet, és helyette Majkát kapcsolnod? Sokkal jobban érintené a fülemet. - panaszkodott Andris. 

-Neked minden baj? - röhögött Bendi. 

-Aha, zavarja a hallásomat a külföldi muzsika- magyarázta full komolyan. 

-Hát te tökéletesen idióta vagy- motyogta Dominik. 

-Köszi a bókot. Na Milos kapcsold el, mert a töködnél leszel felakasztva. - nézett rá. 

-Hova keveredtem....- dünnyögtem, és elővettem a telefonomat. Éppen jött egy Messenger értesítésem. 

Kori😍🥰💜: Hellloooooooooooooo

Me💖😋: Csumi

Kori 😍🥰💜: Mizu kicsi lány? Hiányzol.

Me💖😋: Semmi ülök egy kocsibaaaaa. Te is nekem<3

Kori😍🥰💜: Kivellll?😏😏👌

Me💖😋: Szoboszlai, Schäfer, Bolla éssssssssss KERKEZ MILOS!!! 

Kori😍🥰💜: Mi a fasz? Mibe keveredtél???

Me💖😋: Semmibe! Kikérem magamnak!

Kori😍🥰💜: Okéééééé drágám:)

Me💖😋: Na mennem kell, mert Andris mindjárt kitépi a kezemből a telefont. Sziaaaaa

Kori😍🥰💜: Csáoooooo


-Ki a szar az a Kori? - ráncolta a homlokát Andris kezében a telefonommal. Kissé elvörösödtem. Erre persze Milos is odakapta a fejét. 

-Pasid van? - kérdezte Bendi. 

-Öhm.....Kornél a.......



Itt is volna a tizenegyedik fejezetem! Ha tetszik vote/ komment. Nem kaptam kérdéseket, ezért nem ebben a fejezetben fogok válaszolni rájuk. 

Helga

2024. július 10. 

~Tiltott Gyümölcs~ / Kerkez Milos ff/ ⚽BEFEJEZETTUnde poveștirile trăiesc. Descoperă acum