Take me back to Eden [ König CoD]

Elhatározás

Kora estére járt az idő és ő nyitott ablaknál cigarettázott, közben sört iszogatva, lázasan püfölve a billentyűzetet, írva a jelentést. Ámbár gazdagodott egy csinos monoklival, sikeresen megtisztította a gazdatestet a parazitától. Raven legalábbis szeretett így fogalmazni ezt illetve. A démon, entitás, ördögűzés olyan bizarrul hangzott, annak dacára, ténylegesen ezt művelte.

A felharsanó kopogásra sóhajtva mentette el a félbe hagyott dokumentumot és csukta le a gép tetejét, hogy ajtót nyithasson. Szemöldöke meglepetten siklott homlokára, megpillantva a küszöbön tébláboló óriás osztrák miatt, aki szokásos módon a balkaváját viselte, elfedve arcát. A délután megejtett kis csókjuk miatt még mindig bizseregtek ajkai.

- Hozzám dobták - nyújtotta át Ravennek a férfi a kis dobozt, erőteljesen vizslatva a szeme alatt éktelenkedő foltot - Jegeld - javasolta.

- Esélytelen, hogy a drága jegemet pia helyett erre - mutatott az arcára - pazaroljam, de köszi.

- Hogy szerezted? - érdeklődte és Raven a szeme körüli ráncokból sejtette csak mimikáját.

- Kaptam - vágta rá frappánsan.

- Hmm - bólintott, majd intett ügyetlenül és hátraarcot vágva el is cammogott a lépcső felé.

Raven vállat vonva csukta be az ajtót, majd tért vissza munkájához. Hozzá körmölt még néhány mondatot, aztán elküldte emailben, lezártnak tekintve a témát. Viszonylag bonyolult volt egy ilyen jelentést megírni, mivel apró részletekbe menően kellett taglalnia úgy általában véve mindent. Milyen szagot érzett, hogyan nézett ki a delikvens, hogyan reagált, mit használtak amikor a székhez kötözték...

Néha a feje belesajdult a sok túlságosan is részletes információk hadába. Még egy sóhaj. Ezúttal egy megkönnyebbült. Gyomra korgása emlékeztette arra, aznap még nem evett, így a konyhába vonulva szerezte meg a kedvenc étkezdéje szórólapját, tüzetesen megszemlélve a kínálatot. Egy sajtburger menü mellett voksolva felhívta a büfét, megrendelve a kért ételt. Az ilyen alkalmakkor gyakorta eszébe jutott, hogy kislányként gondolni sem mert arra, egyszer saját keresete lesz és ilyesmire is költhet. Az árvaház ahol felnőtt teljesen más volt, mint például az itteni, Anna nővér által vezetett intézmény. Raven akármennyire is ódzkodott attól, bizalmat szavazzon a nőnek, megtette. Néha elmerengett azon, milyen lett volna az élete, ha Anna kezei alatt cseperedik fel? Mivel foglalkozna? Boldogabb lenne?

Elmélkedéséből egy újabb kopogás szaggatta ki. Homlokát ráncolva ment az ajtóhoz, mert abban biztos volt, a rendelése ilyen hamar nem érkezhetett meg.

Az előzőnél is jobban megilletődött az osztrák katona láttán, aki immáron egy csomag fagyasztott zöld borsóval a markában állt ott.

- Már rendeltem hambit, köszi - legyintett a nő viccelődve.

- A monoklidra - morogta Alexander kék szemeit forgatva.

- Óh - döbbent le a figyelmesség miatt, ám elvette a felé nyújtott hideg csomagot - Kösz.

A férfi biccentett, aztán szó nélkül ismét ott hagyta a nőt. Raven gyanította, a csók miatt ilyen távolságtartó hirtelenjében, hiszen azelőtt mindig vidáman köszönt neki, kifejezetten barátságosan. Valahol mégis meg tudta érteni reakcióját, hiszen őt mindenki furcsának vélte és ez alól nyilván Alexander sem volt kivétel.

Immáron a hideg csomaggal a markában telepedett a kanapéra, szeméhez illesztve a jeges zöldséget. Voltak ennél durvább sérülései a múltban, emiatt ez a semmiségnek tűnő monokli nem túlzottan hatotta meg. Tört már bordája, fordult elő égési seb, ám egyik sem volt annyira megrázó élmény, mint a talpain viselt hegek, melyeket még akkor szerzett, amikor arra kényszerítették, fogadja be Akert. Sosem fogja elfelejteni saját fájdalmas sikoltozásait, melyek gyengébb napjain emlékeztetik arra, nem szabad megbíznia senkiben sem, mert annak bizony nyoma marad.

&&&&&&

Alexander óvón fogta hatalmas tenyereiben a csepp cicát, mely annyira aprónak tűnt hozzá képest, ha valaki nem nézte meg alaposabban, azt hihette, mindössze furcsán tartja kezeit. Az állatorvosi váróban ücsörgött, mert fontosnak vélte, hogy kis kedvence megfelelő ellátást kapjon. Azelőtt nem volt háziállata, ám helyesen szerette volna csinálni és mindent megadni a csöppségnek, ha már a sors egymáshoz sodorta őket. A vizsgáló ajtaja kinyílt, amin egy fiatal nő lépett ki. Nem titulálta volna kivételesen gyönyörűnek, mégis volt benne valami, ami magára vonta a férfi teljes figyelmét. Talán a kedves kisugárzása, vagy az érdeklődve csillogó szürke íriszei.

- Helló! Fáradjon beljebb - intett kecses kézmozdulattal a rendelő irányába.

A katona felkelt, kitartóan fogva a macskát, bevonulva a világos, fertőtlenítő szagú helyiségbe. Egyenesen az asztalhoz sétált, megállva előtte, készen arra, lefogja Ravet, ha szükséges.

- Morana Tmavý vagyok. Miben segíthetek? - mosolygott elbűvölően.

- Pár napja találtam Ravent és szeretném, ha beoltaná vagy nem is tudom, mit kell ilyenkor tennie - mondta Alexander zavartan.

- Ránézésre még csak 5 hetes a picúrka. Mit is mondott, hogy hívják?

- Alexander.

- A cicát - kacagott a nő aranyosan.

- Óh, Raven.

- Érdekes névválasztás - tűnődött hangosan az orvos - A barátnője? - tippelt.

- Mi? Nem. Pusztán, emlékeztet valakire a bundája színe és gondoltam... - vont vállat esetlenül.

- Áh - bólintott megértően - szóval, elsősorban felülvizsgálat fog történni. Megnézem a tápláltságát, szőrét, fogait, nyálkahártyáját, utóbbit az esetleges paraziták miatt. Kap oltást, valamint féreghajtót. Székletet hozott?

- Mit? Minek? - ráncolta homlokát maszkja alatt értetlenül.

- Analízis miatt - magyarázta meg Morana.

A kezdetleges zavar dacára Alexander figyelmesen nézte, amíg az orvos megvizsgálja Ravent, majd lefogta, mikor megkapta az első injekciót és féreghajtót is, melyet utasításra két hetente kellett neki is adnia otthon, folytatva a kezelést. Kiállított egy kis könyvet a cicának, benne a nevével, aztán megtárgyalták a következő időpontot, amikor a chipet is megkapja. Morana végig feltűnően kedvesen viselkedett a férfivel, többször is megérintve karját, vállát, ami zavarba ejtette az osztrák pasast. A doki szabályosan rástartolt és ezzel rendesen feljebb tornázta Alexander önbecsülését. Akaratlanul is összehasonlította a cica névadójával, erőteljesen Morana részére billentve azt a bizonyos láthatatlan mérleget. Nem tudta volna megmagyarázni miért, de imponált neki a nő és kedvelte is valamelyest, ezért elfogadta a nő vacsora meghívását, annak ellenére, nem szokott randevúzgatni. Az esti találka miatt enyhe frusztrációval lépett ki a rendelőből, kezében a már beoltott cicával. A hazafelé vezető rövidke úton végig gondosan fogta, nehogy egy váratlan pillanatban kiugorjon markaiból és meglépjen. Még mindig hihetetlennek vélte, hogy képes volt igent mondani egy frissen megismert nő randimeghívására, bár egyáltalán nem bánta. Morana csinos volt, ráadásul intelligens és kedves is. Talán a csúf arcával is megbarátkozna.

Akármennyire is el akarta kerülni a nővel való találkozást, a tömbházhoz érve szemei automatikusan siklottak a fekete hajú Ravenre, aki egy apácával beszélgetett szokatlanul vidáman. Alexander nem sokszor látta mosolyogni furcsa szomszédját, éppen ezért volt kissé érdekes számára a látvány.

- Jó napot! - köszönt illedelmesen elhaladva mellettük, mégis kerülve a közvetlen szemkontaktust Ravennel.

- Milyen édes - jegyezt meg az apáca.

- Most voltunk orvosnál - emelte meg a cicát a férfi.

- Óh, a macska is - legyintett a nő.

- Anna, ne már! - nevetett Raven, vállon csapva a nővért.

Alexander libabőrözött Raven kacagását hallva. Sosem hallotta még ezt az ártatlan, már-már tündérien imádnivaló hangot. Esélytelen volt megmagyaráznia, miért kuszálja össze és gyengíti el egyszerre egy szimpla női kacaj. Mintha beférkőzött volna a bőre alá, onnan pedig egyenest bensőjébe, forróságot generálva benne. Utálta a tényt, akárhányszor Raven közelébe kerül, furcsa, addig sosem tapasztalt érzések kavalkádjai rohamozzák meg. Éppen ezért határozta el, nagy ívben elkerüli ezentúl és akárhogy is lesz, inkább Moranara fókuszál. Elvégre, mégiscsak komolyabb nő, mint Raven.