Take me back to Eden [ König CoD]

Kóbor macska

A mappa fölé hajolva olvasta végig a szöveget. Olyan régóta csinálta már ezt, könnyedén meg tudta állapítani, mikor van szükség az ő beavatkozására és mikor van szó puszta pszichológiai esetről. Sok nővér lett volna a helyében. Akik nem voltak teljesen beavatottak  csupán annyit láttak, sokat utazik, sok emberrel találkozik. Hát persze,  csupa kaland volt az élete! Noha, valóban nagy nevekkel dolgozott együtt, gyakorta kisegítve például Damonte atyát, Truqui atyát. Annak ellenére,  elveszítette hitét Istenben és az egyházban, tisztelettel viseltetett irántuk, elvégre hasonló katonák voltak, mint ő. Megszámlálhatatlan borzalmat látott, olyanokat is, melyek olykor kísértették álmában.

A csengőszóra megugrott ültében, majd ujjaival átfésülve hosszú,  fekete tincseit felkelt a székről és az ajtóhoz ment, beengedve a késő esti látogatóját. A kék nővér ruhát viselő nő kedvesen mosolyogva ölelte meg. Ő volt az egyetlen barátja, akinek egy cseppnyi normalitást köszönhetett ebben a pokolban, amiben élt, valamint az egyetlen ember volt, akiben némiképp megbízott. Devon zöld íriszei fáradtan, mégis vidáman csillogtak, derékig érő ezüstszín haját laza kontyba fogta. Vele ellentétben ő maga volt a megtestesült jóság, pozitív energia és ezért titkon irigyelte.

Beljebb kormányozta a nőt a nappaliba, aztán a konyhába igyekezett, feltenni egy teát. Devon ritkán ivott kávét, tipikus angolként a teát részesítette előnyben és csak miatta szerzett be egy rakás,  különféle ízű filtert. Az ezüstös hajú a pultra helyezte a fekete termoszt, kiérdemelve egy hálás pillantást a másiktól.
Vérre volt szüksége az életben maradáshoz, nem is maga miatt, hanem akit befogadott a testébe. Táplálnia kellett,  még ha ez undorította is.

- Mennyi időd van még a rohamig? – kérdezte Devon aggodalmas hangsúllyal. 

- Még bírom – válaszolta kurtán – Vanília vagy cseresznye?

- Cseresznye – vágta rá gondolkodás nélkül, szelíd mosollyal – Igor üdvözöl – tette hozzá.

- Jól vagytok?

- Vagyogatunk. Most minden nyugodt.

Bólintott, majd levette a tűzhelyről a kannát és a már előkészített bögrébe öntötte a meleg, de nem túl forró vizet. A cukorral együtt a pultra helyezte azt, oda, ahol közben Devon helyet foglalt.
Jó ideig beszélgettek a nővérként dolgozó nő munkájáról, kivesézve a sok éjszakai műszak árnyoldalait. Aztán mesélt arról, szeretne egy hét szabadságot kivenni, ám a az osztályvezető nővér hallani sem akar erről,  úgyhogy a romantikus pihenése a pasijával várat magára.

Szerette, ha Devon meglátogatta. Hétköznapi ember volt, hétköznapi problémákkal, melyeket irigyelt. Neki talán az egyetlen normálisnak titulálható gondja az volt, hogy a futár folyton az alatta lakó pasihoz tette le az ő csomagjait. Fél tizenegy felé Devon elbúcsúzott és haza indult, megígérve, a héten találkoznak még. Bízott benne,  hogy így lesz és nem kell túl messzire utaznia a munkája miatt.
Visszatért a papírokhoz, azzal foglalva le kusza gondolatait,  közben a vért kortyolgatva. Eleinte még öklendezett tőle, azonban az évek során hozzá szokott a fémes ízhez. A testét bitorló szörnyeteg megnyugodott, abba hagyva a fejében keltett suttogást, amivel arra ösztönözte,  adja meg, amit kér.
Megadta, így hát visszavonulót fújt.
Négy dokumentumot tudott átolvasni, ketté szortírozva azokat, mikor utolérte a társasház átka. A lentről fel szűrődő félretéveszthetetlen nyögések zaja megmosolyogtatta. Eszébe sem jutott ítélkezni. Miért is tette volna? Ő rosszabb volt mindannyijuknál. Megesett már,  hogy a földszinten lakó férfi fizetős lányokhoz fordult,  levezetve a feszültséget. Nem tudott sokat róla,  mindössze annyit, katonaként keresi a kenyerét és osztrák származású. A zavaró kéjes nyögéseket és sikoltozásokat elnyomva bekapcsolta a zene lejátszót, mert valamelyest igyekezett megőrizni a jó öreg diszkréciót,  ha már a szomszédja nem teszi, gondolva a többi ott lakóra.

Újabb mappát tett balra, belefirkantva a „pszichológiai eset” jelzőt, majd megmasszírozta halántékát. Fáradt volt, ezért a fürdőbe vonult, engedve egy nagy kád kellemesen forró vizet, hogy lazíthasson. A probléma az volt, hogy itt talán még hangosabban hallotta a nő nyilvánvaló sikongatását.

- Hülye kurva – morgolódott orra alatt,  mégis megszabadult ruháitól és a kádba mászott.

Jóleső sóhaj hagyta el ajkait, érezvén, miként feszes izmai kezdenek elernyedni. Lábujjait szórakozottan mozgatta a kád peremén, mintha olyan viccesek lennének feketére fejtett körmei. Próbálta kizárni a hangoskodást és relaxálni kicsit. Hiába koncentrált jóformán orrvérzésig a nyugalomra, felesleges erőlködésnek bizonyult.

- Kérlek – pusmogta pilláit lehunyva.
Bizonyos esetekben a szörnyeteg segítségére kelt, kiegyenlítve a viszonyokat. Alig pár perc múlva a prostituált mű élvezése elhalkult és csak ő maradt zavaros elméjével.

- Köszönöm – mondta halkan.

Mások furcsának vélték, mert megesett, hogy magában beszélt. Legalábbis ők ennek tudták be.
Nagy levegőt vett, aztán alá merült. A víz alatt tökéletes béke ölelte körbe és ez teljesen megnyugtatta. El is tudott volna aludni akár.
Mielőtt akaratlanul is vízbe fojtotta volna magát,  felült,  gyorsan letisztálkodva és törölközőbe csavart hajjal, köntösben szambázott be a szobába. Nem maradt energiája megszárítkozni, ezért kikészülve hanyatlott le a matracra, a plafont bámulva.


                   &&&&&&&&


Hatalmasat ásítva nyomta ki ébresztőjét, majd kapta össze magát,  hogy szokásos reggeli rutinját letudva, kocoghasson kicsit. Szeretett rendszeresen sportolni, mert ez még ha kis részben is, de lekötötte a benne tomboló feszültséget. Hosszú,  fekete haját lófarokba kötötte, szabadidőszettet húzott és mobilját a zsebébe süllyesztve kilépett lakásából. Biccentett a postaládánál szöszmötölő több,  mint két méter magas, külföldi szomszédjának, aztán elhagyva a tömb házat futni kezdett. Kis városban élt, ahol javarészt ismerte az embereket, nem kellett a forgalmi dugókkal vesződnie. Kedvelte ezt a közeget, annak ellenére,  sokan furcsának találták őt. Elkocogott a parkig,  azt körbe rohanta kétszer, és megállt a kedvenc kis pékségénél reggelit, valamint kávét venni. Lassabb tempóban haladt vissza, azt tervezve, az erkélyre telepedve fogyasztja el zsákmányát. A tömbházhoz érve azonban megtorpant, azt latolgatva,  mi a francot kereshet az osztrák pasas a bokorban gubbasztva? Furcsa arccal lépdelt közelebb hozzá.

- Te is hallod? – kérdezte a férfi a földön mászva,  négykézláb,  szemeivel kutatva valami után.

Szólásra nyitotta száját, hogy megossza vele, ismer egy kiváló pszichológust a környéken, amikor megütötte fülét a vékony nyávogás.

- Ja – felelte.

- Segíts megkeresni! – kérte a pasi erős akcentussal beszélve az angolt.

- Szólj a házmesternek – javasolta.

- Meg fogja ölni. Az összes kóbor macskát megmérgezi – ingatta fejét rosszallón.

Eltöprengett azon, lazán megfordul,  faképnél hagyva a kissé érdekes férfit, mert semmi kedve nem volt macskát hajkurászni kora reggel, éhgyomorral. Mégis, ahogyan a katona rá emelte kék, érdekesen szomorkásan csillogó szemeit, elbizonytalanodott. Az arcát sosem látta, mert mindig maszkkal takarta, azok a kék íriszek mégis lenyűgözték. Megadó sóhajjal tette kis szatyrát az ablakpárkányra, egy pillanatra gyászolva meleg, karamellás kávéját,  aztán leguggolt a férfi mellé,  keresve a hang forrását.

- Ciccc, ciccc, cicuska – csalogatta az állatot.

A kétségbeesett nyávogásra oldalra kapta fejét, ahol a kémény tisztítónyílása volt. Kulcsát előkotorva csavarozta ki az öreg kicsiny ajtót és nyitotta ki azt. Egy aprócska, riadt tekintetű fekete cica nézett vissza rá, ijedten nyervogva.

- Nesze, a macskád – fogta meg, átadva a pasinak.

Kormos kezekkel markolta fel szatyrát és indult az épületbe. A férfi követte, folyamatosan gagyogva az állatnak, ami olyan cseppnek hatott a hatalmas termetéhez képest, mintha egy kisegeret dédelgetne.

- Raven lesz a neve – jelentette ki.

- Rólam nevezed el? – állt meg a lépcső alján,  felnézve az osztrákra.

- Hasonlít rád  - vont vállat sután.

- Én nem mászok kéményekbe – morogta.

- Van tejed?

- Nem fogod behozni azt a dzsuvás macskát a lakásomba! – közölte határozottan a nő.

- Megvárlak az ajtóban – mondta a férfi szelíden.

Hezitálva, ám bólintott. Immáron a férfivel maga mögött menetelt fel az emeletre, ahol tartva szavát, a küszöbön lecövekelt. A nő pufogva nyitotta ki otthona ajtaját és a kezében szorongatott holmit a pultra téve ment kezet mosni. Eltartott pár percig, amíg lesikálta ujjairól és tenyeréről a fekete maszatot,  majd ezzel végezve a hűtőt megcélozva kivett egy doboz tejet,  amit a fószernek adott.

- Bocsi a tegnapi miatt. Biztos hangosak voltunk – szabadkozott az osztrák.

- Mindegy – legyintett a nő,  aztán rácsukta az ajtót.