Take me back to Eden [ König CoD]

Hordozó

Az irodának kialakított kis sarokban ténykedve elküldte az utolsó e-mailt is, majd lezárva a képernyőt félretette a tabletet. A testében tomboló hőség frusztrálta, hiszen nemrég fogyasztott vért, nem kellett volna a szörnyetegnek éhesen követelőznie. Nem akarta ismét határait feszegetni, ezért megelőzve a bajt, üzenetet küldött Evenek. Eleinte bosszantotta, hogy bizonyos esetekben férfi aggyal kellett gondolkodnia, ám ilyen az, ha rákényszerítik, hogy fogadjon be egy Aker nevű egyiptomi istent, aki kedvét leli a gyönyörű nőkben.

Párszor -még az elején- próbált ellenállni a kényszernek, elutasítva Aker vágyait, azonban csúnya vége lett, azóta is combjain hordozva a pocsék emlék jeleit. Töltött magának egy italt, mert józanul valahogy sehogy sem tudta rávenni magát az elkövetkezendőkre, majd gyors zuhanyt vett, húzva az időt, míg Eve odaér. Akárhányszor ezt tette, azokban az órákban kegyetlenül élvezte, csak ne lett volna utána az a mélységes undor, amit önmaga iránt érzett. A bűntudat, a szégyen.

A csengőszóra sürgetve nyitott ajtót, beengedve a vörös hajú, barna szemű nőt. Eve még női szemmel is gyönyörű volt és Ravennek el kellett ismernie, a szörnyetegnek van ízlése.

- Egyre gyakrabban kell jönnöm - jegyezte meg vidoran Eve, mintha tetszene neki a tény.

Raven háttérbe húzódva saját testében, átengedte Akernek az irányítást. Tompán érzékelte, a testéből áradó édes feromont, mely arra szolgált, hogy a vele szemben álló nőnek esélye sem legyen ellenkezni és illatát érezve felkorbácsolja vágyát.

- Üdvözöllek Védelmező - suttogta lenyűgözve Eve, meglátva Raven zöldeskékből feketére változó íriszeit, nyilvánvalóvá téve, az Isten felszínre tört.

A Raven testébe száműzött istenség a fekete ajtó felé sétált. Kedvére való volt, hogy hordozója külön szobát szentelt neki, az egyiptomi vonalat követve a berendezésben. Furcsa volt még számára ez a modern, változó világ a számtalan mozgóképpel, elektromos árammal és okostelefonokkal, de hamar alkalmazkodott Ravenen keresztül. Leült a nagy tükörrel szemben, lábait szét tárva. Tagadhatatlanul imponált neki az elé táruló látvány. Valamiért a hordozója teste sokkalta inkább lenyűgözte, mint a vörös hajú nőé. Éhesen futtatta szemeit végig a kerek melleken, a formás combokon, a csípőjén. Őszintén bánta, hogy nem érintheti meg Ravent úgy, ahogyan arra elkeseredetten vágyik.

Eve térdeire ereszkedve látott hozzá a kényeztetésbe. Az Isten élvezettel telve figyelte miként a fekete hajú nő dús ajkai elnyílnak élvezetében, noha bosszantotta, hogy nem Raven hangját hallja, hanem saját, mély már-már torz baritonját. Felmerült benne a kósza gondolat, megcsókolja Evet, néhány tünékeny pillanatra átvéve felette az irányítást, de pontosan tudta, az nem csillapítaná beteges vágyait. Ha alkalma adódott volna arra, hogy más testébe bújhasson, valóban érezve a nőt, annyi mindent tett volna vele, hogy beleőrül. Istenként vágyódott egy olyan nőre, aki halandó volt, ráadásul a hordozója. Bizonyára ezzel büntette Ra, amiért elhagyva helyét lepaktált egy olyan néppel, akik még csak nem is az övéi.

Eve kutakodó keze felkúszott Raven hasára, onnan tovább haladva a mellére, finoman megmarkolva azt. Akernek ennyi bőven elég volt, hogy eszét vesztve vetődjen előre, ujjaival Eve torkát szorítva, a falnak lökve.

- Nem érsz hozzá! - hörögte az ősi nyelvet használva.

- Sa...sajnálom - nyekeregte levegőért küszködve.

Aker hezitált, majd fogait össze préselve elengedte, undorodó fintorral hátrébb lépve tőle. Szüksége lett volna egy másik testre, egy olyan hordozóra, aki férfi.