Take me back to Eden [ König CoD]

Barátnő

Szerette Anna nővért, mert ő nem úgy gondolkodott, viselkedett és beszélt sokszor, mint egy apáca, hanem sokkal inkább úgy, mint egy féltő, gyermekét óvó édesanya és ez akaratlanul is szeretetre ösztönözte Ravent is irányában. Azóta ismerte, hogy a szertartást követően a városba küldték, azt a helyet kinevezve tevékenységének központjául. Kizárólag miatta nem érezte magát egyedül és kifejezetten jót tett magányos, akkoriban még megszeppent énjének a törődés, melyet az apácától kapott.

Hosszú órákig beszélgettek odakint a háztömb előtt letáborozva. Raven igyekezett a társalgásra fókuszálni, ám nyugtalanította a nemrégiben elegánsan felöltözött osztrák férfi távozása. Másra sem tudott asszociálni, mintsem randevúra ment, ami megmagyarázhatatlanul zavarta.

- Jó kiállású férfi, kellemes hanggal. Nem lehet örökké egyedül - jegyezte meg halkan Anna, mintha olvasna gondolataiban.

- Tudom - sóhajtott Raven.

- Tetszik neked. Szokatlan belegondolni, hisz amióta ismerlek, nem érdeklődtél senki iránt sem. Főleg nem férfi iránt - osztotta meg aggodalmát a nővér.

- Rendes pasas - helyeselt a másik nő - Viszont, ezzel az életvitellel nem hiszem, hogy egy normális párkapcsolatot is elbírnék. Ráadásul, az emberek furának tartanak.

- Érzik rajtad. Nem látják, de érzékelik azt a bizonyos sötét aurát, ami körbe leng. Nem feltétlen rossz ez, de idő mire megszokja az ember - mondta halkan, komoran Anna.

Raven a betonra meredt, maga elé, átrágva az apáca szavait. Tény, többen is megjegyezték, különös, megmagyarázhatatlan valami lengi körül, ami másokat nyugtalanít, esetleg meg is rémiszt. Ezzel azonban nem tudott mit kezdeni, hiszen ez a része volt. Aker benne volt, ahogyan a sötétség is, hiába akarta kétségbeesetten tagadni, vagy küzdeni ellene. Értette, hogy ez eltántorít bárkit is attól, közelebb kerüljön hozzá, mégis kezdte felőrölni az a tetves magány.

A közeledő párosra automatikusan kapta fel fejét. Alexander tagadhatatlanul észbontóan festett fekete ingjében és sötét farmerjében. Ráadásul a ruhák anyaga olyan megadóan simult szépen kidolgozott testére, mintha kifejezetten arra teremtették volna, hogy ilyesmiket hordjon. Noha arcát maszk takarta, Raven biztosra vette, anélkül csak még szívdöglesztőbben mutatna. Ha nem ismerte volna az egyébként jámbor férfit, esti órákban, az utcán bizonyára megijedt volna tőle, hiszen majdnem kétszer akkora volt, mint ő, izmos és széles vállakkal, erős karokkal. Munkáját tekintve pedig tutira tudott olyan fogásokat, amivel egyetlen perc leforgása alatt képes lenne kioltani bárki életét vagy szimplán kitörni a nyakát.

A mellette jókedvűen vigyorgó és csevegő nő mégis könnyedén sétált mellette, ujjait az osztrákéival össze fűzve, amitől Ravennek kellemetlen csomó alakult gyomrában.

- Jó estét! - üdvözölte Anna nővér a párocskát, amikor eléggé közel értek.

A katona megállt, ezzel ugyanerre késztetve a belé kapaszkodó nőt is. Magasabb volt Ravennél, hosszú combokkal, melyeket szoknyája kivágása miatt látni lehetett. Szőke, kiengedett haja fenekét verdeste, dereka karcsú volt, szemei szürkén csillogtak az utcai lámpák fényénél, ajkai pedig szépen íveltek, kellően teltek. A tökéletes ellentéte volt és egy momentumig el is ismerte, megfelelő választás helyette. Mégis ahogyan előrébb lépett a nő, megütötte orrát az a félretéveszthetetlen szúrós, rothadásra emlékeztető szag, ami miatt Raven zöldeskék szemei gyanakodva szűkültek résnyire.

- Jó estét Anyám! - csivitelte a szőke széles mosollyal arcán - Errefelé sosem találkoztam apácával még.

- A lányomhoz jöttem látogatóba - helyezte tenyerét nyugtatóan Raven vállára a nővér.