Fantasióseis

44. A vég nedvese

lizim02 egyik könyvének – vajon sikerül rájönni, melyik az? – fanfictionje szatíra alakba öltve... akarom mondani, öntve. Idióta ennek a Fantasióseisnek az írónője, nézzétek el neki! Aki felismeri, az szeretni fogja ezt is!

Telibe Nathanielre estem, a szexi, kigyúrt hátára. Feltápászkodtam, a gerince kicsit megroppant a nagy súlyom alatt, miközben a szívem hevesen kalapált. Amint lekászálódtam róla, megállapítottam, rendesen kiüthette magát. Azért a biztonság kedvéért belerúgtam kettőt.

Nem reagált.

Erre nyugodtan fordultam a vörös szemű Lucifer felé, aki pajkosan elmosolyodott. Ránéztem a Nathanhöz hasonlatos arcára, és egyből odarohantam hozzá. Erős, csattanós pofonnal jutalmaztam, amiért így megijesztett minket. Jött a következő és a következő.

– Egyen meg a penészes fene, te fasz! – kiabáltam neki gladiátoros lelkesedéssel.

– Mi ütött beléd, gyermek?

– Told el innen az otromba képed, mielőtt neked esem, és a pokolig kúrjuk magunkat!

– Hogy tessék? – kérdezte meglepődve, a szemében huncut csillogás lett úrrá. – Azt mondod, meg akarod erőszakolni a sátánt, a Fényhozót?

– Igen, azt! Ha a fiad olyan jól hall, te mi a francért nem? Esetleg már annyira megvénültél, a hallásod is romlott?

Durcásan fontam össze a karom, amíg szúrós pillantással illettem az immár égkék szemű formába alakult sátánt. A nálam jóval magasabb férfi arcáról csak úgy főzött a magabiztosság. A kezét összeszorította maga mellett, az ökle megremegett.

Felkacagtam. Lucifer évekig várt a pokol visszafoglalására, amit türelmesen megvárt... jó, majdnem türelmesen, mégis most, amikor rá utazom, alig bírja visszafogni magát.

– Na, mi lesz már, megmoccansz még valaha? – csücsültem le Nathaniel formás, kerek, izmos fenekére.

Elégedetten konstatáltam, hogy az milyen tökéletes tartást ad, biztosan a szilikon teszi. Ugyanis rájöttem, mindvégig hazudott nekem. Nem is kigyúrt annyira, mint hittem! Ehelyett szétműttette magát, mint egy elégedetlen filmes csajszi, hogy utána szexike legyen. Legalább neki jól sikerült a műtétje... Bezzeg az én botoxom!

– Várj egy percet, csak elugrom az óvszerért! Tőled nem várok gyermekáldást, leány.

– Nem is terveztem, én csak Nathannel szexelhetek gumi nélkül!

– Nem, vele sem, de mondtam már! A fürdőszobában sem véletlenül kellett szétrebbenetek – közölte velem hidegen, miközben kiugrott egy őz a bokorból.

Amint meglátott minket, felsikkantott, majd hanyatt vágódott a talajon. Ettől Lucifer annyira megilletődött, hogy ugrálva, négykézláb rohant az erdőbe, átvéve az aranyos kis állat identitását.

Megrökönyödve néztem az eseményeket. Újra Nathanielhez fordultam, aki éppen hevesen könnyített a benne lévő, felgyűlt gázok súlyán, vagyis alpáriul szólva, fingadozott.

– Nathan, kelj fel! – kevertem le neki egy hatalmas pofont, mire kipattant a szárnya, majd felrepült egy kilométer magasra.

Viszont, mivel nem különösebben volt tehetséges ebben, hozzám hasonlóan bénázva, ő is visszazuhant. A nyaka kellemetlen reccsenéssel tört el, mégis hamarosan már démoni alakjában tündökölt. A gyémántos kékséget átvette a mindent átható sötétség, a belőle feltörő fingáradat a csonttörést követően abbamaradt.

– Luna, Luna, minden rendben? – pánikolt, majd körülvizslatta a környéket. – Hol van az apám?

– Én vagyok az apád.

– Ho-hogy tessék? – kérdezte megilletődve.

Ezután jókedvűen felröhögtem, ő pedig rájött, mégsem én feküdtem össze Lilithtel. Megkönnyebbülésében hosszan kifújta a levegőt, míg én unalmamban náci szimbólumokat rajzoltam a porba a lábammal.

– Eleanor! Válaszolnál?

– Mi volt a kérdés? – néztem mellbe vele, mivel a szeméig nem igazán láttam.

– Hol van apa?

– Meglátott egy őzet, teljesen bekattant, és elrohant az erdőbe a fajtársaihoz. – Unott válaszomra felkapta a fejét, majd végigkémlelte a mellettünk húzódó rengeteget.

– Mit rajzolsz? Ó, horogkereszt, nagyon szép! Az meg ott Che Guevara?

– Igen, mit gondolsz róla? – érdeklődtem őszintén, és reméltem, ezúttal nem hazudik nekem.

– Gyönyörű! Na, akkor most megkeressük a sátánt, vagy Sztálint és Hitlert is megrajzolod?

Erre picit megráztam a fejem, majd elindultam az erdő sűrűjébe.

A talpam alatt ropogtak a gallyak, miközben a lábamra undorító csótányok másztak. Azokat sikítozva sepertem le magamról, és már majdnem sírni kezdtem. Szerencsére Nathan a különleges erejével ledobálta őket rólam, amitől szerelmes vihar dúlt a szívemben.

– Köszönöm – nyögtem ki kissé zavartan, míg a neonkék íriszét lestem.

Ez az egy mondat teljesen megbolondította. A fához nyomott, majd az ajkát az ajkamra tapasztotta. Nyelve a számba siklott, miközben benyúltam a homlokán keresztül az agyáig, amit finoman megsimogattam. Amint megjelentem a tudata határán, és a nedves anyag puha, szivacsos tartományát simogattam, hamar elégedettség ült ki a farkára.

– Eleanor – sóhajtotta a nevem –, ha folytatod, nem tudom visszafogni magam, és apámat megeszi egy prérifarkas!

– Az nem baj, úgyis folyton összevesztek. Akkor legalább nem érezném azt a kényszert, hogy orgiát tartsak kettőtök részvételével.

– Kettőnk?! Azt mondod, őt is akarod magadnak?

– Igen! Viszont te nekem adod a gyereked, ugye? – kérdeztem kiscápa szemeket meresztve rá.

– Öhm...

Erre sértődötten sarkon fordultam, majd sebességgel belefutottam valakibe. Vagyis valamibe, a fák nem számítanak személynek. Amint kellemesen felkenődtem a vastag, vaskos, hosszú, kemény, eres fatörzsre, elégedetten elmosolyodtam.

Valószínűleg megzápult az agyam.

Ez nem is kérdés.

Kussolj már!

Mindenki csak bánt, senki sem látja, hogy én vagyok ennek a sátánista könyvnek a főszereplője... Ettől sírni támadt kedvem, majd megjött a kedvem sajtos chipset enni. Aztán inkább visszafordultan Nathaniel felé, majd ismét abba a kékségbe meredtem, amibe az egész történet során idáig.

– Luna, én annyira sajnálom! Természetesen akarom a pulyáid! Mind a hatszázhatvanhatot!

– Mit képzelsz magadról, te pokoli bunkó?! Hatszázhatvanhat? Szülőkancának tűnök neked?

– Ja, egészen bögyös vagy, Eleanor. Nagyon szeretlek, neked adnám a szívem egyharmadát meg a májam felét, ahogy az egyik vesém szintén. Az egyik feltuningolt farpofám is megkaphatod, ha szeretnéd.

– Jaj, Nathan, ez annyira rendes tőled! – A nyakába ugrottam, amit nem díjazott, mivel két hete nem mostam meg az intim területeimet. Mindig csak úgy tettem, mintha.

Elfogadom, ha ezért bárki mocskos lánynak tart, de sebaj.

– Drága, Luna, akadjál már le rólam, mert agyonnyomod a mesterségesen dinnye nagyságúra növelt golyóimat!

Erre lekecmeregtem a nyakából, majd kissé sárgás könnyeket eresztve, elfolytam az erdő talaján. Beszivárogtam a talajrétegbe, ahol kellemesen eltunyultam egy földalatti barlangban. Leültem az egyik sziklára, és levettem a felsőm. Mert csak.

Ezután szirénként éltem, míg meg nem haltam, de mivel a szirének nem öregednek, nem haltam meg, hanem ott hívogattam a senkit, míg Nathaniel élete végéig kereste az őzzé vált apját. És így ért véget A vég kezdete... akarom mondani, nedvese.