Pusztításban Szerelem

7. rész

Két héttel az eset után, Harry még nem volt képes kapcsolatba kerülni Jake-kel, de továbbra sem volt rest folytatni a kutatásait a különös történések sorozatának megfejtésében. Már hetek óta a ki sem mozdult a házból,de még szobáját sem hagyta el egy perc erejéig sem. Háttérbe szorította teste fizikai szükségleteit,melyek a mindennapi megjelenésén is meglátszott. Szőke fürtjei rendezetlenek, és kócosak voltak, úgy ahogyan kikelt az ágyból. Pizsamaként egy egyszerű fehér póló, és egy hozzá illő fekete rövid nadrág szolgált. Mint minden nap anyja ismét próbálkozva rábírni őt az evésre az ajtaján kopogtató halk némasággal. De mint máskor, most sem érkezett válasz, így csalódottan a lépcsőn lefelé, ment be a konyhába, ahol neki látott elkészíteni az aznapi ebédet. Harry az asztalánál ülve próbált kiigazodni a történteken,miközben a kezében egy tollal az asztalán heverő könyvébe firkálgatott. Végül egy sóhaj kíséretében levette régi olvasó szemüvegét,amit már ugyan nem is kéne használnia,de még mindíg meg van neki, szemeit kezdi dörzsölgetni. Nagyon fáradt volt már. Mind fizikailag,mind mentálisan. Megviselték azok,amiket látott,és tapasztalt. Bántotta az,hogy nem volt képes újra Jake szemeibe nézni,hogy nem hallhatja mámorító kacaját, és hogy nem piszkálhatja megint azzal,hogy nem tud valamit. Ahogy ezen gondolkodott hirtelen beugrott neki, az utolsó találkozásuk során a Jake nyakában csüngő medál. Igaz Jake minden alkalommal hordta,de soha az életben nem ragyogott.....de most....olyan volt mintha ezer nap sugara vetűlne rá. Hátborzongató,de mégis fennséges érzés volt az atmoszférája a pillanatnak. Az ábrándozás közepette a fiú folyamatosan egy jegyzet féleséget írt, és rajzolt a füzetbe,arról amiket eddig kiderített. Segíteni akart barátján. Nem akarta szenvedni látni, tudta hogy baj van,mégha Jake el is taszította magától,ennyire könnyen nem fogja feladni, majd azzal a lendülettel becsapva a könyvet,felkapva azt, egy igét mormolva portált nyitott, és távozott.

~Space skip~

Ink éppen egy rajzot próbált befejezni,amit magáról, és barátairól alkotott. Unalmában nem nagyon volt mit kitalálnia,azon kívül,hogy meglátogassa Error-t. Bár annak megint az lenne a vége,hogy az életéért menekülne,vagy felfüggesztve lógna kék madzagokkal megkötve. Így belegondolva, Error-t idegesíteni nem is lenne rossz, sőt még talán vicces is lenn-

A citrom sárga teret lila fényáradatt töltötte meg,ahogyan a portál bezárult ez megszűnt, és egy szőke hajú, 19 éves fiú lépett elő a semmiből. Szemei kémlelően jártak körbe,majd megakadtak a tőle pár méterre ülő csontvázon,aki rögtön a hátára rögzített ecsetért nyúlt. Majd azt elvéve,gyorsan harcipózba állt. Nem tudta ki ez az ember,vagy hogy mit akar,de azt hogy most nem bízhat senkiben.

Harry szemszöge:

Ez a csonváz harcra készen áll itt elöttem, így én sem maradhattam le. Tudatában annak,hogy tán még esélyem sincs, félve húztam ki magam,majd vettem fel vele a szemkontaktust,persze leplezve a bennem kavargó érzelmeket. Készen voltam arra,hogy ha arra kerül sor,akkor önvédelmet alkalmazzak, vagy épp elmenekülhessek. Hála istennek sikerült út közben magamr öltenem valamit, így az övem amelyben a titkos fegyvernem van,használatra kész. Percek teltek el, és semelyikünk sem volt hajlandó egy mozdulatot sem tenni. Egy örökkévalóságnak tűntek a percek, és a másodpercek. Majd ahogy lépni készültem egy sötét színű csáp körém tekerdett,majd egy újabb portál keretébn egy erdőben kötöttem ki. Wow.....már megint pácban...valahogy már nem csodálkozom semmin. A csáphoz tartozó illető egy....gyerek?!.....egy kicseszett csontváz gyerek?! Mivan?

Folytatjuk.....