Pusztításban Szerelem

2. Rész

„Mi lenne halálosabb méreg
Annál, ami sebet ugyan nem ejt
Se kezeden, se testeden,
De megbabonáz és bekebelez?"

Jake a vártnál hamarabb érkezett meg a portál másik oldalára, amire őszintén ő sem számítva majdnem a földön kötött ki. Kicsit megtántorgott, majd az egyensúlyát visszanyerve körbe nézett, és nem messze megpillantott egy hatalmas házat.
-Otthon, édes otthon.
Mondta egy csepnyi elkeseredettséggel a hangjába, majd a bejárat felé vette az irányt. A hatalmas boltív elött két fekete ruhás alak a kapu két pillérének támaszkodva vizslatták a határt. A kamasz egy sóhaj kíséretében végig simított éjfekete haján, és kihúzva magát megindult a bejárat felé. Ahogy közelebb ért, a két köpenyes egy lépést tett előre, s kezeiket előre nyújtva így szólaltak:
-Ki, vagy mi vagy?! Szólt az eggyik.
-Mi dolgod van erre?! Szólalt fel szinkronban a másik.
A fiú tekintetét az őrökre szegezte, kik erre vigyázba állva, eltávolodtak a kaputól. Jake lenyomva a kilincset belépett a hatalmas terembe.

A folyosók ablakán behatoló napsugarak fénnyel árasztották el a szobákat, s így természetesebbnek mutattván a letagathatattlanul mesterségesen létrehozott lakhelyet. A fiú unottan sétált végig, miközben a szobákba be - be nézve keresvén valamiket, vagy talán valamiket. Ahogy haladt egyre, és egyre messzebbre a bejárattól, úgy fogta el őt is az a furcsa érzés..... mintha mindenhol szemek kísérnék. Az egész labirintus, a hely atmoszférája kezdte kihozni a sodrából. Majdnem hogy fel is adta, de egyszer csak ismerős hang ütötte meg a fülét. Egy teremből, amit egy hatalmas arany, és kék színű kapu választott el a többitől.

Eközben

-Ugye csak viccelsz velem Matild, nem gondolhatod komolyan.
Kezdett hangos rikácsolásba egy szőke lófarokba fogott hajú fiatal nő, aki mérgében akkorát csapott az asztalra, hogy az megingott. Smaragdzöld szemei forrtak a dühtől, s a hirtelen mozdulattól a cofja is a vállárra omlott.
A szorosan melette ülő fiatal férfi látszólag nagyon jól szórakozott látván a többiek közt alakuló konfliktust egy apró kuncogás hagyta el a száját. A nő szúrós tekintetett küldött szomszédja felé aki erre nevetésben tört ki.
- Te mi a faszon szórakozol ilyen jót? Talán magadon... mondjuk azon nem is csodálkoznék azok után, hogy az itt tanusított magatartásod közelebb áll egy bohócéhoz, mint egy értelmes emberi lényhez!
Erre a sértő megjegyzésre egy önelégűlt mosoly kíséretében, egy hergelő válasz érkezett:
-Ugyan már szöszi, itt mindenki tudja hogy az én világnézetem merőben eltér a ti! világnézetetektől!
Fejezte ki magát egyszerűen, majd karba tette a kezeit, és kényelembe helyezte magát amikor egy ismerős hangra újra kinyitotta szemeit.
-Andrew az ilyen bebúrkolt flörtöléseket hagyd meg a gyűlés utánra. És a világnézetedre visszatérve terveid igen meggondolatlanok, és önzőek, ezek ebben a titulusban nem megengedettek!
-Na itt állj meg! Téged ki az isten kérdezett, te magadnak való, undorító, korcsfajzat! És az ég világon nem nyúlnék ahoz az egoista, kétszínű libához!
-Ki az egoista liba, te vicsorgó kecske, nézz már néha tükörbe!
-Elég!!! - szólalt fel Matilda, aki még mindíg az asztal végénél állva várta hogy lecsillapodjanak a kedélyek.
-Andrew, mint legfiatalabb közülünk add meg a tiszteletet a nálad idősebb, felsőbbrangú személyeknek!

Andrew erre felvéve az elötte lévő maszkot, és a dühvel telve kiviharzott a teremből, maga után hatalmas ajtócsapásokat hagyva.
Matilda egy mély lélegzetett véve folytatni kívánta az ülést, de valaki ezt is megzavarta.
-Szia anyu...