Ismeretlen Extrákkal II.

8.

Péntek este van.
Pontosabban 8 óra 12perc.
Teljes a sötétség, csak a kaput világítja meg valami reflektorféleség.
A halvány fényben megnyomom a csengőt és várok.
Pittyeg egyet. Pittyeg kettőt. Hármat. Négyet.
Türelmetlenül helyezkedek egyik lábamról a másikra.
Öt. Hat...

- Cintia?
- Öö... Igen. Honnan...?
- Kamera van a kapun - magyarázza meg, még mielőtt kiejhetném a kérdést a számon.
- Á, értem.
- Mi járatban? Várj, egy pillanat.

Elkezd kinyílódni a fekete kovácsoltvas kapu.

- Gyere be.

Pár másodpercig gondolkozok, de végül belépek és odasétálok a bejárati ajtóhoz, ahol már nyitott ajtónál fogad Dorián.
Öltönyben van, de a haja elég csapzott. És a szája...

- Vérzik a szád? - lépek közelebb.
- Hogy mi? - nyúl oda és felszisszen.
- Ó, beütöttem, de nem gondoltam volna, hogy vérezni is fog.
- Beütötted?

Bizonytalanul bólint, majd kitárja előttem az ajtót.

- Gyere, hűvös van. Ülj le, gyorsan megmosakszok, egy pillanat és jövök.

Becsukom magam után az ajtót és felé fordulva látom, hogy felszed kettő kanalat a földről.

- Minden rendben?
- Persze, miért? - kiált ki a mosdóból.
- Kanalak voltak a földön. Ráadásul a függöny le van szakítva - nézek a mellettem lévő ablakban függő darabra. - Vendéged van? Ha zavarok, vissza jöhetek máskor is.

Visszatérve megpillantja a kezemben tartott lelógó függönyt.

- Mindjárt visszateszem, szerintem már régóta ott lóg. Ráérek, nyugi. Mondd csak, mi járatban? - tessékel le az egyik székre.
- Csak beszélni szerettem volna veled valamiről.
- Hallgatlak. Kérsz valamit inni? - kel fel rögtön a helyéről, mintha zavarban lenne.
- Tényleg minden rendben? Elmegyek, ha zavarok.
- Dehogyis! - vágja rá. - Kávét? Vagy vizet, üdítőt? Esetleg bort, whiskyt, rövidet? - kapkod a konyhában összevissza.
- Nem kérek semmit, köszönöm. Nem zavarok sokáig. Viszont egy eléggé kínos dolgokról szeretnék beszélni veled. Szerintem ülj le.
- Hallgatlak - iszik ki egy pohár hideg vizet egy húzásra.
- Zaklatottnak tűnsz - nézek rá furcsán.
- Bocsánat, csak a munka. Mostanában eléggé el vagyok havazva. Váratlan események történnek, stb.
- Segíthetek valamiben?
- Nem - vágja rá.
- Ööö, rendben - hát ez fura...
- Ne haragudj, beszélj csak. Ne érezd kínosan magad, bármi is az.

Tölt magának egy pohár vizet ismét és leül velem szemben, amíg én próbálom kinyögni amit akarok.

- Szóval tegnap este... Mikor hazaértem, elmentem lezuhanyozni.
- Igen? - húzza fel az egyik szemöldökét.
- Aztán mikor végeztem törölközőbe csavartam magam és úgy mentem a gardróbba, hogy pizsibe öltözzek.
- Ha ez valami perverz dologra megy ki...
- Dehogyis! - tiltakozok. - Azt akarom mondani, hogy mocorgást hallottam. Mielőtt felkapcsoltam volna a világítást, hallottam, hogy nem vagyok egyedül.
- Hogy mi?
- És aztán...
- Igen?
- Hátulról elkapott valaki. Leszorított és...
- Uram Isten, jól vagy? Bántott? Elvitt valamit? Pénzt akart? Megfenyegetett?
- Kielégített - javítom ki motyogva az elgondolásait.
- Hm? - értetlenkedik.
- Az az igazság, hogy lefogott és kielégített a kezeivel - hajtom le a fejemet szégyenemben.
Feláll és tölt magának víz helyett, ezúttal alkoholt. Meghúzza. Ezt végig nézve, úgy érzem, nem kellett volna ide jönnöm.
- Ne haragudj. Nem akartalak kiakasztani. De ezt nem tudtam finoman közölni.
- Szóval valaki betört és megerőszakolt?
- Igen. De mégsem. Igazából annyira nem tiltakoztam, mint kellett volna... - vörösödök el.

Hirtelen átsuhan az arcán valami felismerésféleség, majd mintha összeállna a fejében a kirakós.
De mikor rám néz és látja, hogy bámulom, eltűnik az arcáról ez az egész és csupán dühöt veszek ki a mimikájából. Nem értem.