Ismeretlen Extrákkal II.

17.

- Mégegyszer Boldog Születésnapot, Édesem!
- Köszönöm Anya! Szeretlek titeket!
- Vigyázz hazafelé! Írj, ha haza értél!
- Rendben, Anya, írok. Puszi, Szeretlek!
- Szeretlek!

Egy hatalmas sóhajjal teszem sebességbe az autót és elindulok haza.
Ezen is túl vagyok.
A családi szülinapi összejövetelen.
Már messze nem ennyi idősnek érzem magam. Évekkel öregebbnek...

Remélem mindenkit meggyőztem, hogy jól vagyok. Próbáltam is jól érezni magam és hálás vagyok a családomnak! Szeretem őket. Egy pillanatra úgy tűnt, tényleg minden rendben van. Hiszen van egy szerető családom, akikhez bármikor fordulhatok akkor is, ha baj van.

Csak egy apróság hiányzik.

Az i-re a pont.

Csak sajnos hatalmas az az i betű és kurva sok van belőle...

A kocsival bejárok és a kaput bezárva már küldöm is a nyugtató SMS-t anyának, hogy hazaértem.
Elfáradtam. Egésznapos mosolygás... Van olyan, hogy szájizomláz? Mert nekem biztos, hogy az lesz.

Az ajándékokat leteszem a pultra a táskámmal és a kajásdobozokkal együtt. Szerintem egy hétig nem kell főznöm...

A tv-t bekapcsolva, majd a cipőmet lerúgva indítok egy szombat esti lazításhoz passzoló zenét és töltök egy pohár vörösbort. Milyen régen próbáltam lazítani! És már nem is tudom mikor éreztem legalább ennyi boldogsághormont magamban, mint a mai napon...

Kava, Rommedia - Apomat

Olyan érzéseket kelt bennem a hangosan üvöltő basszussal ez a zene, amit nem tudok megmagyarázni. De jó érzéssel tölt el. Valahogy a szexi, pimasz és a bátor, küzdő énemet célozza telibe. Felszabadít.

A harisnyába bújtatott lábaimmal verem az ütemet a széken, miközben újabb italt töltök a megüresedett poharamba.
Akkor most vajon berúgjak vagy csak spiccesre igyam magam?

Még ki sem mondom magamban ezt a kérdést, mikor az ajtó hirtelen kivágódik és legnagyobb meglepetésemre a napjaimat felüdítő két legjobb barátom lép be.

- BOLDOG SZÜLINAPOT, RIBII!
- Jézusom, miért depressziózol itthon egyedül?
- Jöttünk feldobni a hangulatot! Öltözz!
- Ez bor? - issza ki a maradékot Márk.

- Nektek is szép estét! Mi a helyzet? Ó, semmi, erre jártunk. Bejöhetünk? Persze, törjétek rám az ajtót! Mellesleg bezártam a kaput, nem? - mutatok kifelé.
- Szerinted megakadályoz egy vasdarab minket abban, hogy elvigyünk szórakozni?
- Hohohó, szó sem lehet róla! Már megünnepeltem a szülinapomat, mára bőven elég volt. Köszönöm.
- De nem velünk. Igyekezz, mert fél óra múlva itt lesz a taxi!
- Hova akartok elvinni?
- Majd megtudod.
- Nem-nem, addig nem mozdulok, mert elegem van a meglepetésekből. Kivele! Hova akartok elcipelni?

- Ahh! Nyugii! Csak egy kicsit szórakozni szeretnénk és feldobni a szülinapodat.
- Itthon is ihatunk - morgolódok.
- De a dugnivaló faszik házhoz nem jönnek! - kacsint rám Rebeka.

Ja igen, nincsenek együtt Márkkal, mondtam már?
Barátzónába tették egymást, és azóta mintha jobb is lenne a kapcsolatuk. Nem szóltam bele, ők tudják. És köztünk sem jött fel Rebekával azóta ez a téma. Mintha kerülné... De ha boldogok, akkor én is.

Az egyetlen dolog, ami fura lett, hogy azóta mindketten falják az ellenkező nemű egyedeket. Mintha direkt arra mennének, ki fekszik le több emberrel. Lehet lemaradtam egy fogadásról?

- Ide nem is jöhetnének!
- Akkor meg? Nyomás! Öltözz!
- Nincs kedvem. Komolyan...

Felsóhajt és Márk felé emeli fenyegetve az ujját.

- Te! Tölts mindegyiküknek bort! Te! - mutat rám. - Gyerünk! Felöltöztetlek! Nincs kifogás! - indul meg a gardrób irányába.

Márkkal összenézünk, de ő egy vállrándítással elfogadja a sorsát, ami miatt teljes mértékben elnyomva érzem magam, ezért Rebeka után kullogok. Tényleg semmi kedvem az egészhez. Nyugodt estét akartam...

- Rebeka. Ezeknek az estéknek igen kevés százaléka végződik happyenddel, ugye tudod, és...
- Maradj csendben! Nem hagyom, hogy itthon ünnepeld a szülinapodat!
- De nekem ez teljesen tökéletes, komolyan!
- Elég már! Ribancos akarsz ma lenni vagy inkább kurvás?
- Tessék? Mi a különbség?
- Nagyon sok. Tehát?
- Rebeka...
- Szerintem te is legyél ma egy kicsit bevállalósabb - imitál gondolkodást.
- Tényleg semmi szükség erre a felhajtásra.
- NEM! NEM HAGYLAK EGYEDÜL! - kiált fel hirtelen.

Hátra tántorodok meglepettségemben.
Ez mégis mi volt?
Rebeka dühös arckifejezése egy pillanat alatt átváltozik bűnbánóvá, majd pedig szomorúvá.

- Hé... - de mielőtt megszólalhatnék hozzám rohan és szorosan megölel, miközben kifakad.
- Sajnálom - közli sírva a nyakamba bújva. - Nem vagyok jól. Nem bírom...
- Hogy mi? Miről beszélsz?
- Össze vagyok törve...
- Hogy? Mi történt? Baj van?

Pár másodperces hüppögés után eltolja magát tőlem, majd gyorsan próbálja összeszedni magát, mintha mi sem történt volna.

- Ne haragudj! Elrontottam! Nincs semmi baj, válasszuk ki a ruhád - próbál ignorálni.
- Hé! - húzom vissza. - Azonnal mondd el, mi a gond!
- Semmi, tényleg. Csak kicsit sokat ittam már...
- Ne hazudj, Rebeka!

Kisebb csend után látok újra lefolyni egy könnycseppet az arcán.

- Sajnálom! - pityeredik el újra.

Magamhoz ölelem.

- Shh, semmi baj! Ne aggódj, minden rendben van! - próbálom vigasztalni.
- Nem stimmel valami velem. Nem vagyok boldog. Nem tudom, mitévő legyek.
- Rebeka, nyugodj meg - tolom el magamtól, hogy a szemébe nézhessek. - Nyugodj le, és mondd el mi a probléma. Hátha tudok segíteni.
- Szarul vagyok. Az egész életem szar!
- De miért?
- Egyszerűen nem találom önmagam. Elvesztem! Beletemetkeztem egy olyan életbe, ami nem én vagyok! Azt hiszem kiégtem. Elegem van mindenből!
- De hát miért érzed így?
- Mióta Márkkal úgy döntöttünk, csak barátok maradunk, úgy érzem kifordultam magamból. Folyton csak dolgozok vagy a szalonban vagy a kastélyban, ha nem, akkor éppen leiszom magam és ismeretlen faszikkal szexelek. Ez normális szerinted?
- Hát, ha ez tesz boldoggá...
- Nem tesz! Rohadtul utálom magam! Egy kiégett kurva vagyok!
- Ne mondj ilyeneket magadról!
- Ez az igazság... - dől a falnak és lecsúszik.

Teljesen tanácstalan vagyok. Én sem érzem magam jobban, csak éppen nekem kicsit más jellegűek a problémáim.
De mégis hogyan segíthetnék neki, ha még magamon sem tudok?

Leülök mellé és megfogom a kezét.

- Hé, figyelj. Fogalmam sincs mit tegyél, sajnálom de nem tudok tanácsot adni. De segítek mindenben! Ha bármi kell, szólj! Itt vagyok. Igaz, hogy ugyanolyan roncs vagyok, mint te - nevetünk fel. - De itt vagyok, ha kellek! - szorítok rá a kezére.
- Két csődtömeg! - lök oldalba. - Elbaszottak vagyunk.
- De még mennyire! - mosolygunk össze.
- Ne aggódj, ennél mindig csak jobb lesz! - bíztatom.
- De mégis hogyan? Miért? Mikor?
- Nem tudom, Rebeka. De az idő tényleg jó hatással van ránk.

Bár hogy mennyi az az idő, amikor már tényleg jobb lesz, azt nem tudom. Én inkább csak elviselem a napokat már egy ideje. De ezt persze nem mondom el neki.

Hogy nem vettem észre, hogy ő sincs jól?
Ennyire önző vagyok? Csak magamat nézem?

Borzalmas barát vagyok!

- Sajnálom, hogy ilyen szar barát vagyok - nézek Rebekára.
- Dehogy vagy szar!
- Dehogynem! Te mindig itt vagy nekem, de én csak magammal foglalkozok.
- Az én hibám. Ha erősnek mutatom magam, ne várjam el, hogy segítsenek.
- Tökéletesen játszod a minden lepereg rólam szerepet, be kell valljam.
- Tudom. De úgy tűnik eddig bírtam.
- Ez tulajdonképpen jó. A tested és a lelked érzi, hogy egyedül nem bírsz többet. Nem baj, ha segítséget kérsz.
- Ez még mindig rólam szól? - néz rám ő is mosolyogva.
- Nem tudom. De akkor is igaz.