Ismeretlen Extrákkal II.

15.

A ház elé leparkolva elfogott egy rossz érzés.
Nem tudnám megmagyarázni, pontosan mi zajlott le bennem, egyszerűen csak nem éreztem magam komfortosan. Szorongtam. Valami olyasmi kerített hatalmába, amit nem tudtam beazonosítani, csupán annak voltam a tudatában, hogy ez nem okés.

Percekig csak bámultam az elém táruló sötét utcaképet, melyet csupán pár pislákoló utcai lámpa világított meg néhány méterenként.

Egy hatalmas sóhajjal próbáltam magam mögött hagyni ezt a rossz érzést és kiszálltam a bérelt autóból. Most már tényleg ideje lesz lecserélnem a sajátomat.
A táskámat felkapva bezártam az autót és már a kapun belül szedtem le a fejemről a parókát. Ezúttal nem volt komfortos, alig vártam, hogy lekerüljön rólam. Nem akartam Aphrodité lenni. Ő semmivel sem volt jobb vagy több önmagamnál.

Bezártam a bejárati ajtót, a kulcsot és a táskát ledobtam a konyhapultra és már nyúltam is a behűtött borért a hűtőbe. Szükségem van az alváshoz pár korty (vagy pohár) alkoholra. Talán az megnyugtat és kiűzi a fejemből azokat a gondolatokat, melyek nem helyénvalók. Kezdve a Márk iránt érzett hirtelen fellángolással. Ostoba ribanc vagyok...
Bár azonnal elvetettem minden fantáziát, ami elkezdődhetett volna vele kapcsolatban, már csak az is bűntudatot keltett bennem, hogy felmerült lehetőségként ő is. Szörnyű barát vagyok. Rebeka ezért biztosan nagy dühös lenne rám.
Valamit kurva gyorsan tennem kell az egyre csak növekvő kiéhezettségemmel, valamint a kezdeti megőrülésemmel is. Bár nem az alkohol a legjobb gyógymód, de most ez is megteszi. Most eléggé hideg az én ízlésemek, de így talán engem is lehűt. Belülről égek a vágytól. Hogy mi vagy ki után, igazából már én sem tudom. Néha úgy érzem bárki megtenné, néha pedig senki nem lenne elég jó.
Senki nem Árész...
Hiányzik!

Az első könnycsepp legördülésével, már esélytelennek látom, hogy összeszedetten igyam meg ezt a pohár italt, úgyhogy bekapcsolom a tv-t és a hangrendszert, hogy még véletlenül se tudjam bőgés nélkül kibírni ezt az estét. De lehet utána megkönnyebbülök megint egy kicsit. Kitudja...
Camylio - Trouble című zenéjére nyomok, ami kábé az első, amit kiad a YouTube... Még egy internetes oldal is tudja, milyen állapotban vagyok...
A poharamat újra töltöm és csak bámulom a tévé képernyőjén a videót. Semmi nem jár a fejemben, csak hallgatom és bámulok előre ki a fejemből. Nem érzek semmit. Lehet, kifogytam már az érzelmekből? Annyi fajta átment rajtam az utóbbi időben, hogy már nem tudom megkülönböztetni sokszor például a szomorúságot és a dühöt. Mindkettőtől csak sírok és tépem a hajam...

Az Angel című zenére ugrik tovább a dal befejeztével az oldal, és én továbbra is csak a klipjét nézem. Nem sírok, már rászáradt az arcomra a legutolsó csepp.

Az utolsó zene, amire emlékszek az a Littlest Things, ami nem is tetszett, de csak feküdtem a kezemen a pulton és hallgattam. Nem kapcsoltam át, mert lassan leragadtak a szemeim. Fáradt voltam, kimerült és a bortól elálmosodtam.

Csak órákkal később keltem fel a zenére, ami ekkor már túl hangosnak hallatszott füleimnek.
A kifolyt nyálam és az elgémberedett végtagjaim voltak a bizonyíték arra, mennyire mélyen bealudtam. Mihelyst összekapartam magam, lejjebb vettem a hangerőt és felkeltem összepakolni a borozásom nyomait.
A pohár eltörlését követően a tévét is kikapcsoltam és elindultam a fürdőbe egy gyors zuhany reményében. Nem akartam lefeküdni az egésznapos izzadt testemmel és a boros leheletemmel, úgyhogy sietve kapkodtam le magamról a ruhákat és forró vízsugárral terítettem be a testem. Szerencsére nem frissített fel annyira, hogy kimenjen a szememből az álom, úgyhogy fogmosás után pizsamába bújtam és befeküdtem a messziről is puhának tűnő ágyamba. Szinte rögtön elnyomott újra az álom és már csak késő délelőtt ébredtem fel.

A vasárnap számomra egyet jelent a "másnap munka"-val, úgyhogy hazamentem reménykedve abban, hogy főznöm sem kell és talán a hangulatom is jobb lesz. Felüdülés haza menni anyához. Sokszor csak egy ölelés is csodákra képes tőle. Nem tudom, hogy ő is érzi-e, de sok tehertől szabadított meg csupán azzal, hogy törődik velem. Hálás vagyok Érte!

Mire vasárnap haza érek, már csak tízből úgy négyesre érzem pocsékul magam. És ez most kimondottan jó!

Egy fél órával később már a kora esti lemenő napban fürdök a hintaágyon. Talán feltölt egy kicsit ez is.
Holnap pedig kezdődik egy újabb nap, újabb hét, és remélhetőleg egy jobb érzésű kiadásom ébred fel reggel, munkára- és életrekészen.